Jelenlegi hely

A rablógyilkosságtól a szociális munkáig

Egy chicagói gengszter története a félelemről, az erőszakról és a megbocsátásról
Vajon mindig, mindenhonnan van visszaút?

Vajon ki lehet-e végleg irtani egy emberből a félelmet, az empátiát, vagy a lelkiismeretet? Vagy bizonyos körülmények hatására az ember elméje csak eltemetni próbálja ezeket az érzéseket? De vajon mindig, mindenhonnan van visszaút? Chicago egykor rettegett, többszörös életfogytiglanra ítélt gengszterfőnöke, Sammy Rangel gyermekkori rémálmainak színhelyén, egykori házuk lépcsőjén ülve mesélte el, hogyan válhat az ember szörnyeteggé, ha meg akar szabadulni a félelemtől és a fájdalomtól, és hogyan tudja most kordában tartani a benne tomboló indulatokat.

– A börtönben nagyon vékony a határ aközött, hogy az emberek tisztelnek vagy félnek tőled. Mert úgy tartják, hogy ha nem félnek tőled, nem is tisztelnek. Csak úgy tudsz hatalmat sugározni és tekintélyt parancsolni, ha bebizonyítod, hogy tudsz agresszív lenni – magyarázza Sammy, ahogy az egyik chicagói fegyház előtti placcon ácsorgunk. A kigyúrt, tetovált férfi hatalmas ezüst kereszttel a nyakában most is ijesztően hatna, ha nem mosolyogna olyan kedvesen, hogy valahogy eszembe sem jut félni tőle. Pedig kevés olyan börtön van a környéken, ahol ne ült volna legalább két-három évet. Tizenhét éves volt, amikor először letartóztatták, de a javítóintézetben olyan erőszakosan viselkedett, hogy nem sokkal később maximális biztonsági fokozatú börtönbe szállították. És ő tulajdonképpen örült ennek. – A börtön számomra egy lehetőség volt arra is, hogy a saját bandámon belül hatalmat, rangot és tiszteletet vívjak ki magamnak – mondja. Alkalom pedig bőven volt erre. Csakúgy, mint a kinti világban, a rácsok mögött is véres bandaháborúk zajlottak, melyekben aktív részt vállalt, és valóban feljebb és feljebb jutott a ranglétrán. Hogy volt-e benne bármilyen félelem a brutális leszámolástól, a rivális bandák bosszújától vagy épp az őrök büntetésétől? Sammy addigra már nem ismerte ezt az érzést. – Szinte gyerekfejjel, utcai punkként kerültem börtönbe, és egy brutális gyilkológép mentalitásával szabadultam, késsel vagy fegyverrel járkáltam az utcán. Addig az életből csak az erőszakot láttam, és az erőmért szerettek a bandában is a többiek – mondja. Csakhogy ezért nagy árat kellett fizetnie. Addigra szinte minden emberi érzést megpróbált kiölni magából. – Inkább állat voltam már, mint ember – néz maga elé komoran.

De hogyan juthat valaki idáig? Ez a kérdés először akkor merült fel benne, amikor hosszú évek után akadt valaki, egy szociális munkás az egyik börtönben, aki – az ő meglepetésére is – először emberszámba vette. Aki nem ítélkezett felette, nem sajnálta és nem félt tőle, pedig termetre feleakkora volt. Aki hallani szerette volna a történetét. Ami abban a bizonyos házban kezdődött, amely előtt később mi is leparkolunk. – Ebben a házban az anyám és a nevelőapám nagyon sok szörnyű dolgot művelt velem – próbálja összeszedni minden erejét, hogy a lépcsőre ülve felidézze a gyerekkori emlékeket. – Minden lehetséges módon megaláztak, amellett, hogy mindennap, sokszor vascsővel vertek el. Folyamatosan éheztettek, este pedig térdelnem kellett anyám ágya mellett, amíg mindenki el nem aludt. Volt, hogy nem engedtek vécére menni, amíg végül összepisiltem, kakiltam magam, aztán a számba kellett vennem a koszos alsónadrágomat, a testvéreim előtt, összeverve... Sammy sem az iskolában, sem a rokonok közül nem számíthatott senkire. Hároméves volt, amikor a nagybátyja őt és nővérét megerőszakolta – az anyja tudtával, aki a továbbiakban is elvárta, hogy a megkínzott gyerekek rokonként, puszival, öleléssel üdvözöljék megrontójukat...

Tizenegy éves korában aztán jött egy fordulópont… – Minden bátorságomat összeszedve elszöktem otthonról. Elindultam a nagy semmibe. Ettől kezdve az utcán aludtam, elhagyott épületekben, csatornákban, kapualjakban. Így került Sammy tizenegy évesen az utcára, ahol az egyik helyi banda befogadta. Ő pedig megfogadta, hogy soha többé nem lesz senki hatalmának az áldozata. Azon dolgozott, hogy szívósabb, keményebb legyen. Persze a kérdés az, hogy valóban képes volt-e megszabadulni a félelemtől? Így visszagondolva úgy gondolja, hogy nem...

Sammynél a jég akkor tört meg, amikor a szociális munkásnak hála részt vett egy börtönterápián. Először egyáltalán nem hitt az egészben, de mivel felajánlották, hogy a részvételért cserébe hat évre csökkentik a büntetését, elkezdett járni a foglalkozásokra… – Rájöttem, hogy képes vagyok más helyzetébe képzelni magam azzal kapcsolatban, amit ellene elkövettem. És ez vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy változtatni akarok az életemen. Valahogy hirtelen minden összeállt… Nekem kellett felelősséget vállalnom minden tettemért, és amint készen álltam erre, teljesen világossá vált az is, hogy mit kell tennem.  Sammy elkezdett tanulni a börtönben… Arra is rájött: az ő küldetése az, hogy más, hasonló útra tévedt embereken segítsen. Ezért az alapképzések után több diplomát is szerzett a társadalomtudományok terén, majd belevágott a doktori képzésbe. Írt egy könyvet, máig folyóiratokban publikál, és alapított egy szabadultakból álló önsegítő csoportot is, hogy támogatást adjon olyanoknak, akik – hozzá hasonlóan – soha senkire sem számíthattak a kinti világban...

