Jelenlegi hely

A rablógyilkosságtól a szociális munkáig

Egy chicagói gengszter története a félelemről, az erőszakról és a megbocsátásról
Vajon mindig, mindenhonnan van visszaút?

Vajon ki lehet-e végleg irtani egy emberből a félelmet, az empátiát, vagy a lelkiismeretet? Vagy bizonyos körülmények hatására az ember elméje csak eltemetni próbálja ezeket az érzéseket? De vajon mindig, mindenhonnan van visszaút? Chicago egykor rettegett, többszörös életfogytiglanra ítélt gengszterfőnöke, Sammy Rangel gyermekkori rémálmainak színhelyén, egykori házuk lépcsőjén ülve mesélte el, hogyan válhat az ember szörnyeteggé, ha meg akar szabadulni a félelemtől és a fájdalomtól, és hogyan tudja most kordában tartani a benne tomboló indulatokat.

– A börtönben nagyon vékony a határ aközött, hogy az emberek tisztelnek vagy félnek tőled. Mert úgy tartják, hogy ha nem félnek tőled, nem is tisztelnek. Csak úgy tudsz hatalmat sugározni és tekintélyt parancsolni, ha bebizonyítod, hogy tudsz agresszív lenni – magyarázza Sammy, ahogy az egyik chicagói fegyház előtti placcon ácsorgunk. A kigyúrt, tetovált férfi hatalmas ezüst kereszttel a nyakában most is ijesztően hatna, ha nem mosolyogna olyan kedvesen, hogy valahogy eszembe sem jut félni tőle. Pedig kevés olyan börtön van a környéken, ahol ne ült volna legalább két-három évet. Tizenhét éves volt, amikor először letartóztatták, de a javítóintézetben olyan erőszakosan viselkedett, hogy nem sokkal később maximális biztonsági fokozatú börtönbe szállították. És ő tulajdonképpen örült ennek. – A börtön számomra egy lehetőség volt arra is, hogy a saját bandámon belül hatalmat, rangot és tiszteletet vívjak ki magamnak – mondja. Alkalom pedig bőven volt erre. Csakúgy, mint a kinti világban, a rácsok mögött is véres bandaháborúk zajlottak, melyekben aktív részt vállalt, és valóban feljebb és feljebb jutott a ranglétrán. Hogy volt-e benne bármilyen félelem a brutális leszámolástól, a rivális bandák bosszújától vagy épp az őrök büntetésétől? Sammy addigra már nem ismerte ezt az érzést. – Szinte gyerekfejjel, utcai punkként kerültem börtönbe, és egy brutális gyilkológép mentalitásával szabadultam, késsel vagy fegyverrel járkáltam az utcán. Addig az életből csak az erőszakot láttam, és az erőmért szerettek a bandában is a többiek – mondja. Csakhogy ezért nagy árat kellett fizetnie. Addigra szinte minden emberi érzést megpróbált kiölni magából. – Inkább állat voltam már, mint ember – néz maga elé komoran.

De hogyan juthat valaki idáig? Ez a kérdés először akkor merült fel benne, amikor hosszú évek után akadt valaki, egy szociális munkás az egyik börtönben, aki – az ő meglepetésére is – először emberszámba vette. Aki nem ítélkezett felette, nem sajnálta és nem félt tőle, pedig termetre feleakkora volt. Aki hallani szerette volna a történetét. Ami abban a bizonyos házban kezdődött, amely előtt később mi is leparkolunk. – Ebben a házban az anyám és a nevelőapám nagyon sok szörnyű dolgot művelt velem – próbálja összeszedni minden erejét, hogy a lépcsőre ülve felidézze a gyerekkori emlékeket. – Minden lehetséges módon megaláztak, amellett, hogy mindennap, sokszor vascsővel vertek el. Folyamatosan éheztettek, este pedig térdelnem kellett anyám ágya mellett, amíg mindenki el nem aludt. Volt, hogy nem engedtek vécére menni, amíg végül összepisiltem, kakiltam magam, aztán a számba kellett vennem a koszos alsónadrágomat, a testvéreim előtt, összeverve... Sammy sem az iskolában, sem a rokonok közül nem számíthatott senkire. Hároméves volt, amikor a nagybátyja őt és nővérét megerőszakolta – az anyja tudtával, aki a továbbiakban is elvárta, hogy a megkínzott gyerekek rokonként, puszival, öleléssel üdvözöljék megrontójukat...

