Hirdetés
Mipszi
Mipszi.hu

Függni a függetlenségtől

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – tehát akár negatív élményeit elnyomva is kötődik, a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte – tehát a pozitív élmények ellenére is megszűnik a kötődése.  

Függni a függetlenségtől

Bár az emberiség fejlődését, a társadalmakat, a családokat, a személyiségeket érvezredeken keresztül a kooperáció érlelte, a modern nyugati társadalmakban egyre gyengülnek a szövetségek, csökken vagy eltűnik az együttműködés, és egyetlen, mindent elsöprő alapvetéssé az egyén boldogulása válik. Gyakran már bármilyen, a másik emberért tett szelíd vagy adakozó gesztust gyengeségnek, függésnek tekintünk, s a kapcsolatfüggőség szinte a legnegatívabb jelentést hordozó kifejezéssé nőtte ki magát. Ebben a gondolati mederben egy kapcsolat automatikusan azonos a függéssel, ezzel szemben bármilyen önmagunkért tett – a másikra tekintet nélkül lévő – lépést az erővel, az önmegvalósítással és a függetlenséggel azonosítunk...

Hirdetés

De vajon miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

Egy biztos, mindannyian boldogságkeresőben vagyunk. A biztonság, a szeretettség és az összetartozás élménye ugyanolyan fontos, mint az önmeghatározás, a kompetencia érzése és a világ felfedezése. A személyiség a függetlenedésnek és a kapcsolataink kibontakoztatásának párhuzamos folyamataiban fejlődik. Ezzel nagyon erős kétirányú nyomás alá kerülünk: a valahová, valakihez tartozás és az önállóság, függetlenség motívumai között. Ezek nem egymást kizáró dimenziók, ám a kulturális diskurzusok szintjén, és egy-egy életszakaszban legtöbbünk számára sajnos választásos jelleget öltenek: most igazából magamhoz vagy máshoz tartozom? Így gyakran egy érzelmileg beszűkült helyzetben döntünk a kapcsolódás és a függetlenedés között...

De miért ne lenne az őszinte, együttműködő kapcsolat a megvalósult autonómia, és miért ne lehetne az ijedt önmagamért rohanás függőség? Miért kéne ebben a hosszú, természetes, mérlegelésekkel teli folyamatban elvesztenünk magunkat vagy a másikat? Miért ne lehetne életünket külön-külön, magunkban, és ezzel párhuzamosan a kapcsolat szintjén is kibontakoztatva, szeretettel, őszintén, integráltan megélni?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

Hirdetés
Hirdetés