Jelenlegi hely

Ösztönös vagy túlszabályozott?

Freudi kapcsolatok
Tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni?

Ha személyes életünket vizsgáljuk, vagy akár a környezetünkben élőkét, láthatunk nagyon ösztönös, a vágyai után rohanó, azonnal mindenbe belefutó – vagy épp nagyon száraz, túlszabályozott, távolról gondolkodó embereket, kapcsolatokat is. 

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne? Azaz tud-e, illetve szeretne-e a vágya kielégüléséhez leggyorsabban vezető impulzusnak megálljt parancsolni? Ez az egyik sarkalatos kérdés, mely az ösztönén és a felettes én csatározását jellemzi.

  • Nyilvánvaló, hogy aki nem tud, illetve nem szívesen mond ellent ösztönei követelésének – azaz felettes énje adott szituációban nem szabályozza őt, vagy „elnézően” ítéli meg belső törekvéseit –, nagy valószínűséggel hirtelen és gyakran kezd új kapcsolatba. E mögött állhat a belső űr vagy a szorongás nem szűnő érzése, de lehet egyszerűen a sok – és váltakozó – partnerrel való élet elfogadása, sőt ösztönös kívánása. A gyermekkorukban bántalmazott vagy hanyagolt személyeknél lehet egy ki nem mondott érzés is: „már sokat szenvedtem, ezért megérdemlem, hogy végre jól legyek”. Másik ilyen háttér-tudat lehet a saját vonzerő időről-időre kiújuló mágikus érzete, „most jó vagyok” – sokan „belevadulnak” ebbe az érzésbe, mígnem a felhangoltság után elkövetkezik a letörés. Ezeket a döntéseket általánosan az ösztönén és annak hangsúlyos működése irányítja.
  • Ezzel szemben sokan – például a szülőktől tanult tiltó parancsok vagy a saját hibák talaján kialakult bűntudat és szégyen miatt – teljesen legátolják elsődleges késztetéseiket. Esetleg olyan bonyolult feltételrendszerhez kötik vágyaik kielégülését és a párválasztást, ami eleve „ellehetetleníti” a dolgot. Ebben a felettes én hangsúlyos működése kap szerepet. Ha túl sok a tiltó, gúzsba kötő, szégyent provokáló szabály, belső parancs, szintén tönkremehet a kapcsolati élet. Tabuvá válhat a szex, esetleg a magunkról alkotott negatív kép és testkép miatt viselkedésünk feszengéssel telik meg, ami gyakran a kapcsolat kialakulását is meggátolja... A túl erős, szinte szadisztikus szabályozottság tehát éppoly felemésztő lehet, mint a „szabadjára engedett”, soha felül nem írt ösztönösség.

A dolog pikantériája, hogy párválasztáskor két ilyen működési típusnak kell valahogy együttműködnie. Vajon „Ösztönemberek”, vagy „Felettesén-emberek”, esetleg az „Én-emberek” kerülnek túlsúlyosan kapcsolatba?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?

„Vajon miért tud valaki egy ugyanolyan jellegű traumából felépülni, amiből más nem? Miért lesz valaki egy végtag elvesztése után paraolimpián induló sportoló, nem pedig...

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker