Jelenlegi hely

Ösztönös vagy túlszabályozott?

Freudi kapcsolatok
Tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni?

Ha személyes életünket vizsgáljuk, vagy akár a környezetünkben élőkét, láthatunk nagyon ösztönös, a vágyai után rohanó, azonnal mindenbe belefutó – vagy épp nagyon száraz, túlszabályozott, távolról gondolkodó embereket, kapcsolatokat is. 

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne? Azaz tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni? Ez az egyik sarkalatos kérdés, mely az ösztönén és a felettes én csatározását jellemzi.

  • Nyilvánvaló, hogy aki nem tud, illetve nem szívesen mond ellent ösztönei követelésének – azaz felettes énje adott szituációban nem szabályozza őt, vagy „elnézően” ítéli meg belső törekvéseit –, nagy valószínűséggel hirtelen és gyakran kezd új kapcsolatba. E mögött állhat a belső űr vagy a szorongás nem szűnő érzése, de lehet egyszerűen a sok – és váltakozó – partnerrel való élet elfogadása, sőt ösztönös kívánása. A gyermekkorukban bántalmazott vagy hanyagolt személyeknél lehet egy ki nem mondott érzés is: „már sokat szenvedtem, ezért megérdemlem, hogy végre jól legyek”. Másik ilyen háttér-tudat lehet a saját vonzerő időről-időre kiújuló mágikus érzete, „most jó vagyok” – sokan „belevadulnak” ebbe az érzésbe, mígnem a felhangoltság után elkövetkezik a letörés. Ezeket a döntéseket általánosan az ösztönén és annak hangsúlyos működése irányítja.
  • Ezzel szemben sokan – például a szülőktől tanult tiltó parancsok vagy a saját hibák talaján kialakult bűntudat és szégyen miatt – teljesen legátolják elsődleges késztetéseiket. Esetleg olyan bonyolult feltételrendszerhez kötik vágyaik kielégülését és a párválasztást, ami eleve „ellehetetleníti” a dolgot. Ebben a felettes én hangsúlyos működése kap szerepet. Ha túl sok a tiltó, gúzsba kötő, szégyent provokáló szabály, belső parancs, szintén tönkremehet a kapcsolati élet. Tabuvá válhat a szex, esetleg a magunkról alkotott negatív kép és testkép miatt viselkedésünk feszengéssel telik meg, ami gyakran a kapcsolat kialakulását is meggátolja... A túl erős, szinte szadisztikus szabályozottság tehát éppoly felemésztő lehet, mint a „szabadjára engedett”, soha felül nem írt ösztönösség.

A dolog pikantériája, hogy párválasztáskor két ilyen működési típusnak kell valahogy együttműködnie. Vajon „Ösztönemberek”, vagy „Felettesén-emberek”, esetleg az „Én-emberek” kerülnek túlsúlyosan kapcsolatba?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?