Jelenlegi hely

Miért az észak-európai országok lakói a legboldogabbak?

Az Észak-Európában taláható Dánia éveken át elnyerte a világ legboldogabb országa címet, 2017-ben azonban Norvégia vette át a vezető szerepet. 

Az összesen 5,7 millió fővel rendelkező Dánia lakói elégedettek az ország oktatási rendszerével, egészségügyével, politikai szabadságával, közbiztonságával, de még a havi keresetükkel is. Ugyanakkor azt is lényeges megemlíteni, hogy ebben az országban az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem és az egész világon itt az egyik legkisebb a korrupció mértéke. A munkahelyeken biztonságban érzik magukat a dolgozók, nem tartanak attól, hogy elveszítik az állásukat, azonban ha mégis megtörténne, a munkanélküli segélyekre is nagy összeget fordít az állam.

A skandináv országok lakóit megkérdezve, egyöntetű választ kaptunk.

Nem másban, mint a teljesen más, úgynevezett skandináv mentalitásban látják boldogságuk forrását. Elégedettek az életükkel, nem próbálnak meg az élet minden területén tökéletesek lenni és megfelelni mindenkinek, hiszen tudják, hogy a boldogság belülről fakad. Mernek nagyot álmodni, azonban inkább több kisebb célt tűznek ki maguknak, hiszen ezzel a módszerrel könnyebben érik el céljaikat és ezáltal többször van sikerélményük. A skandináv emberekről fontos tudni, hogy sosem tartják vissza érzéseiket, mindig őszintén elmondják mindenkinek véleményüket – legyen az akár pozitív, akár negatív. Munkahelyükön maximálisan teljesítenek, azonban hétvégenként nem dolgoznak, hiszen úgy gondolják, a hétvége kizárólag a családról szól.  Rengeteg munkahelyen péntekenként már ebéd után vagy kora délután befejezik a munkát, és élvezik a várva várt hétvégét.

A Trendhim nevezetű dán webshop magyar munkatársát kérdeztük, igaz-e, hogy a munkahelyeken is figyelnek a szociális kapcsolatokra, aki úgy gondolja, rengeteg lehetőséget megragadnak a dánok, hogy a munkahelyeken is kellemesen, családiasan érezzék magukat az ott dolgozók. Ha van rá lehetőség, a nyári időszakban sok munkahelyen padokat és asztalokat tesznek ki az udvarra, hogy a dolgozók a friss levegőn tudjanak ebédelni, így ebéd után sokkal kipihentebben tudják folytatni a munkát. Rengeteg csapatépítő programot szerveznek, hiszen a mentalitásukból adódva nagyon fontos nekik szociális kapcsolatok megfelelő ápolása.  

Mostanában egyre több helyen találkozhatunk a “hygge” szóval, hiszen a dán kifejezés  egyre elterjedtebb lett szerte a  világon. A hygge nem más, mint boldogság, nyugodtság, meghittség – egyszóval egy jó érzés, amikor élvezed a pillanat adta örömöt. Legtöbbször a hygge kapcsán áthívják a barátaikat egy teára, süteményre vagy egy hideg, téli estén közös filmnézésre.

A Dánia szó hallatán sok embernek a rossz időjárás jut eszébe, hiszen az átlagos nyári hőmérséklet körülbelül 20 fok. Azonban a dán emberek büszkék az őseikre, akik minden körülmények között is boldogan élő vikingek voltak. Ezt a mentalitást vitték tovább a dánok, hiszen őket sem zavarja a borzasztó időjárás. Lehet esős, havas, hideg idő, a dánok mindig biciklivel járnak dolgozni, iskolába vagy akár vásárolni is. A sztereotípiákkal ellentétben a dán emberek nem magukba zárkózottak, azonban nagy tiszteletben tartják a másik magánéletét és megbecsülik a családi kapcsolatokat. Szerintük társadalmi szempontból sokkal értékesebb a magánélet tisztelete, mint hogy minden bizalmas információt megosszanak a külvilággal. (x)

Kepgaleria: 

Ez is érdekelhet

A smink hatására nemcsak magabiztosabbnak érzi magát a nő, de a teljesítménye is javul.

Nemcsak a stressz oldásában, de a figyelem összpontosításában is segít öt perc videójáték a munkahelyen.

A szenvedélyes szerelem és a házasság, úgy látszik, lassan és egyszerre tűnik el a modern társadalom horizontjáról.

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Mentális egyensúlyunk érdekében is érdemes néha félretenni a munkát.