Jelenlegi hely

Külön lakó élettársak

A világon ma sok-sok millió ember él látogató kapcsolatban, kényszerűségből vagy önként, boldogan vagy boldogtalanul – ki-ki lehetőségei és szerencséje szerint

Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. 

Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat? A LAT betűszót egy holland újságíró alkotta meg a Living Apart Together filmcímből. A LAT vagy lat sikerszó lett, bekerült a köznyelvbe, sőt a szociológia szakkifejezései közé is. A magyarban – alighanem az angol rövidítés játékos megtoldásaként – a látogató kapcsolat kifejezés is kezd meghonosodni. A lat jelentését nem nehéz meghatározni: olyan monogám, mély érzelmeken alapuló, tartós párkapcsolat, amelyben a felek külön háztartásban élnek.

A hazai felmérések szerint a „latosok” száma egyáltalán nem mondható jelentéktelennek, Magyarországon közel félmillió ember él látogató kapcsolatban; ez a felnőtt lakosság 6,3 százalékát teszi ki. Az érték nagyjából illeszkedik a nemzetközi trendbe...

A LAT-kapcsolatok meglehetősen intenzívnek mondhatók, hiszen a hazai adatok szerint az így élők 50 százaléka szinte mindennap találkozik párjával, 25 százalékuk hetente több alkalommal, 19% pedig nagyjából heti egy találkozásról számolt be. S hogy a látogató kapcsolat valóban az együttélés egy formájának tekinthető, azt jól jelzi, hogy a szociológiai felmérésben részt vevő latosok 55 százaléka a válaszadás időpontjában már több mint két éve volt együtt partnerével. Azt gondolhatnánk, a látogató kapcsolatok azért alakulnak ki, mert a pár két tagját földrajzi távolság választja el egymástól. Ezt azonban egyértelműen cáfolja az az adat, hogy Magyarországon a latosok negyede tízpercnyire vagy még közelebb lakik partneréhez, 83 százalékuk pedig egy órán belül képes eljutni párja otthonába. Vagyis nem távkapcsolatról van szó – de akkor miről?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • A „menetiránynak megfelelően” élj!

    Sokan panaszkodnak arra, hogy az élet gyorsvonati sebességgel szalad el mellettük, ők pedig pusztán szemlélői, de nem résztvevői az eseményeknek. Mikor is élünk? A fogantatástól a halál pillanatáig tartó időszak tulajdonképpen csak az a pici vízszintes vonal a két évszám közt, egy sírkövön. Mi fér ebbe bele? Mit tekintünk Életnek?

  • Légy főszereplője saját életednek!

    „Amikor megszületünk, hercegnek vagy királykisasszonynak születünk, csak az élet csókjaitól válhatunk békává.” Miért vagyunk statiszták a saját életünkben? Hogy történhetett ez? Eric Berne szavai szerint világra jöttünkkor főhősnek érkeztünk saját színpadunkra. Akkor még a permanens jelen állapota uralkodott. Ha épp jókedvünk volt, belemosolyogtunk a világba, ha pedig ráeszméltünk, hogy „nem kerek a világ”, bátran üvölthettünk, kifejezve autentikus érzéseinket.

  • Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

    A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték.

  • Energiaháború: létezik-e a csí?

    Régóta dúl a háború két csoport között. A szembenálló felek több kérdésben is másképp gondolkoznak. Az ellentétek leginkább az „energia”, életerő, csí, prána… létezésének kérdése körül bontakoznak ki… A két fél közt persze ritka a nyílt agresszió, inkább saját köreikben: rendelőikben, konferenciáikon, fesztiváljaikon támadják a másik felet, néha tévényilatkozatokkal, honlapokkal, röplapokkal igyekeznek a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

  • Reménytelenül

    Az öngyilkosság tabutéma, még a róla való gondolkodás is bénító lehet. Kiválthat elutasítást, haragot, szégyent, szomorúságot vagy dühöt, vagy egyszerűen csak nem akarunk foglalkozni vele. Ugyanakkor megkerülhetetlen, mert Magyarország kifejezetten rossz helyen szerepel az öngyilkossági statisztikákban, de azért is, mert minden befejezett öngyilkosság legalább hat ember – közeli barát, családtag, kolléga, osztálytárs – életét érinti közvetlenül.

ÉS MÉG: Éleslátás – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • „Ne hagyd, hogy elmenjen melletted az élet”„Másodiknak lenni lehet jó életstratégia” – Beszélgetés dr. Lénárt Ágotával • Az „elvesztett apaság” – férfiak és a művi abortuszMinden nőnek kell egy jó barátnő!Bullying az iskolai közösségekbenSzívügyeink – Hitek és tévhitek az anyagcsere zavarainak és a szív- és érrendszer betegségeinek összefüggéseiről • Csillagászat a sejtjeinkben – avagy bioritmus és testi-lelki egészség • Emlékezz a tanulásért – és ne fordítva! Egy új oktatási módszer alapjai • Amit csak a Küklopsz látDemencia, életvég, döntések • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker

Nem filmismertető és nem is kritika vár az olvasóra, hanem a barátság extrákkal rövid hazai körképe.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!