Jelenlegi hely

Szerelmeim és „idegeneim”

Nincs tökéletes szerelem, miközben az egész a tökéletesség élményére épül.

 „Idegeneink” végigkísérik életünket. Fontos szerepet játszanak sorsunk alakulásában, személyes és társadalmi szintű kötődéseinkben. Meghatározói egész életünknek gyermekkorunktól életünk végéig.  A számunkra fontos „másikat”, az „idegent” szenvedélyesen szerethetjük vagy elutasíthatjuk, vonzódhatunk hozzá vagy idegenkedhetünk tőle.

Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vonzódás – és hogyan a szerelmi csalódások esetén, amikor intenzív lehet a gyűlölet?

Az „ideális” másik

A szerelemben a másikat „kritikán kívül” helyezzük – kiválónak, tökéletesnek, hibátlannak látjuk, egyszóval idealizáljuk. Élményszinten úgy tűnhet, mintha a vonzalom, a másik iránti szenvedélyes kötődés annak testi-lelki kiválósága miatt jönne létre. De valójában fordított a helyzet: a fantáziánk által „megelőlegezett” érzéki tapasztalat kölcsönzi a másiknak a kiválóság látszatát. Vagyis nem azért leszünk szerelmesek, mert a másik jó (jó nő, szép nő, melegszívű nő, jó férfi, okos férfi, erős férfi), hanem azért válik számunkra vonzóvá, mert szerelmesek lettünk bele. Vagyis a szerelem nem az idealizáció következménye, hanem annak oka.

A másik bálványozása azonban önmagunk idealizációjának is tekinthető, mert az ő tökéletessége ilyenkor a soha el nem ért saját tökéletességünket helyettesíti. Mindegy, milyen vagyok, ha egy ilyen tökéletes ember szenvedélyesen szeret engem: karonfogva végigsétálni a Körúton Julia Robertsszel vagy Robert Redforddal… A szerelemben olyan tökéletességekért kap szenvedélyes szeretetet a másik, amelyekre én magam is törekszem, de sosem érem el. Vagyis mindazt, amit hiányolok magamban, ami elválaszt az ideálistól, felfedezem a másikban, vagy arra vágyom, hogy a másik lásson engem ideálisnak, hogy megszabaduljak kétségeimtől. Szerencsés esetben mindez párhuzamosan és kölcsönösen történik két ember között. Vagyis kölcsönös folyamatként tudjuk megragadni: ismerkedem és ismerkedik, csábítok és csábít, hogy a végén mindketten elnyerjük a csodált másik csodálatát. A szerelmesek kölcsönösen a tökéletesség élményét nyújtják egymásnak, együtt kerülnek euforikus állapotba, ami mindkettejük számára a tökéletesség élményét nyújtja...

A szerelmi bánat

A szerelmi csalódás azonban hirtelenül és gyorsan intenzívvé teheti az önvádlást, az önleértékelést, és gyakran ezzel párhuzamosan a másik leértékelését, a másikra irányuló vádakat, amelyek akár gyűlöletté erősödhetnek. A szélsőséges szerelmi bánat valójában nem a viszonzatlan szerelem miatti bánat, hanem azon remény elvesztése miatti csalódás, hogy egy „tökéletes másik” képes lesz kárpótolni minden korábbi veszteségért. Vagyis a szerelmi bánat valójában nem más, mint a korábbi – és a szerelem által el nem mulasztott – bánatok összessége. Azt mondhatjuk, hogy a szerelmi bánat hamarabb megvolt, mint maga a szerelmi veszteség. A csalódás lényege, hogy az elmúlt szerelem már nem teszi jóvá a jelenben s a múltban a jóllétem ellen elkövetetteket. Persze egy idő után ebből a jelenből ismét múlt lesz, s ez a szerelmi csalódás is bekerül a jóváteendők sorába…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 december – 2018 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. december – 2018. január

  • Szerencsés természeted van?

