Jelenlegi hely

Egyszer volt, hol nem volt...

A játék és a mese egyfajta csatorna szülő és gyermek között

Bizonyára Önök is tapasztaltak magukban bizonyos félelmet, amikor azt látják, hogy a gyermek fegyverrel játszik, feketét rajzol, szereti a harcolós játékokat vagy meséket, a királylány helyett a banyával azonosul a mesében, vagy éppen a halálról kérdez. 

Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gyermekét, miért járnak időnként mindenféle furcsaságok a fejében.Önmagában jó jelenség, ha valamit a gyermekek – direkt vagy kevésbé direkt módon - megmutatnak. A fantázia, a játék az egyik legjobb eszköz a gyermeket foglalkoztató érzések, konfliktusok önálló feldolgozásában és az élet dolgainak elrendezésében. Ha ez jól működik, már önmagában egyfajta érettségnek tartja a mai gyermekpszichológia. Az, hogy a gyermek ezekből a belső folyamatokból, történésekből megmutat, megoszt valamit, sokkal jobb, mint amikor magába zárja őket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyermeknek mindent meg kell osztania a szülővel. De egy biztos: a játék és a mese egyfajta csatorna szülő és gyermek között, amely apránként válik egyre önállóbb kifejezőeszközzé...

A mesélés jó esetben intim helyzet, gyakran testi érintés is kíséri: összebújás, ölbe ülés, anya, apa megnyugtató hangja, az érzés, hogy teljesen velem van most a számomra fontos felnőtt. És a feszült közös figyelem valamire, valami érdekesre. Mindez legalább olyan fontos része a mesélésnek, mint a mese tartalma, segíti az egymásra hangolódást, a biztonságérzet megerősítését. Ezért nehéz idővel lemondani erről az intimitásról – kiskamasz gyermekek szülei időnként fájdalommal, lassan engedik el ezt...

A népmesék jól szemléltetik a mesék erejét és bölcsességét. Szeretnénk eloszlatni a szülők félelmeit a mesék, illetve a gyermeki fantáziák tartalmát illetően. A szülők védenék gyermeküket a rossztól, és kulturálisan is jellemző, hogy nem akarunk tudomást venni az emberi természet árnyoldaláról. De a gyermekek érzik, hogy ők maguk sem mindig „jók”, és belső küzdelmeik bűntudatot válthatnak ki belőlük, ha ezzel kapcsolatban nem kapnak támpontot, „engedélyt” a számukra fontos felnőttektől. Meg kell küzdeniük azzal, hogy nem körülöttük forog minden, hogy testvéreik, társaik lesznek, hogy osztozniuk kell dolgokon, hogy csalódnak másokban vagy ők okoznak csalódást, hogy indulatosak, és hogy a gyermeki függőség szálait le kell győzniük – hogy csak néhányat említsek...

Ami igazán káros lehet, ha a gyermek az életkorának nem megfelelő, nagyon valószerű, vagy valódi történeteket lát. A sárkány hét fejének levágása nem borzasztó a kisgyermek számára: a belső primitívebb ösztönök legyőzését szimbolizálja, míg egy kórházas film látványa nagyon is valós, fenyegető történés. Ugyanígy rajzos, elnagyolt formában látni agresszív tartalmat nem annyira ijesztő, mint valós szereplős történetekben. A gyermekek hosszú időn keresztül, több fázisban különítik el a valóságot és a fantáziát. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2017 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. április

  • Rendhagyó riport a pszichiátriáról

    Ő az, aki csak annyival tud többet egy pszichológusnál, hogy nyugtatókat ír fel. Ő az, aki az elmeosztály sötétjében les a szegény páciensekre. Aki még mindig elektrosokkal kezel, és aki néha őrültebb a betegeinél is. Ő az, aki a legvadabb emberből is képes kihozni a jót, és segítségével mindenki képes a teljesítménye maximumát nyújtani. Ő az, akinek segítségével elkapják a sorozatgyilkosokat. Vagy mégsem? A pszichiátereket övező városi legendákról őszintén dr. Purebl Györggyel, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökével.

  • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    A kapcsolat megromlásához számtalan út vezethet, sokféle jel mutathatja a bajt. A valódi problémát nem a konfliktusok, az esetleges veszekedések jelentik, hiszen ha a két fél a vitán keresztül eljut a közös megoldásig, ez a folyamat és annak sikere erősítheti a kapcsolatot… Ha a konfliktusok megbeszélése negatív eredménnyel zárul, a felek eltávolodhatnak egymástól… John Gottmann amerikai családterapeuta szerint a „negatív egyenleget” mutató párok kapcsolatában tartósan fennállnak olyan jellegzetes előjelek, amelyek nagy valószínűséggel a kapcsolat megromlásához, esetlegesen szakításhoz vezethetnek. Ezeket a jósló jeleket négy nagy csoportba osztotta, s a kapcsolat megromlását, majd a kapcsolat befejezését, a válást megidéző jeleket szimbolikusan az Apokalipszis négy lovasának nevezte el

  • Szexualitás a szülés után

    A szülés okozta testi változások miatt a nők gyakran testképzavarral küzdenek, úgy érzik, szexuális vonzerejük csökkent. Gyakran gátló tényező a gyermekkel kapcsolatos túlzott aggodalmaskodás, amiben az apa is osztozhat, sőt, esetleg ő “gerjeszti”. A szülő(k) fél(nek) attól, hogy “zajongásukkal” felébresztik a gyereket, vagy a szexbe “feledkezve” nem hallják meg, hogy felébredt, nem észlelik, ha valami baja van, stb. Egészen fiatal csecsemőkkel kapcsolatban is tartanak attól, hogy a gyerek olyat lát, hall, ami károsan befolyásolja a további fejlődését. Ez teljesen alaptalan, a szülők mégis csak „lábujjhegyen” mernek szeretkezni, nem tudnak kellőképpen egymásra figyelni, fél szemüket-fülüket a gyerekre irányítják.

  • Egyszer volt, hol nem volt...

    Bizonyára Önök is tapasztaltak magukban bizonyos félelmet, amikor azt látták, hogy a gyermek fegyverrel játszik, feketét rajzol, szereti a harcolós játékokat vagy meséket, a királylány helyett a banyával azonosul a mesében, vagy éppen a halálról kérdez. Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gyermekét, miért járnak időnként mindenféle furcsaságok a fejében.
    Önmagában jó jelenség, ha valamit a gyermekek – direkt vagy kevésbé direkt – módon megmutatnak. A fantázia, a játék az egyik legjobb eszköz az őket foglalkoztató érzések, konfliktusok önálló feldolgozásában és az élet dolgainak elrendezésében. Ha ez jól működik, már önmagában egyfajta érettségnek tartja a mai gyermekpszichológia.

ÉS MÉG: A cipőpertli – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa„Hol a boldogság mostanában?”Milyen a jól működő család?Anyalelkű apák és apalelkű anyákCsaládi „tartozások” – a kínai családmodell változásának dilemmái • Miért nehéz az iskolatáska?A „zugtanuló”Az értelmetlen egyetértésUtazás az alvás barlangjábaA kényszersírás és az emocionális sírásElső fecskének lenni nehéz • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A legtöbb ember – egy bizonyos idő után – megérzi, ha valami nincs rendben a párkapcsolatában, még akkor is, ha nem tudja, hogy pontosan mi is a baj.

A kamaszok több mint harmadának kell felhívnia szülője figyelmét arra, hogy tegye le a telefont étkezés közben

Lényegében bármilyen stresszes esemény kiválthatja ezt a döntést...

Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk.

Az apák közül sokan „átálltak a másik oldalra”: gyerekeikkel való kapcsolatuk a szereteten alapul.

A svéd és amerikai gyerekek egyaránt azt tapasztalják, hogy mindennapi életük szigorú szabályok közé szorul.