Jelenlegi hely

Kórkép a bizonytalanságról

Az egymással megosztható szenvedés sokkal elviselhetőbb, mint az, amikor még szenvedésünkben is magányosak vagyunk.

Szétesik a világ? Általános válságban van a kultúránk? Katasztrófa felé száguldunk? Egyre több pszichés probléma, szervi betegség, allergia nehezíti meg az életet? 

Szerző: 

Vagy épp ellenkezőleg: egyre jobb minden? Egyre szabadabbak vagyunk? Egyre több ismerethez, élményhez, technikai újdonsághoz férünk hozzá? Az élet sohasem volt még ilyen nyitott, szabad és kreatív? Egyre nagyobb esélyünk van a betegségek leküzdésére és a hosszú, boldog életre?

Ezek a kérdések és a rájuk adható válaszok azt sugallják, hogy ez a dilemma valamilyen módon eldönthető. Azt hiszem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Paradox módon csak egy dolog bizonyos: az, hogy bizonytalanok vagyunk. Sőt talán azt sem túlzás állítani, hogy egyre fokozódik az elbizonytalanodás, és az élet egyre több területére szivárog be ez a nyugtalanító bizonytalanságérzés.

Nem általában a múlt nagy történelmi korszakaihoz viszonyítva vagyunk bizonytalanok, hanem a velünk még közvetlen kapcsolatban álló generációk világképéhez képest. Arról csak absztrakt és történelmi ismereteim vannak, hogy a középkorban vagy a XIX. században milyen lehetett az élet. Arról azonban konkrét tudásom van, hogy a nagyszüleim vagy a szüleim hogyan élték meg a helyzetüket. A nagyszüleim például átéltek két világháborút, elszenvedték az elszegényedés, az éhezés, a totális diktatúra nehézségeit, tehát az életüket az állandó változás és a kiszolgáltatottság jellemezte, minden jel szerint mégis az a helyzet, hogy ők sokkal stabilabban voltak részei a saját világuknak, mint most én vagy az én generációm. A nagyszüleimnek ugyanis volt egy többé-kevésbé megbízható és változatlan képük arról, hogy (1) milyen a világ és (2) hogyan kell benne élni: mik a fontos és mik a kevésbé fontos dolgok, mi az, ami megengedhető és mi az, amit semmilyen körülmények között nem szabad megengedni. Még a szüleim életében is voltak bizonyos társadalmi rétegek vagy csoportok, akiknek nagyjából egyforma volt az élete, hasonlóan gondolkodtak és hasonlóan cselekedtek...  Manapság divatos kifejezéssel voltak „életpálya-modellek”: egy kiszámítható élet állt előttük. Mostanában azonban már nem léteznek ilyen stabil életpálya-modellek. Ez pedig a fiatalokat nagyon bizonytalanná, tétovává és halogatóvá teszi...

A társadalmon belüli helyzetünkkel és az anyagi lehetőségeinkkel kapcsolatos elbizonytalanodás általános lelki egyensúlyvesztéshez vezet. A szorongó, kiszolgáltatott, bizonytalan élet egyenes következménye a pszichés problémák nagy számban és változatos formában való megjelenése. Freud idejében – minden bizonnyal a szigorú és prűd polgári erkölcsök következtében – a „paradigmatikus” betegség a szexuális vágyak elfojtásából eredő hisztéria volt. Korunk jellemző betegsége a szorongásos depresszió, ami világos összefüggésben áll a bizonytalansággal, a teljesítménykényszerrel, a versenyhelyzettel és a közösségek megszűnésével. Az egymással megosztható szenvedés sokkal elviselhetőbb, mint az, amikor még szenvedésünkben is magányosak vagyunk.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2017 december – 2018 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. december – 2018. január

  • Szerencsés természeted van?

    Szerencsés természete van – szoktuk mondani az olyan emberre, aki valahogy mindig a talpára esik, akit nem törnek meg a kudarcok, akinek, bármi történjék is, van ereje és kedve továbblépni. Vajon az effajta szerencsére születni kell? Vagy ezen a téren is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

  • „Rövid távon az amatőr is szakít”

    Stratégának kell lenni, matematikusnak, tapasztaltnak és fegyelmezettnek – véli a nagyközönség, és inkább távol is marad az online pókertől. Pedig a felsorolt képességek a játéknak csak a 20 százalékát adják, a többi pszichológia és szerencse – mutat rá Bence, akit ma is simán megkopaszthat egy amatőr játékos, bár tíz éve hivatásos pókeres.

  • Lélektelenül – Antiszociális és pszichopátiás személyek a társadalomban

    Az irodalom vagy a filmművészet a pszichopátiás karakter számos hiteles ábrázolásával nyűgözte le – vagy éppen ejtette irtózatba – a közönséget. A lélektelen, mások érzései iránt közömbös, céljaikat számító hidegvérrel elérő, kriminális személyek azonban az antiszociális magatartások spektrumának csak kisebb részét teszik ki. Az amoralitás lólába éppúgy kilóg az autópályán mindenkit leszorító, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóba lelkifurdalás nélkül beálló kigyúrt „terepjárós”, mint a kapcsolatról kapcsolatra vándorló, érzelmi és anyagi károkat maga után hagyó sármos házasságszédelgő esetében.

  • Alhasi titkok

    A hétköznapokban akkor érezzük jól magunkat, ha nem veszünk tudomást az alhasban elhelyezkedő szervekről… A szobatisztaságra való szoktatás elfelejtett emlékei ugyanúgy nyomot hagynak az idegrendszerben, mint a kultúra, amelyben felnőttünk – s amely évszázadokig szégyellni- és titkolnivalónak bélyegezte az ürítési funkciókat és a nemiséget. Ám amit tilos szavakba önteni, érthetetlen nyelven kommunikálhat velünk: fájdalom, furcsa érzés, gyenge működés, görcsösség formájában.

  • El tudunk-e képzelni egy fenntarthatóbb világot?

    Mit gondoljunk erről az egész fenntarthatósági történetről, amikor ezer meg ezer egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, és megbízhatónak feltüntetett tudósok állítanak mindenfélét – és annak pont a szöges ellentétét is? Olyan bonyolultnak látszik az egész, mi pedig olyan elenyészően kicsi fogaskeréknek tűnünk a nagy rendszerben.

  • Életveszélyben: családi vállalkozások

    Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak, ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre… A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává

ÉS MÉG: Szerencse – holtomiglan – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Introvertáltak egy zajos világbanA játékká varázsolt matematika. Dienes Zoltán pszichobiográfiája • A szerencse bűvöletében„Az isteni szikra csak az agyi neuronjaink játéka” • Péntek 13A csimpánzok okosabbak a gyerekeknél? A „Homo Technicus” születése • „Hogyan mondjam el neked?”Rangok és szerepek az iskolai osztályban – egy iskolapszichológus szemével • Újragondolt engedelmesség – Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből? • Zaklatás vagy udvarlás?Orvosként a menekülttáborban – börtöngyakorlattal • Állati függőségek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A valódi kérdés az volt, hogy az átlagosnak tekinthető emberek meddig hajlandóak elmenni, ha egy tekintélyszemély szé

Az, ahogyan a dolgokra később visszaemlékszünk, nemcsak a külvilágtól függ, hanem igen jelentősen befolyásolja azt belső világunk is.

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vo

Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a...

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.