Jelenlegi hely

Küzdelem a hamis én ellen

Ha tudatossá válik, hogy nem az vagyok, akinek eddig hittem magam, akkor belső feszültség támad a lélekben

A hamis én rendkívül sokféle formát ölthet: lehet hiúságból, gyengeségből, megfelelésvágyból eredő hamis önkép; félelemből fakadó öncsalás; bűntudatos és önvádló beletörődés a boldogtalan helyzetekbe. Az öntudatlanul működő hamis én előbb-utóbb válságokat okoz – ha pedig tudatossá válik, hogy nem az vagyok, akinek eddig hittem magam, akkor belső feszültség támad a lélekben.

Szerző: 

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s mindenkorra. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor erősek vagyunk, ha nem tudunk változtatni, akkor gyengék. Szakítani például valóban így kell – új életformát kialakítani azonban nem.

Az emberi élet valójában nem döntésekből, hanem szokásokból áll össze. Nem egyszerűen a gondolatainkat és az érzéseinket kell megváltoztatni, hanem azokat a megszokásokat, amelyekre a gondolataink és az érzéseink is támaszkodnak... Ha félek a veszélyes helyzetektől, akkor nem meggyőznöm kell magamat, nem egy döntéssel kell legyőznöm a félelmet, hanem lépésről lépésre hozzá kell szoktatnom magam a félelmetes helyzetek elviseléséhez. Ha nem vagyok eleve bátor, akkor bele kell szoknom a bátor viselkedésbe és végül – legalábbis korábbi önmagamhoz képest – bátor leszek. Mivel a félelem egy szokás, ezért csakis „átszoktatással” győzhető le...

Bizonyos értelemben a rész és az egész viszonya felől kell átgondolnunk a helyzetet. Változtatni akarok, mert most boldogtalan, elégedetlen, frusztrált, örömtelen az életem. Ez az, ami egyelőre világos. De vajon elég-e életem egy részét megváltoztatni ahhoz, hogy az egész boldog és örömteli legyen? Vajon ha a jelenlegi rossz kapcsolatból kiszabadulok, nem fogok-e a jövőben egy ehhez nagyon hasonló csapdájába esni? Ennek esélye igen nagy. Az élet ugyanis nem különálló részekből áll (egy kapcsolati modulból, egy munkahelyi modulból, egy szülői modulból, egy társasági modulból, amelyek külön-külön cserélhetőek a többi megtartásával), hanem sokkal inkább egymásba fonódó szokásokból, rutinszerű tevékenységekből, megszokott érzelmi reakciókból. Bizonyos értelemben az élet minden különálló területe egy „totális rész” – vagyis valami olyasmi, ami a megszokott életstratégia egészét fejezi ki.

Ha valóban változtatni akarunk az életünkön, akkor azt nem érdemes úgy felfognunk, mintha egyik pillanatról a másikra megtörténhetne, mert ezzel elérhetetlenül magasra helyezzük önmagunk számára a lécet. Egymásba kapaszkodó és egymást erősítő rutinokat, érzelmi mintázatokat és szokásokat kell „újrahuzalozni”. Szerencsés helyzetben önmagunk átalakítása nem a szeretteink ellenében, hanem a szeretteink szeme előtt, az ő támogató tekintetükön keresztül történik. Egy házastárs, egy barát vagy egy terapeuta ebben nagy segítséget nyújthat, mert jelentősen megkönnyíti az új szokásokkal való azonosulást, ha mások szemén, az ő ellenőrző tekintetükön keresztül tudjuk nézni önmagunkat. De a változtatás egyedül is lehetséges...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 1. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...