    Szerencsés természete van – szoktuk mondani az olyan emberre, aki valahogy mindig a talpára esik, akit nem törnek meg a kudarcok, akinek, bármi történjék is, van ereje és kedve továbblépni. Vajon az effajta szerencsére születni kell? Vagy ezen a téren is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

  • „Rövid távon az amatőr is szakít”

    Stratégának kell lenni, matematikusnak, tapasztaltnak és fegyelmezettnek – véli a nagyközönség, és inkább távol is marad az online pókertől. Pedig a felsorolt képességek a játéknak csak a 20 százalékát adják, a többi pszichológia és szerencse – mutat rá Bence, akit ma is simán megkopaszthat egy amatőr játékos, bár tíz éve hivatásos pókeres.

  • Lélektelenül – Antiszociális és pszichopátiás személyek a társadalomban

    Az irodalom vagy a filmművészet a pszichopátiás karakter számos hiteles ábrázolásával nyűgözte le – vagy éppen ejtette irtózatba – a közönséget. A lélektelen, mások érzései iránt közömbös, céljaikat számító hidegvérrel elérő, kriminális személyek azonban az antiszociális magatartások spektrumának csak kisebb részét teszik ki. Az amoralitás lólába éppúgy kilóg az autópályán mindenkit leszorító, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóba lelkifurdalás nélkül beálló kigyúrt „terepjárós”, mint a kapcsolatról kapcsolatra vándorló, érzelmi és anyagi károkat maga után hagyó sármos házasságszédelgő esetében.

  • Alhasi titkok

    A hétköznapokban akkor érezzük jól magunkat, ha nem veszünk tudomást az alhasban elhelyezkedő szervekről… A szobatisztaságra való szoktatás elfelejtett emlékei ugyanúgy nyomot hagynak az idegrendszerben, mint a kultúra, amelyben felnőttünk – s amely évszázadokig szégyellni- és titkolnivalónak bélyegezte az ürítési funkciókat és a nemiséget. Ám amit tilos szavakba önteni, érthetetlen nyelven kommunikálhat velünk: fájdalom, furcsa érzés, gyenge működés, görcsösség formájában.

  • El tudunk-e képzelni egy fenntarthatóbb világot?

    Mit gondoljunk erről az egész fenntarthatósági történetről, amikor ezer meg ezer egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, és megbízhatónak feltüntetett tudósok állítanak mindenfélét – és annak pont a szöges ellentétét is? Olyan bonyolultnak látszik az egész, mi pedig olyan elenyészően kicsi fogaskeréknek tűnünk a nagy rendszerben.

  • Életveszélyben: családi vállalkozások

    Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak, ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre… A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává

ÉS MÉG: Szerencse – holtomiglan – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Introvertáltak egy zajos világbanA játékká varázsolt matematika. Dienes Zoltán pszichobiográfiája • A szerencse bűvöletében„Az isteni szikra csak az agyi neuronjaink játéka” • Péntek 13A csimpánzok okosabbak a gyerekeknél? A „Homo Technicus” születése • „Hogyan mondjam el neked?”Rangok és szerepek az iskolai osztályban – egy iskolapszichológus szemével • Újragondolt engedelmesség – Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből? • Zaklatás vagy udvarlás?Orvosként a menekülttáborban – börtöngyakorlattal • Állati függőségek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A valódi kérdés az volt, hogy az átlagosnak tekinthető emberek meddig hajlandóak elmenni, ha egy tekintélyszemély szé

Az, ahogyan a dolgokra később visszaemlékszünk, nemcsak a külvilágtól függ, hanem igen jelentősen befolyásolja azt belső világunk is.

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

Az értékek egymásra épülő rendjében a legalsó szint lesz az egyetlen és meghatározó – vagyis azok az „értékek”, amelyek a legegyszerűbb és legközvetlenebb vágyakhoz...

Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a...

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.