Jelenlegi hely

A bűntudat ingében

A bűntudatkeltő ember nem tisztel bennünket, sőt, ki akar használni.

"Tessék, ezt is nekem kell megcsinálnom, mint mindent!" - szól a másik mellettünk, és mi máris elkezdjük rosszul érezni magunkat. 

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára vesz – magára vonatkoztat – egy szemrehányó mondatot, egy kritikus megjegyzést, akár egy lemondó sóhajt, összevont szemöldököt, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára...

A kritizáló fél – sokszor nárcisztikus személyiség, aki elnyomja saját frusztrációit, vagy rendszeresen hárítja a felelősséget – a kapcsolat egyik síkján az elégedetlenségét fejezi ki ilyenkor. Mélyebben, a stratégiai szinten azonban manipulál: bűntudatot kelt. S mivel a bűntudatkeltőnek ez a bevett működésmódja, ezért ösztönösen, rutinosan, profi eszközökkel operál. Van a bűntudatnak „normális” típusa: ilyen például, ha a közösség normáit szegi meg az egyén. Van eredendő bűntudatkeltés is: amikor valakibe születésétől fogva belenevelik, hogy ő „rossz”. Holott bármi is a „hibánk” (mondjuk némelyeknél lassabbak vagy kevésbé ügyesek vagyunk), ezért senkit nem kell kompenzálnunk – nincs tökéletes ember. Mindenkinek vannak helytelen cselekedetei, ám ez nem ok arra, hogy minden helytelennek vélt vagy mások által annak mondott, sugallt cselekedet miatt bűntudatot érezzünk...

A bűntudatkeltő ember nem tisztel bennünket, sőt, ki akar használni. Magatartásának, arckifejezésének, mozdulatainak és szavainak az üzenete: nem sikerült megfelelned, rossz vagy – tehát tartozol nekem. Holott magunknak kell megfelelni: méghozzá az érett, felnőtt, felelős önmagunknak, még csak nem is a bennünk élő sérült gyermeknek...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?