Jelenlegi hely

Mit tud a baba?

A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben
Az egyes mozgásformák megjelenésének ideje eltérő lehet, a sorrend azonban fajunkra jellemző, meghatározott.

Minden szülő aggódva figyeli újszülöttje első mozdulatait, majd a cseperedő baba mozgásának fejlődését: vajon tudja-e, amit az adott időszakban tudnia kell?

Az utóbbi években több kutatás összefüggést talált a mozgás és az idegrendszer fejlődése között – rövid összefoglalónkban ismertetjük a mozgásfejlődés szakaszait, ezzel segítve a szülőknek abban, mikor mire kell fokozott figyelmet fordítaniuk, hogy az időben történő korrekcióval a későbbi problémákat megelőzzék.

A korai mozgásfejlődést és annak a gyermeki fejlődésben betöltött szerepét már hosszú évtizedek óta a kutatások népszerű témái között találjuk, és egyre ismertebbé válik a köztudatban is. Vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy a mozgásfejlődés már a korai életszakaszban is jelzi az idegrendszeri érést. Ennek figyelemmel követése lehetőséget ad arra, hogy a környezeti hatások pozitív irányban befolyásolják a fejlődést, ezáltal lehetővé válik az éretlenség miatti funkció-elmaradások hatékony megelőzése és korrekciója.

Az első életév akaratlagos mozgásfejlődésének tipikustól való eltérése az idegrendszer éretlenségére és/vagy károsodására utal, valamint a későbbi, iskolai magatartás- és tanulási zavarok előrejelzője lehet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az egyes mozgásformák megjelenése, ezek eltérései előre bejósolják a későbbi tanulási nehézségeket, hiszen számos tényező – így genetikai és környezeti hatások is – együttesen befolyásolja a tanulási képességek alakulását. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a kisgyermeket nevelő szülők képet kapjanak a tipikus szerveződésről, és arról, milyen tevékenységek segítenek az eltérések felszámolásában...

A mozgásfejlődés révén megjelenő egyre összetettebb mozgások, a környezeti aktivitás az énkép alakulásában is fontos szerepet töltenek be: az eredményes akciók elégedettség-érzést váltanak ki az apróságokból... A gyermek szempontjából eredményes – és a környezetből pozitív, támogató reakciót kiváltó –  cselekvések jelentősen hozzájárulnak a pozitív énkép kialakulásához, és segítik az önállóság elérését. A mozgás és az egyszerű mozgásos játékok tehát fontos szerepet töltenek be a környezet megismerésében, a kognitív funkciók fejlődésében, a szociális kapcsolatok és az énkép alakulásában. A közös mozgásos tevékenységek, játékok tartalmassá teszik az együtt töltött időt – és még a szülőknek is aktív kikapcsolódást kínálnak.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Milyen intézkedést várnak el egy jó vezetőtől a csecsemők? A kérdés abszurdnak tűnik, ám egy most végzett kutatásból kiderül, hogy egyáltalán nem az!

Honnan tudhatja a kisgyermekét nevelő friss szülőpár, mi számít „normális” viselkedésnek a gyereknél?

Örökmozgó gyermeke lomha tinédzserré vált, aki hétvégén délben kel, iskolaidőben pedig alig lehet reggelente kirimánkodni az ágyból? Higgye el, nem lusta ő, csak kialvatlan....

Hogy mi a helyes álláspont, az elsősorban nem jogi, hanem tudományos kérdés.

Néhány hete egy tízéves szegedi diáklány, Szin Jázmin nagyszerű helyezést ért el a Németországban megrendezett mentális matematika junior-Európa-bajnokságon,...

Sok tanár ilyenkor rögtön azt kérdezi: miért nem veszik komolyan az órámat, miért ilyen lusták?