Jelenlegi hely

A fiatalkori kiégés pszichológiájának vizsgálata

Kutatásunkan azt szeretnénk vizsgálni, hogy mely pszichológiai tényezők vezethetnek a fiatalkori kiégéshez, ezért a kérdések nagy része a munkahelyéhez, munkatapasztalataihoz fog kapcsolódni. A kérdőívet kb. 20-25 perc kitölteni, köszönjük a segítségét!

Ez is érdekelhet

Csalánkiütés, pikkelysömör, ekcéma, akne, rosacea, herpesz: bőrbetegségek, melyek tünetei súlyosbodhatnak, ha valamil

Ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”.

Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a stressz ronthat az emberek egészségén, ám most először derült ki, hog

Nem mindegy, hogy a pohár nézőpontunk szerint félig tele vagy épp félig üres. Az utóbbi opció mellett ugyanis nagyobb az esélyünk arra, hogy szívinfarktus miatt kerülünk idő...

Bár az evés köztudottan biológiai működésünk alapja, a mindennapokban hajlamosak vagyunk egyfajta „időrabló szükségességként” kezelni.

Rossz alvási szokások mellett az egyébként egészséges embereknél is nagyobb a szívbetegségek kockázata.