Jelenlegi hely

Milyen a jól működő család?

A gyerek ahhoz fog kötődni, amivel sok időt tölt – hozhatjuk meg a sommás mivoltánál fogva kissé sántító ítéletet – ha a tabletjével, akkor ahhoz. Ne csodálkozzunk, ha a tabletnek fog szót fogadni.

A családban, a közösségben folyamatos, kölcsönös egymásra hatásban és egymásrautaltságban élünk. Mindannyiunk élete befolyásolja a többiekét – és mindannyiunknak van véleménye, leginkább a többiekről.

Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk. Általában jól látjuk mások hibáit, tévedéseit, a magunkéit pedig alig-alig vesszük észre. A jól működő családok megtanítják a családtagokat, hogy észrevegyék saját hozzájárulásukat a helyzetek létrehozásához – személyes útmutatás, nem pedig ismételt példabeszédek révén.

A jól működő családban ki lehet fejezni az érzelmeket. Igen, a fiúknak is. Igen, a negatívakat is. Az ezt korlátozó hiedelmek és szabályok – például „anyura nem szabad haragudni”, „a testvéredet csak szeretni szabad”, „nálunk nincs egy hangos szó sem, mi kulturált család vagyunk”, „egy fiú nem sír” – a jól működő családban ritkák, vagy egyáltalán nem érvényesek. Az érzelmeink megértését és kifejezését is tanuljuk – általában a családban, személyes példák révén. Megfigyeljük, mit tükröz Apu arca, amikor kikap a kedvenc csapata, mit látunk Anyu arcán, amikor megdicsérjük a vacsit, amit készített, és megtapasztaljuk, hogy amikor szomorúak vagyunk, akkor a többiek vigasztalnak bennünket. Emotikonoktól, online üzenetektől, felfelé tartott hüvelyk- (vagy esetleg középső) ujjaktól, édicupperáj cicás képektől nem lehet érzelmeket tanulni, ez csak személyesen megy...

A jól működő családban előre, a kérés nyelvén fejezhetjük ki az igényeinket, ahelyett hogy utólag, a számonkérés hangján tennénk ezt. „Légy szíves, hazafelé ugorj be a boltba és hozz néhány kiflit!” – kérhetjük meg párunkat vagy gyermekünket, ha elmélázva eszünkbe jut, milyen jól esne egy vajas kifli. „Kifli nincs?” – kérdezhetjük szemrehányóan hazaérkezve, elkönyvelve magunkban, hogy szeretteink MÁR MEGINT NEM találták ki a gondolatainkat. A kérésre sokkal könnyebb válaszolni, mint a számonkérésre. És hacsak nem gondolatolvasókkal élünk együtt, ne várjuk el családunk tagjaitól, hogy kitalálják, mire vágyunk...

A jól működő családokban a legtöbbször annak mondjuk az üzeneteinket, akiknek szánjuk, és azt mondjuk, amire gondolunk. Konkrétan. Még így is fennáll a félreértés lehetősége, hiszen ugyanazt az üzenetet is sokféleképpen lehet meghallani – ám mi azért vagyunk felelősek, amit kifejezünk. A jól működő családokban az indirekt „mondd meg Anyádnak, hogy…” „ez a Béla mindig ilyen…”, „szólj rá a gyerekedre…”, „mi mindannyian tudjuk rólad, hogy…”, „Anyu nem érti, Te miért…” illetve a rejtett „már megint üres a hűtő”, „te sohasem figyelsz rám”, „tudnod kell, mit várunk tőled”, „már ezerszer megmondtam”, „csinálj valami könnyűt, de finomat”, „valaki vigye ki a kutyát” üzeneteket fenntartjuk azokra az esetekre, amikor NEM szeretnénk, hogy értsenek bennünket. Az összes többire ott a nyílt, direkt üzenetek lehetősége: „Kérlek, Marci, vidd le a szemetet”, „szükségem van három deci tejre a süteményhez”, „szombaton süt a nap, kirándulni szeretnék a Pilisbe”, „szeretnék negyed órát magammal lenni, most kérlek, Guszti, hagyj békén”, „Gerti, kérlek vidd ki a kutyát sétálni”, „szeretném, ha megölelnél”. Ez ugyan sokkal kevésbé romantikus, mint a sejtetés, a sugallás, a célozgatás – viszont könnyebb megérteni. Még a férfiaknak is.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni.

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy