Jelenlegi hely

„Akkor legalább a fájdalmat érzem…”

Önsértés kamaszkorban
Az önsértő viselkedés arra utalhat, hogy újra és újra kialakuló feszült, nehéz helyzet van a fiatal életében

Önsértő viselkedésnek azt nevezzük, amikor valaki akarattal kárt tesz saját magában, méghozzá úgy, hogy ezt nem öngyilkossági szándékkal teszi. Leggyakoribb formája a vágás, de előfordul égetés, sebek gyógyulásának akadályozása, ütés, karmolás, karcolás, stb. is. 

A kamaszok önsértő viselkedése napjainkban kifejezetten gyakori, a vizsgálatok alapján a kamaszok 15-46 százaléka életében legalább egyszer megsebzi magát feszültségcsökkentési céllal...

Miért is sérti meg magát valaki, hiszen bántani magunkat rossz, fájdalmas?

Ennek ellenére az a furcsa válasz a kérdésre, hogy leginkább a pillanatnyi elviselhetetlen szenvedéstől való megszabadulás szándéka vezeti azokat, akik ezt teszik. Tettét megelőzően az önsértő egy elviselhetetlen, feszültséggel teli lelki állapotba kerül – gyakorlatilag csak ez a megsemmisítő feszültség létezik számára, olyan érzése van, mintha minden más érzés elhomályosulna, elszürkülne, tompává válna. Kicsit mintha önnön létezése is megkérdőjeleződne benne, mintha a valóság valóságossága is eltávolodna. Ám miután az önmaga által okozott sérülést elszenvedi, felszabadulást él meg. A hirtelen jövő erős inger hatására „magához tér”, felszabadul, elkezd érezni. Elsősorban fájdalmat. A fájdalomérzettel azonban összekapcsolódik az endogén opioid rendszer aktiválódása is, ami arra hivatott, hogy a kívülről jövő sérülések utáni fájdalomérzetet csökkentse, és ez vezet elsősorban a „jó” érzéshez, a jelenség függőség-szerű vonásaihoz – ahelyett, hogy az illető megfelelő eszközöket sajátítana el belső feszültségének csökkentésére. A megélt megkönnyebbülés az önsértést megelőzőhöz képest összehasonlíthatatlanul jobb lelki állapot, s az illető kicsit visszazökken a valóságba is. A hozzánk forduló kamaszok ezt nagyon sokszor úgy fogalmazzák meg, hogy „akkor legalább a fájdalmat érzem, még az is elviselhetőbb, mint a lelki fájdalom”...

Mi a teendő, ha azt észleljük, hogy a gyermekünk időnként önsértéssel vezeti le a feszültségét?

Fontos komolyan venni, mivel az önsértő viselkedés arra utalhat, hogy olyan újra és újra kialakuló feszült, nehéz helyzet van a fiatal életében, aminek a megoldásában külső segítségre is szüksége lehet.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?