Jelenlegi hely

Nem szeretek dönteni...

Az elbizonytalanodás lélektana
A fiatalabb generációk életét azonban sokszor az önértékelési kérdőjelekkel átszőtt bizonytalanság jellemzi

 Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva.

Szerző: 

Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak, ami legalább négy szakaszból áll: a „kinézés”, a „máshol keresés”, a „nehéz döntés meghozatala” és a „vásárlás”. Közben még lennie kell két ellenőrző üzletmegtekintésnek, és egy hétnek a gondolkozásra, mert „biztos, ami biztos”: a legjobbat kell megvenni. Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk? Vagy azokról, melyek mögött a kérdések jóval homályosabbak, és arról szólnak: „jól csinálom az életem?”

Ma, a mikrogenerációk korában úgy tűnik, mintha a szülők (X) és nagyszülők (Baby boomer) nemzedéke nem bajlódna annyira ezekkel a kérdésekkel. Hajtják a mókuskerekeiket, és nem mindig számolnak be arról, hogy dilemmát okozna számukra, mit is csinálnak jól vagy rosszul. Pedig nekik is léteznek komoly problémáik, akár a gyereknevelés, akár az életkor, akár az egzisztenciális pozíció terén. Mégis, sokszor úgy tűnhet, fegyelmezetten menetelnek előre – még akkor is, ha rossz irányba... „Nincs időnk megélezni a fejszét, mert vágni kell a fát!”  – lehetne a jelmondatuk. A fiatalabb generációk életét azonban sokszor az önértékelési kérdőjelekkel átszőtt bizonytalanság jellemzi – ami azt is jelenti, hogy életük minden területén nehezebb dolguk van felmenőiknél, mert egy eleve mozgó talajon kellene biztonságos tornagyakorlatokat bemutatniuk. A talaj mozog alattuk, olykor lejt a pálya és gyorsul az idő, melyben döntéseiket meg kellene érlelniük és aztán meghozniuk. Thomas Hylland Eriksen A pillanat zsarnoksága című kötetét azzal kezdi, amivel általában minden „régi típusú” gondolkodó.  Lehet, hogy kultúrpesszimistának, esetleg kultúrkonzervatívnak fogják őt gondolni, de akkor is leírja: „olyan társadalomban élünk, ahol már nincs idő egy öt centiméternél hosszabb gondolat végiggondolására”.

Igaza van. A gyorsaság nem tesz jót semmilyen érzelmi folyamatnak, csak a sodródásnak kedvez, ami után törvényszerűen megjelennek a kételyek. Az idősebb generációknak is vannak kérdőjelei az életüket illetően, de ők már egy kialakult vágányon haladnak. A fiatalabbak azonban gyakran még azt sem tudják, hová is kéne tenni a talpfákat, ahol majd nem siklik ki a vonat...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...