Jelenlegi hely

Az emlékezet hajnalán

Hogyan emlékeznek a kisgyermekek – és hogyan emlékszünk felnőttként a gyermekkorunkra?
Időnként a gyerekek memóriája még le is körözi a felnőttekét

Ha azt kérik tőlünk, hogy idézzük fel életünk első emlékét, valószínűleg olyan esemény jut eszünkbe, ami három-négy, ritkább esetben kétéves korunk körül történt velünk. 

Szerző: 

Előfordul, hogy valaki ennél korábbról is emlékszik valamire, ezek az emlékek azonban gyakran töredékesek, homályosak: csak egy-egy villanás, hang vagy valamilyen szavakkal nehezen leírható érzet marad meg. Tovább kutakodva kisgyermekkori emlékeink között (kb. 7-8 éves korig), azt is észrevehetjük, hogy bár van néhány nagyon részletes és élénk emlékünk ebből az időszakból, de ezek száma elenyésző a későbbi, iskolás- és kamaszkoriak mennyiségéhez képest. A jelenség a normális emlékezeti működés jellemzője, tudományos nevén ez a gyermekkori amnézia, ami tehát a csecsemőkori emlékek hiányát és a kisgyermekkori emlékek csekély számát jelöli.

Gyermekkori amnéziáról azok tudnak beszámolni, akik már kinőttek a gyermekkorból – tehát ez a felnőttek tapasztalata. Érdekes módon egy 18 éves éppúgy nem – vagy alig – emlékszik a kisgyermekkorára, mint egy 35 éves, tehát nem egyszerűen idővel arányos felejtésről van szó. Az a magyarázat sem állja meg a helyét, hogy a gyermekek emlékezete még nem vagy nem megfelelően működik. Az emlékezet ugyanis bizonyos személyek vagy helyzeteket felismeréséhez is szükséges, erre pedig már pár hónapos csecsemők is képesek, legyen szó az édesanyjukról vagy éppen az orvosi vizsgálatokról. Időnként a gyerekek memóriája még le is körözi a felnőttekét, például egy-két felolvasás után már szó szerint el tudják mondani az esti mesét, míg szüleiknek jobb esetben csak a mese tartalma marad meg...

Legfontosabb emlékeink általában filmszerű részletességgel őrzik meg a számunkra jelentős eseményeket. Ezek a történések, élmények személyes múltunk sarkalatos pontjai, amelyek amellett, hogy óriási hatással vannak a jelenünkre s gyakran a jövőnkre is, azt is meghatározzák, milyen embernek ismerjük magunkat. Ha valaki elveszti ezeket az emlékeit, ahogy ez az amnéziás betegeknél vagy idős korban történik, félelmetes és kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen nem tudja többé, hogy kicsoda is ő. Szerencsére a gyermekkori amnézia nem okoz ilyen jellegű frusztrációt, legalábbis felnőttként nem szoktuk hiányolni a csecsemőkori emlékeinket – annak ellenére, hogy ilyenkor is történhettek velünk fontos dolgok, például testvér születése, baleset, vagy egy hozzátartozó elvesztése. Azért sem éljük meg különösebb hiánynak a gyermekkori amnéziát, mert kb. kétéves korig még nincs is stabil énképünk magunkról – véli Mark Howe és Mary Courage...

A gyermekkori emlékek nyomában…

A kisgyermekkori emlékezet fejlődésében fontos állomás az énkép kialakulása és a nyelv elsajátítása, ezek mellett azonban más kognitív képességek, illetve fogalmak megléte is szükséges. Fontos például az idő fogalmának megértése, hogy az események sorrendje hogyan bontakozik ki, s azt is be kell látni, hogy múltbeli vagy az esetleges jövőbeli énünk milyen kapcsolatban áll a jelenlegivel...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2019 február–március

  • Káosz a nevelési elvekben

    Elgondolkodtató, hogy napjainkban mennyire eszköztelenek a szülők a gyereknevelésben. Modern társadalmunkban már jó ideje nem kapnak előregyártott értékrendszert, a régi elvekben pedig már nem hisznek. Sokan a zsigereikben érzik, gyerekként mennyit szenvedtek a főként megfélemlítésre és az érzések elnyomására építő nevelés miatt. Meg is fogadták, hogy ők ilyet soha! A kiélezett konfliktushelyzetek és az eszköztelenség azonban mégis oda vezet, hogy minden fogadalmuk ellenére a régi módszerhez folyamodnak.

