Jelenlegi hely

Szerelmeim és „idegeneim”

Nincs tökéletes szerelem, miközben az egész a tökéletesség élményére épül.

 „Idegeneink” végigkísérik életünket. Fontos szerepet játszanak sorsunk alakulásában, személyes és társadalmi szintű kötődéseinkben. Meghatározói egész életünknek gyermekkorunktól életünk végéig.  A számunkra fontos „másikat”, az „idegent” szenvedélyesen szerethetjük vagy elutasíthatjuk, vonzódhatunk hozzá vagy idegenkedhetünk tőle.

Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vonzódás – és hogyan a szerelmi csalódások esetén, amikor intenzív lehet a gyűlölet?

Az „ideális” másik

A szerelemben a másikat „kritikán kívül” helyezzük – kiválónak, tökéletesnek, hibátlannak látjuk, egyszóval idealizáljuk. Élményszinten úgy tűnhet, mintha a vonzalom, a másik iránti szenvedélyes kötődés annak testi-lelki kiválósága miatt jönne létre. De valójában fordított a helyzet: a fantáziánk által „megelőlegezett” érzéki tapasztalat kölcsönzi a másiknak a kiválóság látszatát. Vagyis nem azért leszünk szerelmesek, mert a másik jó (jó nő, szép nő, melegszívű nő, jó férfi, okos férfi, erős férfi), hanem azért válik számunkra vonzóvá, mert szerelmesek lettünk bele. Vagyis a szerelem nem az idealizáció következménye, hanem annak oka.

A másik bálványozása azonban önmagunk idealizációjának is tekinthető, mert az ő tökéletessége ilyenkor a soha el nem ért saját tökéletességünket helyettesíti. Mindegy, milyen vagyok, ha egy ilyen tökéletes ember szenvedélyesen szeret engem: karonfogva végigsétálni a Körúton Julia Robertsszel vagy Robert Redforddal… A szerelemben olyan tökéletességekért kap szenvedélyes szeretetet a másik, amelyekre én magam is törekszem, de sosem érem el. Vagyis mindazt, amit hiányolok magamban, ami elválaszt az ideálistól, felfedezem a másikban, vagy arra vágyom, hogy a másik lásson engem ideálisnak, hogy megszabaduljak kétségeimtől. Szerencsés esetben mindez párhuzamosan és kölcsönösen történik két ember között. Vagyis kölcsönös folyamatként tudjuk megragadni: ismerkedem és ismerkedik, csábítok és csábít, hogy a végén mindketten elnyerjük a csodált másik csodálatát. A szerelmesek kölcsönösen a tökéletesség élményét nyújtják egymásnak, együtt kerülnek euforikus állapotba, ami mindkettejük számára a tökéletesség élményét nyújtja...

A szerelmi bánat

A szerelmi csalódás azonban hirtelenül és gyorsan intenzívvé teheti az önvádlást, az önleértékelést, és gyakran ezzel párhuzamosan a másik leértékelését, a másikra irányuló vádakat, amelyek akár gyűlöletté erősödhetnek. A szélsőséges szerelmi bánat valójában nem a viszonzatlan szerelem miatti bánat, hanem azon remény elvesztése miatti csalódás, hogy egy „tökéletes másik” képes lesz kárpótolni minden korábbi veszteségért. Vagyis a szerelmi bánat valójában nem más, mint a korábbi – és a szerelem által el nem mulasztott – bánatok összessége. Azt mondhatjuk, hogy a szerelmi bánat hamarabb megvolt, mint maga a szerelmi veszteség. A csalódás lényege, hogy az elmúlt szerelem már nem teszi jóvá a jelenben s a múltban a jóllétem ellen elkövetetteket. Persze egy idő után ebből a jelenből ismét múlt lesz, s ez a szerelmi csalódás is bekerül a jóváteendők sorába…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2019 február–március

  • Káosz a nevelési elvekben

    Elgondolkodtató, hogy napjainkban mennyire eszköztelenek a szülők a gyereknevelésben. Modern társadalmunkban már jó ideje nem kapnak előregyártott értékrendszert, a régi elvekben pedig már nem hisznek. Sokan a zsigereikben érzik, gyerekként mennyit szenvedtek a főként megfélemlítésre és az érzések elnyomására építő nevelés miatt. Meg is fogadták, hogy ők ilyet soha! A kiélezett konfliktushelyzetek és az eszköztelenség azonban mégis oda vezet, hogy minden fogadalmuk ellenére a régi módszerhez folyamodnak.

  • Függetlenség – mindenekfelett

    A túlhangsúlyozottan független ember gyakran nem is a közelségtől való félelem miatt szenved, hiszen ezeket a helyzeteket aktívan elkerüli. Nem szívesen ígérkezik el például előre egyezetetett baráti találkozókra vagy randira, szereti az utolsó pillanatig fenntartani, mikor tud menni – azzal, ha elígérkezne, csorbulna függetlenség-érzése. Sokszor a munkára hivatkozik és így is éli meg: „nem tudom, mikor végzek”. Ha elköteleződne, a saját feladatait kellene a találkozóhoz igazítani, és ezen a ponton élné meg, hogy szabadsága korlátozott

  • Ártalmas környezet vagy ártalmas gondolat? – Vitatott környezeti betegségek

    Létezik a környezeti faktorokhoz kapcsolt panaszoknak egy olyan csoportja, amelyek esetében tudományosan nem elfogadott az ok-okozati összefüggés, a páciensek azonban mégis meg vannak győződve arról, hogy kínzó tüneteik, megromlott egészségi állapotuk mögött a modern, urbánus környezet valamely eleme áll: az elektromágneses terek, egyes illatos/kellemetlen szagok (pl. parfümök, tisztítószerek, friss papír), a mindennapos zaj (pl. a légkondicionáló berregése, a papír zizegése) vagy bizonyos épületekben való tartózkodás.

  • Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

    A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi. E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?

  • Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

    A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet és vállalja, hogy meggyógyítja őket... Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat… Hív India. Az új életet, az új jövőt választom. Megér egy évet az életemből, még ha életem legnehezebb éve is lesz, hogy jobb jövője lehet a gyerekeimnek… Nem állítom, hogy nem félek. De erősebb az az érzés, hogy mennem kell…

ÉS MÉG: A piros vödör – A főszerkesztő előszava  A pszichológia világa  Tudom, mit tudsz – avagy a csecsemők tudatelméleti képességei • Teljesítményszorongás  Te hogyan szakítasz? Eltűnés, jegelés, kispadoztatás  Miben segíthetnek a cuki nyuszik?Stresszelek, ezért fáj a fejem… fáj a fejem, ezért stresszelek  Szívközelben a virtuális valóság (VR)  Mítoszok és tévhitek az öngyilkosságról  Lehet-e a függőséget gyógyítani? Függőség és társadalom  „Legyőzni a másikat nagyon könnyű – meggyőzni sokkal nehezebb” • A lehetetlen illúziója Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.

A jó hír, hogy gondolkodásunk mintázatai is módosíthatók, és meg lehet állítani a negatív belső beszédet.