Jelenlegi hely

Az önbecsapásról és az üres beszédről

Ha egy adott helyzetben túl nagy teher az önálló véleményformálás, akkor megtörténhet, hogy az illető ténylegesen megtiltja magának a gondolkodást

Azt mondom-e, amit igaznak hiszek? Azt teszem-e, amit helyesnek tartok? Látszólag értelmetlen kérdések, hiszen tudatos lényként gondolunk önmagunkra és úgy véljük, tudjuk, mi a helyes, mi az igaz – és e tudás alapján működünk. 

Szerző: 

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni. Sőt, képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy így volt helyes. Az a legkülönösebb, hogy ilyenkor nem másnak hazudunk, hanem önmagunknak. Az önbecsapás jelensége sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk...

Azt mondom, amit gondolok?

Számtalan módja van annak, ahogy a tényleges beszéd elmozdul a gondolkodástól, vagy egyenesen befolyásolja a gondolkodást. A legegyszerűbb példa az, hogy többnyire nyelvi klisékben beszélünk... Észre sem vesszük, és a nyelvi klisék „beszélnek helyettünk”.

Ennél bonyolultabb helyzet az, amikor azt mondom, amit a másik elvár tőlem, illetve amiről úgy vélem, hogy a másik elvárja tőlem. Ez lehet egyszerű udvariasság (nem értek ugyan egyet vele, de nincs kedvem kritizálni), lehet figyelmesség (nem akarom megbántani), de lehet puszta önérdek is (alárendelt helyzetben vagyok, és úgy gondolom, hogy nem szabad vitáznom a másikkal, mert az hátrányos helyzetbe hozhat). Ilyenkor minden további nélkül megmagyarázzuk magunknak, miért nem azt mondjuk, amit valójában gondolunk. És ez már az öncsalás előszobája: ha magától értetődően nem azt mondjuk, amit gondolunk, akkor onnét már csak egy lépés, hogy ezt automatizáljuk és engedve az öntudatlan motivációknak, azt is gondoljuk, amit valamilyen érdek mentén mondani kényszerülünk.

Az öncsalás akkor kezdődik, amikor az érdekeink vagy az érzelmeink által meghatározott gondolkodásunk felülkerekedik a logikus és a tényekre támaszkodó gondolkodáson. Amikor a valóságelvnél erősebbnek bizonyulnak a vágyaink...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. október–novemberi számában
ezekről olvashat:

2019 október–november

  • Mi kell ahhoz, hogy szépen írjon egy fiú?

    Ötezer ismétlést is igényelhet egy helytelenül elsajátított mozdulatsor kijavítása a kutatások szerint. Ennek ellenére alap-mozgásformákat egyáltalán nem, vagy nem szakértőktől tanulnak a gyerekek, illetve gyakran nincs elég idejük a tökéletesítésre. Serdülőkről szóló cikksorozatunkban most a finommozgások fejlődésével kapcsolatos praktikus tudnivalókat mutatjuk be: kiderül például, hogy miért írnak szebben a lányok, miként érdemes felkészülni egy zeneórára és mit ér egy edzés, ha fejben végezzük.

  • Éljünk az élet napos oldalán! Az életközépi válság újragondolása – 1.

    „Mi az életem értelme?”, „Mitől vagyok én hasznos ebben a világban?”, „Mit tettem le eddig az asztalra?” A választól függően akár 180 fokos fordulatot is vehet az életünk... A magunknak adott válaszok alapján vagy azt a következtetést vonjuk le, hogy úgy alakult az életünk, ahogy elvártuk, megálmodtuk vagy szerettük volna, vagy éppen nem. Ha a végső következtetés nem kedvező, akkor elégedetlenséget, elkeseredettséget, céltalanságot érezhetünk, melyek mentális, de akár fizikai problémákat is okozhatnak.

  • Elektromágneses túlérzékenység

    Az utóbbi időben növekszik az aggodalom a különféle technológiai újításokkal és az újabbnál újabb mesterséges anyagokkal kapcsolatban. Valószínűleg mindannyian jó pár ilyen aggályt fel tudnánk sorolni: az élelmiszeradalékok, a növényvédőszerek túlzott használata, vagy az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok megjelenése. Ezek közé tartoznak az elektromágneses terekkel (vagy konkrétabban a mobiltelefonokkal, bázisállomásaikkal, a magasfeszültségű távvezetékekkel vagy a közeljövőben bevezetésre kerülő 5G hálózatokkal stb.) kapcsolatos félelmek.

  • A meggyőzés kiskapui

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • Ha eljön Damoklész...

    A gyógyult kifejezést csak azoknál a pácienseknél használják, akik elérkeztek az ötéves remisszió, azaz a betegség tünetmentességének mérföldkövéhez. Ha arról kérdeznénk őket, mi volt a legnehezebb számukra az elmúlt 5 év alatt, akkor szinte kivétel nélkül a kontrollvizsgálatokat kísérő szorongást említenék, vagy a daganat esetleges kiújulásával kapcsolatos rettegést.

ÉS MÉG: Polihisztor születik – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Komoly kapcsolatra férfi kerestetik...Isten rabságbanMiért nehéz megváltozni?Megbocsássunk-e az ellenünk vétkezőknek? • A tik, a jéghegy csúcsa – Tik-zavarok és társuló problémák gyermekkorban • „Együtt dolgozunk a családtagokkal” – A családterápia • A gyengék ereje – A kisebbségi befolyásolás pszichológiája • A magzat létrejötte és megmaradása: a természet csodájaMit mutat a pupilla? – avagy hogyan segíthet megérteni az emberi döntéshozatal sajátosságait? • „A fizetésemelésnek szaga van” – Beszélgetés Zólyomi Zsolttal • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

A tartósan nagy pocak mögé többnyire vastag zsírréteget képzelünk el. Pedig van ott más is: vizenyő, vastag kötőszövet és a kitágult belek halmaza. Vissza lehet fordítani ezt a...

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Közkeletű hiedelem, hogy egy kis tombolással, töréssel-zúzással le lehet vezetni az agresszivitást. Csakhogy – sajnos! – ez óriási tévedés.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?