Tizenegy éves korában aztán jött egy fordulópont… – Minden bátorságomat összeszedve elszöktem otthonról. Elindultam a nagy semmibe. Ettől kezdve az utcán aludtam, elhagyott épületekben, csatornákban, kapualjakban. Így került Sammy tizenegy évesen az utcára, ahol az egyik helyi banda befogadta. Ő pedig megfogadta, hogy soha többé nem lesz senki hatalmának az áldozata. Azon dolgozott, hogy szívósabb, keményebb legyen. Persze a kérdés az, hogy valóban képes volt-e megszabadulni a félelemtől? Így visszagondolva úgy gondolja, hogy nem...

Sammynél a jég akkor tört meg, amikor a szociális munkásnak hála részt vett egy börtönterápián. Először egyáltalán nem hitt az egészben, de mivel felajánlották, hogy a részvételért cserébe hat évre csökkentik a büntetését, elkezdett járni a foglalkozásokra… – Rájöttem, hogy képes vagyok más helyzetébe képzelni magam azzal kapcsolatban, amit ellene elkövettem. És ez vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy változtatni akarok az életemen. Valahogy hirtelen minden összeállt… Nekem kellett felelősséget vállalnom minden tettemért, és amint készen álltam erre, teljesen világossá vált az is, hogy mit kell tennem.  Sammy elkezdett tanulni a börtönben… Arra is rájött: az ő küldetése az, hogy más, hasonló útra tévedt embereken segítsen. Ezért az alapképzések után több diplomát is szerzett a társadalomtudományok terén, majd belevágott a doktori képzésbe. Írt egy könyvet, máig folyóiratokban publikál, és alapított egy szabadultakból álló önsegítő csoportot is, hogy támogatást adjon olyanoknak, akik – hozzá hasonlóan – soha senkire sem számíthattak a kinti világban...

Változásának és sikerének az útja elképesztő. De az életben ritkán léteznek tündérmesék, Sammy életéből sem tűntek el véglegesen a démonok. Két, mára felnőtt fiát szintén beszippantotta az alvilág. Annyira, hogy ők egyelőre változtatni sem kívánnak ezen, a sorozatos börtönbüntetések ellenére sem. – Tisztában vagyok a felelősségem súlyával, és ezt talán soha nem fogom magamnak megbocsátani. Ahogy régebben engem sem lehetett befolyásolni, most én sem igazán tudok hatni rájuk. És ez most a legfájóbb pont az életemben – mondja…

Sok ember szerint a példámmal erőt adok a megbocsátáshoz és a változáshoz – ahhoz, hogy ne mondjanak le valamelyik rokonukról vagy akár önmagukról akkor sem, ha egyszer hoztak egy visszafordíthatatlannak tűnő döntést. Mert igenis képesek vagyunk változni…

Részletek. A teljes interjú a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2016 decemberi–2017 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2016. december–2017. január

  • A rablógyilkosságtól a szociális munkáig – Egy chicagói gengszter története a félelemről, az erőszakról és a megbocsátásról

    Vajon ki lehet-e végleg irtani egy emberből a félelmet, az empátiát, vagy a lelkiismeretet? Vagy bizonyos körülmények hatására az ember elméje csak eltemetni próbálja ezeket az érzéseket? De vajon mindig, mindenhonnan van visszaút? Chicago egykor rettegett, többszörös életfogytiglanra ítélt gengszterfőnöke, Sammy Rangel gyermekkori rémálmainak színhelyén, egykori házuk lépcsőjén ülve mesélte el, hogyan válhat az ember szörnyeteggé, ha meg akar szabadulni a félelemtől és a fájdalomtól, és hogyan tudja most kordában tartani a benne tomboló indulatokat.

  • Visszaadni az életet – és a nőiességet
    Beszélgetés dr. Mátrai Zoltán onkológus-sebész főorvossal

    Mivel sokfélék vagyunk, nagy különbség lehet aszerint, hogy a beteg a fővárosból, kisvárosból vagy faluról érkezik. Az emlőrák diagnózisa máshogy, másfajta szorongásokkal jelentkezik egy ifjú nőnél, mint egy középkorú vagy idősebb páciensnél. Előbbieknél különösen hangsúlyos lehet a mell – és ezzel a nőiességük – elvesztése miatti aggodalom, így a rekonstrukciós műtét lehetősége új reménnyel tölti el őket. Kezdeti félelmüket legyőzve nyitottak arra, hogy orvosuk tanácsát megfogadva alávessék magukat a számukra optimális műtéti megoldásnak.

  • Az emlékezet hajnalán
    Hogyan emlékeznek a kisgyermekek – és hogyan emlékszünk felnőttként a gyermekkorunkra?

    Ha azt kérik tőlünk, hogy idézzük fel életünk első emlékét, valószínűleg olyan esemény jut eszünkbe, ami három-négy, ritkább esetben kétéves korunk körül történt velünk. Előfordul, hogy valaki ennél korábbról is emlékszik valamire, ezek az emlékek azonban gyakran töredékesek, homályosak: csak egy-egy villanás, hang vagy valamilyen szavakkal nehezen leírható érzet marad meg. Tovább kutakodva kisgyermekkori emlékeink között (kb. 7-8 éves korig), azt is észrevehetjük, hogy bár van néhány nagyon részletes és élénk emlékünk ebből az időszakból, de ezek száma elenyésző a későbbi, iskolás- és kamaszkoriak mennyiségéhez képest. A jelenség a normális emlékezeti működés jellemzője, tudományos nevén ez a gyermekkori amnézia…

  • Mikor hozza a gólya a második gyermeket?

    A második gyermek érkezésével a családban egy csapásra minden megváltozik. A nagyobbacska gyermek az apának lesz „kiutalva”, a kisbabával pedig az anya törődik többet. Az elsőszülött gyermek és az apa kapcsolata általában teljesebb, színesebb és erősebb lesz, mint a „második” megszületése előtt volt. Együtt mennek vásárolni, játszótérre, „nagyos” feladatokat végeznek. Az apával töltött idő jó a Nagyobbacskának, de amikor azt látja, hogy a „Kicsi” foglalja le az Ő anyukáját, amikor sír, őt kapja rögtön az ölébe az Ő Anyukája, akkor az öröm mellé üröm vegyül.

  • Fertőző egészség

    Gondoljon az öt legközelebbi barátjára! Mit gondol, fontos számukra az egészség? Mennyi testmozgást végeznek? Aerobikoznak, úsznak, kocognak, bicikliznek, fociznak, táncolnak, jógáznak-e? Hogyan étkeznek? Hurkát kolbásszal, sajtburgert pizzával, nyers sárgarépát salátalevelekkel? Mit isznak hozzá? Ásványvizet vagy sört? Whiskyt vagy málnaszörpöt? Dohányoznak-e? Milyen a testsúlyuk? Úgy tűnik, barátaink nagy befolyást gyakorolnak egészségünkre. Persze nagy különbségek vannak abban, hogy az emberek hogyan és mennyire veszik át barátaik viselkedését.

ÉS MÉG: Önismereti játszma – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • A lélek gyengesége és erejeMegküzdési stratégiák Sosem késő azzá válni, aki lehettél volnaReményeinkA szavaiddal sosem tudsz ártani?„Mindennapi használatra?”„Ép testben ép lélek” – vagy fordítva?Néma gyereknek anyja se…„Pénzügyi Személyiség” – avagy ki is az, aki aranyat lel? • Ausztráliából jöttem – Pszichiátria más szemmel • Tallózó • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Úgy tűnik, barátaink nagy befolyást gyakorolnak egészségünkre.

Természetesen mindenkinek ingadozik a súlya az évek alatt – de ki gondolná, hogy egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete felnőtt élete során?

Az indulat kitörésével hagyjuk, hogy az élet dolgai felett amúgy is csak részlegesen gyakorolt kontroll utolsó morzsái is kihulljanak a kezünkből.

Nem mondunk újat azzal, hogy a pozitív gondolkodásnak komoly ereje van.

Vajon mondhatjuk-e, hogy szabadok vagyunk cselekedeteinkben? Vagy létezik valami kényszerítő erő, felsőbb hatalom, belénk kódolt program, aminek engedelmeskedve tesszük...

Előfordulhat, hogy az ünnepekkel járó anyagi és érzelmi stressz miatt jön elő a szezonális depresszió...