Változásának és sikerének az útja elképesztő. De az életben ritkán léteznek tündérmesék, Sammy életéből sem tűntek el véglegesen a démonok. Két, mára felnőtt fiát szintén beszippantotta az alvilág. Annyira, hogy ők egyelőre változtatni sem kívánnak ezen, a sorozatos börtönbüntetések ellenére sem. – Tisztában vagyok a felelősségem súlyával, és ezt talán soha nem fogom magamnak megbocsátani. Ahogy régebben engem sem lehetett befolyásolni, most én sem igazán tudok hatni rájuk. És ez most a legfájóbb pont az életemben – mondja…

Sok ember szerint a példámmal erőt adok a megbocsátáshoz és a változáshoz – ahhoz, hogy ne mondjanak le valamelyik rokonukról vagy akár önmagukról akkor sem, ha egyszer hoztak egy visszafordíthatatlannak tűnő döntést. Mert igenis képesek vagyunk változni…

Részletek. A teljes interjú a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. február–március

Új rovataink:

  • Mindennapi filozófia

    Egy jó szakembernek szerszámokra van szüksége: a filozófiai fogalmak olyan "szerszámok", amelyek hatékonyabbá teszik problémáink felismerését, elemzését és megoldását, emellett önmagunk jobb megértéséhez is hozzájárulnak. Mivel a filozófia az értelmes élet egészének feltételeiről való gondolkodás, ezért mindennapi életünk számára is különös jelentősége van - tulajdonképpen minden jó beszélgetés során filozofálunk, hiszen a lényegi kérdésekről beszélünk. Nem absztrakt és életidegen tudomány tehát, hanem az a minden korban és minden kultúrában működő törekvés, hogy megértsük a valóságot és benne az emberi életet.

  • Pszichoszomatika

    Van, amikor az ember úgy érzi, egyszerűen belefáradt saját gyógyulásába: az orvostól-orvosig küldözgetés útvesztőibe, a türelemre ítélt várakozásokba - s a gyógyulás sikertelenségéért, sőt, a betegség kialakulásáért is önmagát hibáztatja… Jó hír, hogy minden emberben ott rejlik a gyógyulás képessége. A testünk segíteni akar, tünetekkel jelez. Ám ha nem értjük testünk jelzéseit, tüneteink valódi okai rejtve maradnak, s a kezelések akár hosszú éveken át hatástalannak bizonyulnak. A pszichoszomatika tehát ott kezdődik, amikor "elbeszélgetünk" saját testünkkel. Ne várjuk meg, míg ő beszél helyettünk!


  • Legyünk-e - s ha igen, hogyan legyünk altruisták?

    Altruista az, aki önzetlenül lemond valamilyen értékesnek tartott dologról más személyek vagy más érző lények javára. Vagyis valamennyi altruistát az a meggyőződés vezérli, hogy - szemben Pangloss mester tanításával - a világunk nem a lehetséges világok legjobbika, következésképpen jobb hellyé kell tenni, mint amilyen.

  • Ki nyer ma? Párkapcsolati stresszkezelés

    Miközben úgy érezzük, hogy párunk nemcsak nyugalmunk és boldogságunk, hanem mindezek megzavarásának forrása is, fontos tudatosítanunk, hogy a stresszor nem az ő személye. Sokkal inkább az, amit szavairól, viselkedéséről gondolunk, és amilyennek ezek fényében magunkat megéljük.

  • Mit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika

    A genetikai tudás és a technológiai robbanás a biotechnológia és géndiagnosztika mellett óriási muníciót ad a ma már szinte a futurológiába illő génterápiának is. Az emberiség számára kézzelfogható közelségbe került a lehetőség nagy, eddig gyógyíthatatlan genetikai hátterű betegségek akár végleges eltüntetésére is.

  • Zsigeri érzelmeink - Pszichovegetatív kölcsönhatások

    "Fáj a szívem érte" - mondja a hétköznapi szófordulat valakiről, akit kedvelünk vagy szeretünk, de "zsigerből utáljuk" azt, aki ellenszenves nekünk. Egész szótárnyi kifejezést gyűjthetünk össze, amelyekben valamilyen belső szervről van szó, s amelyekkel valamilyen érzelmet akarunk érzékletesen kifejezni. Ezek mind azt sugallják, hogy zsigereink részt vesznek gondolataink és érzelmeink kialakulásában…

ÉS MÉG: Lélekmérő - A főszerkesztő előszavaA pszichológia világa • Összeillés vagy összeillesztés? • Nem engem keresel? Párválasztás - avagy zsák a foltját… • "Lelkileg kötelező rendben lennünk" - Interjú Gigor Attilával, a Terápia c. sorozat rendezőjével • Introvertáltak egy zajos világban - A zene hatásai • Létezik-e lustaság? • Nevetéssel a félelem ellen • Mozaikcsalád: műalkotás vagy káosz? • Beteg vagyok, vagy csak képzelem? • Átverős árak • Te is 100 kilóval préselsz? Interjú a fogcsikorgatásról dr. Schmidt Péterrel • Miből lesz a cserebogár? A pszichopátia gyermekkori gyökerei • A pozitív adjonisten • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak.

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...