Jelenlegi hely

Anyalelkű apák és apalelkű anyák

A „helyes útra terelt” gyerekek helyére a feltétel nélkül elfogadott és szeretett gyerek került.

Mivel a nevelési feladatokat továbbra is jellemzően az anyák látják el, ők találkoznak leghamarabb a problémákkal.

A magyar családokban  gyakoriak a sokat dolgozó apák, akik teljesen átadják a gyerekek nevelését az anyáknak. Konfliktus esetén inkább kihúzzák magukat a megoldásból, sokszor az anyákat hibáztatják, hogy „nem tartanak megfelelő rendet”. Máskor a gyerekeknek adnak igazat, s túlzottnak tartják az anyák szigorát, elvárásait. Kerülik a konfliktusokat, keveset tudnak a gyerekeikről – úgy érzik, a maguk részéről mindent megtesznek azzal, hogy pénzt keresnek. A gyerekekkel egy láthatatlan véd- és dacszövetséget kötnek, mintegy támogatják a gyerekek helytelen viselkedését, s egyedül hagyják az anyákat a nevelésben. Néha még örülnek is az anya kudarcának…

Sok apa olyan mintákkal, tapasztalatokkal érkezik a származási családjából, melyek alkalmatlanok a saját apai szerep kialakítására. A negatív apai minták sokszor megalázóak, igazságtalanok, elnyomók, kizsákmányolók. A szülők közötti rossz kapcsolat gyakran arra ösztönzi a fiúkat, hogy érzelmileg és fizikailag is az anyjuk mellé álljanak. Inkább az anya gondoskodó, érzelmileg támogató attitűdjével azonosulnak, s elutasítják a dominanciát, a szigort, a szabályok szigorú betartatását. Sokszor már gyerekkorukban megszületik a döntés: „Nem akarok hasonlítani az apámra, én megértő, jó apa leszek”. Konfliktusok esetén így inkább a gyerekei mellé áll, s állandósulnak a neveléssel, szabályozással kapcsolatos párkapcsolati konfliktusok...

Az apák kivonulása a gyerekek életéből, neveléséből szükség szerint létrehozza az apalelkű anyák számának növekedését. A helyzet legtöbbször következménye a párkapcsolatok megromlásának, s nők megacélosodott önbecsülésének, azon törekvésüknek, hogy egyedül is fel tudják nevelni a gyerekeiket. Kényszerűségből alakítják ki a szigorú, teljesítményorientált, büntető anya szerepét – s kilépnek a családi szövetségből, melynek lényege, hogy két szülő szövetkezik a gyerek felnevelésére. A másik, talán legfájóbb következmény, hogy elvesztik a gyerekükkel fenntartott szeretetkapcsolatot.

Az utóbbi időben egyre több anya próbál nevelési tanácsadóban, gyerekjóléti központban segítséget kapni, nem érzik magukat képesnek a konfliktusok megoldására. Nehezen értik meg, hogy a külön élő, elvált apák nélkül nehezen tudják megoldani ezeket a helyzeteket. Sokszor a család fogalmával sincsenek tisztában. Az elvált férj, az apa nem tartozik a családhoz, mondják. Sokan azt hiszik, hogy a válással, a különéléssel a család is megszűnik. A mi kultúránkban azonban nem lehet egy anyát vagy egy apát leváltani – a párkapcsolat véges lehet, de a családi kapcsolatok örökké élnek.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker

Nem filmismertető és nem is kritika vár az olvasóra, hanem a barátság extrákkal rövid hazai körképe.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...