Jelenlegi hely

Az ember, aki elkerülte a boldogságot

Vágyott a boldogságra, tudta, mit kellene tennie – de mégsem tette.

Gyakran pszichoterápiás keretek között is találkozunk olyan  személyekkel, akik mindenféle társas kapcsolatot és helyzetet messziről elkerülnek, csendesek, visszahúzódóak, és vágynak ugyan a szoros, szeretetteljes kapcsolatra, de mégis kitérnek előle. Ilyen volt Balázs, akivel évekkel ezelőtt találkoztam.

Szerző: 

Balázs következetesen elkerülte azokat a helyzeteket és élményeket, amelyek lehetőséget kínáltak volna arra, hogy boldog és elégedett legyen. Vágyott a boldogságra, tudta, mit kellene tennie – de mégsem tette. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon miért?

A terápiás tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a zavar hátterében egy olyan büntető, kritikus szülő vagy fontos más személy áll, aki az egyént gyermekkorában gyakran megalázta, bántalmazta és elutasította. Ennek köszönhetően a kisgyerek azt a meggyőződést alakítja ki önmagáról, hogy ő a rossz, megérdemli, ha bántják. Alkalmatlan arra, hogy szeressék, elfogadják, megbecsüljék. Vagyis ő alapvetően csökkent értékű, emiatt nyilvánvalóan el fogják utasítani – ez a meggyőződés vezérli az ilyen páciensek gondolkodását önmagukról és társas kapcsolataikról. Ezek alapján érthetővé válik, hogy az elkerülő személyiségzavarral küzdők – annak ellenére, hogy vágynak a szeretetre és intimitásra – miért kerülik el azt. Rettegnek az elutasítástól, ami gondolataikban könyörtelenül bekövetkezik, hiszen ezt tanulták meg gyerekkoruktól kezdve a közeli, fontos személyek reakcióiból. A kritizáltság és elutasítottság élménye olyan mértékű szorongással és szégyennel jár, amit az ilyen páciensek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek tolerálni, emiatt a kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy

Azok a nők, akiknek a férje feltűnően vonzó és jóképű, igen nagy eséllyel negatív énképpel és súlyos önbizalomproblémákkal küzdenek.

Nagyon meglepődünk, ha azt látjuk, hogy egy olyan sportágban, mint például az úszás, egy átlagos genetikával rendelkező személy kiváló teljesítményt képes elérni.

Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát?