Jelenlegi hely

A szerencse bűvöletében

Vannak szerencsés alkatok, akiket mindig szerencse ér, és vannak, akiket üldöz a balszerencse

Szerencse az a váratlan és kedvező fordulat, ami az egyén hozzájárulása nélkül történik meg, ám érdemben javítja a helyzetét. 

Szerző: 

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándéka. Vannak szerencsés alkatok, akiket mindig szerencse ér, és vannak olyanok, akiket üldöz a balszerencse. A felszíni olvasat szerint a szerencse tisztán külső tényező egy élet belső összefüggéseihez képet. Nincs-e azonban a szerencsének mélyebb kapcsolata olyan fogalmakkal, mit a játék, a sors, a kiszolgáltatottság, a jellem, sőt a kultúra?

Vannak olyan emberek, akik annyira kilátástalannak érzik az életüket, hogy már csak a szerencsében bíznak. Aránytalanul sok pénzt tesznek kockára valamilyen játékban és irracionálisan reménykednek. Ez egy kiüresedett egzisztenciális állapot: ha valaki már csak a vakszerencsében bízik, akkor tulajdonképpen semmiben sem bízik, sem önmagában, sem a környezetében, csak valamilyen „isteni” közbeavatkozásban. A szerencse ekkor már nem csupán külső járuléka az értelmes és egyensúlyban lévő életnek, hanem az egyetlen megoldássá, az egyetlen lehetséges kiúttá válik... A közösség nélküli, magára hagyott, munkájától elidegenített, lehetőségeitől megfosztott modern ember egyetlen reménysége, hogy teljesen irracionális módon egyszer rámosolyog a szerencse: megnyeri a lottó ötöst, vagy híressé válik. Az irracionális reménykedésnek az a formája, amit a szerencse (fogadás, játék, kockáztatás) fogalmához kötünk, tipikusan modern jelenség és egy olyan társadalmi mentalitás jele, ami már nem bízik a valóságos megoldásokban...

Szeretjük a szerencsére vonatkozó elvárásainkat kedveskedő metaforákkal kifejezni (a szerencse ránk mosolyog, kedvez nekünk, mellénk áll), mintha ezekkel a szavakkal megbűvölhetnénk a sorsot. És bele sem gondolunk, hogy a szerencsében bízni valójában elfogadása annak, hogy nincs más eszközünk az élet megjavítására. Ha kimozdulunk ebből a perspektívából és távolabbról tekintünk önmagunkra, akkor elmondható, hogy semmi, ami az életben igazán fontos, nem a szerencsén múlik. Sem az anyagi gyarapodás, sem a párkapcsolati boldogság, sem az értelmes munka. A szerencse öröme nem jár együtt a legyőzött ellenállás érzésével és a sorsszerűség érzésével sem. Azért bízunk rendületlenül a szerencsénkben, mert talán nincs erőnk és kitartásunk másban, például önmagunkban bízni.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...