Jelenlegi hely

Mi mire való?

A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban
Mi az, ami a tárgyak használatakor elsődlegesen fontos számunkra?

Mindennapjainkban számtalan tárgy vesz minket körül, s képtelenek lennénk külön-külön megtanulni mindegyik használatát, éppen ezért kiváltképp előnyös, hogy az eszközöket funkcionális szempontból közelítjük meg és tároljuk emlékezetünkben...

Szerző: 

Akik sok időt töltenek kisgyerekek társaságában, feltehetőleg észrevettek már olyan eseményeket, amikor a gyerekek megpróbáltak egy általuk ismert tárgyat olyan környezetben használni, ahol az jól láthatóan túl kicsinek, vagy éppen túl nagynak bizonyult adott cél eléréséhez. Például sok édesanya szemtanúja lehet, hogy gyermeke az anyuka által gyakran használt fakanállal saját játékedénykéjét próbálja kavargatni, s nagyon elszomorodik, ha többszöri próbálkozás után sem fér bele a kis edénybe a láthatóan sokkal nagyobb fakanál. Ez a jelenség gyakran megfigyelhető akár 3 évesek körében is, ami kiváltképp meglepő, hiszen ez a korosztály ennél sokkal összetettebb kognitív képességeket igénylő feladatokban nagyon jó teljesítményt nyújt.

Számos eredmény igazolja azt, hogy ebben a korban már könnyedén hoznak döntéseket a tárgyak méretével kapcsolatban – akkor is, ha az adott tárggyal életükben először találkoznak. Az előbbi jelenség így nem magyarázható a gyerekek méretekre vonatkozó hiányos tudásával. De akkor vajon mi lehet az oka ennek a gyakori és igen „gyerekesnek” tűnő viselkedésnek? Mi az, ami a tárgyak használatakor elsődlegesen fontos számunkra, s mik azok a tényezők, melyekre (talán) kevesebb figyelmet szentelünk?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?

Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerek

Mindenki hisz az általa alkalmazott nevelési módszerekben, és annak előnyeit hangoztatva próbál a szülők segítségére lenni.

Csak játszanak, majd úgyis kinövik? A testvérek közötti erőszak sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.

A kiegyensúlyozott és egészséges gyermekéveket maguk mögött hagyó felnőttek szíve jobb állapotban marad a későbbiekben