Jelenlegi hely

Kórkép a bizonytalanságról

Az egymással megosztható szenvedés sokkal elviselhetőbb, mint az, amikor még szenvedésünkben is magányosak vagyunk.

Szétesik a világ? Általános válságban van a kultúránk? Katasztrófa felé száguldunk? Egyre több pszichés probléma, szervi betegség, allergia nehezíti meg az életet? 

Szerző: 

Vagy épp ellenkezőleg: egyre jobb minden? Egyre szabadabbak vagyunk? Egyre több ismerethez, élményhez, technikai újdonsághoz férünk hozzá? Az élet sohasem volt még ilyen nyitott, szabad és kreatív? Egyre nagyobb esélyünk van a betegségek leküzdésére és a hosszú, boldog életre?

Ezek a kérdések és a rájuk adható válaszok azt sugallják, hogy ez a dilemma valamilyen módon eldönthető. Azt hiszem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Paradox módon csak egy dolog bizonyos: az, hogy bizonytalanok vagyunk. Sőt talán azt sem túlzás állítani, hogy egyre fokozódik az elbizonytalanodás, és az élet egyre több területére szivárog be ez a nyugtalanító bizonytalanságérzés.

Nem általában a múlt nagy történelmi korszakaihoz viszonyítva vagyunk bizonytalanok, hanem a velünk még közvetlen kapcsolatban álló generációk világképéhez képest. Arról csak absztrakt és történelmi ismereteim vannak, hogy a középkorban vagy a XIX. században milyen lehetett az élet. Arról azonban konkrét tudásom van, hogy a nagyszüleim vagy a szüleim hogyan élték meg a helyzetüket. A nagyszüleim például átéltek két világháborút, elszenvedték az elszegényedés, az éhezés, a totális diktatúra nehézségeit, tehát az életüket az állandó változás és a kiszolgáltatottság jellemezte, minden jel szerint mégis az a helyzet, hogy ők sokkal stabilabban voltak részei a saját világuknak, mint most én vagy az én generációm. A nagyszüleimnek ugyanis volt egy többé-kevésbé megbízható és változatlan képük arról, hogy (1) milyen a világ és (2) hogyan kell benne élni: mik a fontos és mik a kevésbé fontos dolgok, mi az, ami megengedhető és mi az, amit semmilyen körülmények között nem szabad megengedni. Még a szüleim életében is voltak bizonyos társadalmi rétegek vagy csoportok, akiknek nagyjából egyforma volt az élete, hasonlóan gondolkodtak és hasonlóan cselekedtek...  Manapság divatos kifejezéssel voltak „életpálya-modellek”: egy kiszámítható élet állt előttük. Mostanában azonban már nem léteznek ilyen stabil életpálya-modellek. Ez pedig a fiatalokat nagyon bizonytalanná, tétovává és halogatóvá teszi...

A társadalmon belüli helyzetünkkel és az anyagi lehetőségeinkkel kapcsolatos elbizonytalanodás általános lelki egyensúlyvesztéshez vezet. A szorongó, kiszolgáltatott, bizonytalan élet egyenes következménye a pszichés problémák nagy számban és változatos formában való megjelenése. Freud idejében – minden bizonnyal a szigorú és prűd polgári erkölcsök következtében – a „paradigmatikus” betegség a szexuális vágyak elfojtásából eredő hisztéria volt. Korunk jellemző betegsége a szorongásos depresszió, ami világos összefüggésben áll a bizonytalansággal, a teljesítménykényszerrel, a versenyhelyzettel és a közösségek megszűnésével. Az egymással megosztható szenvedés sokkal elviselhetőbb, mint az, amikor még szenvedésünkben is magányosak vagyunk.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker