Jelenlegi hely

Mi mire való?

A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban
Mi az, ami a tárgyak használatakor elsődlegesen fontos számunkra?

Mindennapjainkban számtalan tárgy vesz minket körül, s képtelenek lennénk külön-külön megtanulni mindegyik használatát, éppen ezért kiváltképp előnyös, hogy az eszközöket funkcionális szempontból közelítjük meg és tároljuk emlékezetünkben...

Szerző: 

Akik sok időt töltenek kisgyerekek társaságában, feltehetőleg észrevettek már olyan eseményeket, amikor a gyerekek megpróbáltak egy általuk ismert tárgyat olyan környezetben használni, ahol az jól láthatóan túl kicsinek, vagy éppen túl nagynak bizonyult adott cél eléréséhez. Például sok édesanya szemtanúja lehet, hogy gyermeke az anyuka által gyakran használt fakanállal saját játékedénykéjét próbálja kavargatni, s nagyon elszomorodik, ha többszöri próbálkozás után sem fér bele a kis edénybe a láthatóan sokkal nagyobb fakanál. Ez a jelenség gyakran megfigyelhető akár 3 évesek körében is, ami kiváltképp meglepő, hiszen ez a korosztály ennél sokkal összetettebb kognitív képességeket igénylő feladatokban nagyon jó teljesítményt nyújt.

Számos eredmény igazolja azt, hogy ebben a korban már könnyedén hoznak döntéseket a tárgyak méretével kapcsolatban – akkor is, ha az adott tárggyal életükben először találkoznak. Az előbbi jelenség így nem magyarázható a gyerekek méretekre vonatkozó hiányos tudásával. De akkor vajon mi lehet az oka ennek a gyakori és igen „gyerekesnek” tűnő viselkedésnek? Mi az, ami a tárgyak használatakor elsődlegesen fontos számunkra, s mik azok a tényezők, melyekre (talán) kevesebb figyelmet szentelünk?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A pedagógusokat kell helyzetbe hozni: javítani kell társadalmi és anyagi megbecsülésüket, és el kell látni őket a hat

Fontos, hogy a kicsiket felnőtt segítse át a forgalmas útszakaszokon.

Sokunk számára nehéz, talán ijesztő is elképzelni, hogy a pszichopátiának létezhetnek gyermekkori előzményei is.