  • Függetlenség – mindenekfelett

    A túlhangsúlyozottan független ember gyakran nem is a közelségtől való félelem miatt szenved, hiszen ezeket a helyzeteket aktívan elkerüli. Nem szívesen ígérkezik el például előre egyezetetett baráti találkozókra vagy randira, szereti az utolsó pillanatig fenntartani, mikor tud menni – azzal, ha elígérkezne, csorbulna függetlenség-érzése. Sokszor a munkára hivatkozik és így is éli meg: „nem tudom, mikor végzek”. Ha elköteleződne, a saját feladatait kellene a találkozóhoz igazítani, és ezen a ponton élné meg, hogy szabadsága korlátozott

  • Ártalmas környezet vagy ártalmas gondolat? – Vitatott környezeti betegségek

    Létezik a környezeti faktorokhoz kapcsolt panaszoknak egy olyan csoportja, amelyek esetében tudományosan nem elfogadott az ok-okozati összefüggés, a páciensek azonban mégis meg vannak győződve arról, hogy kínzó tüneteik, megromlott egészségi állapotuk mögött a modern, urbánus környezet valamely eleme áll: az elektromágneses terek, egyes illatos/kellemetlen szagok (pl. parfümök, tisztítószerek, friss papír), a mindennapos zaj (pl. a légkondicionáló berregése, a papír zizegése) vagy bizonyos épületekben való tartózkodás.

  • Hogyan éljük túl a munkahelyi terrort?

    A munkahely világa éppen olyan színpad, mint az élet összes más területe. Mindenki színész, aki illúziót kelt, és egyben néző is, aki mások és a saját(!) előadását vagy annak egy részét figyeli – és olykor elhiszi. E színházban a bántó hangvétel, a mentális terror is a „művészi kelléktár” része. Mi áll az arrogancia hátterében? Hogyan lehetünk védettek az elszabadult vezető lélektani ámokfutásával szemben?

  • Karmaváltás – egyedül 3 gyerekkel és az autizmussal Indiában

    A nyáron váratlanul, mesébe illő módon, adódott egy lehetőségünk, hogy egy jó hírű indiai Guru, mint második fehér pácienseket, fogadná az autizmussal élő gyermekeimet és vállalja, hogy meggyógyítja őket... Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegségek, ezért nem is gyógyíthatók. A Guru mégis azt mondja, tud segíteni. Megváltoztatja a karmájukat… Hív India. Az új életet, az új jövőt választom. Megér egy évet az életemből, még ha életem legnehezebb éve is lesz, hogy jobb jövője lehet a gyerekeimnek… Nem állítom, hogy nem félek. De erősebb az az érzés, hogy mennem kell…

ÉS MÉG: A piros vödör – A főszerkesztő előszava  A pszichológia világa  Tudom, mit tudsz – avagy a csecsemők tudatelméleti képességei • Teljesítményszorongás  Te hogyan szakítasz? Eltűnés, jegelés, kispadoztatás  Miben segíthetnek a cuki nyuszik?Stresszelek, ezért fáj a fejem… fáj a fejem, ezért stresszelek  Szívközelben a virtuális valóság (VR)  Mítoszok és tévhitek az öngyilkosságról  Lehet-e a függőséget gyógyítani? Függőség és társadalom  „Legyőzni a másikat nagyon könnyű – meggyőzni sokkal nehezebb” • A lehetetlen illúziója Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Gyakran az igazgatók tussolják el az ügyet: az iskolából ugyan kirúgják a tanárt, de eljárás nem indul ellene.

Az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális médiahasználatát.

A különböző interaktív alkalmazások között is a videojátékok a legvonzóbbak, s egyre több szülő fél attól, hogy gyermeke függővé válhat, vagy esetleg már azzá is vált.

Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.

Az előhíváson alapuló teszt jelentősen lelassítja, sőt bizonyos körülmények között meg is állítja a felejtést.