Jelenlegi hely

A szavaiddal sosem tudsz ártani?

"Botokkal és kövekkel összetörheted a csontjaimat, de a szavaiddal a lelkemet zúzhatod össze." (Linda McCartney)

Egy amerikai közmondás szerint botokkal és kövekkel összetörheted a csontjaimat, de a szavaiddal sose tudsz ártani. A közmondás lényege, hogy a fizikai fájdalommal szemben a verbális bántás nem hagy maradandó nyomokat: mondhat ugyanis a másik bármit, azok akkor is csak szavak maradnak. Régóta tudjuk persze, hogy ez nem igaz.

Nem véletlen, hogy az énekes-fényképész Linda McCartney ezt a mondást már máshogy fejezte be: botokkal és kövekkel összetörheted a csontjaimat, de a szavaiddal a lelkemet zúzhatod össze.

Lekicsinylő címkék

A szavak ártalmas és bántó természetére jó példa a lekicsinylő címkék használata. Ezeket politikai, etnikai, szexuális, vallási vagy más orientáció alapján aggatják rá emberek egy csoportjára, és céljuk lealacsonyításuk, kigúnyolásuk, alacsonyabb rendűvé tételük. Andrea Carnaghi és Anna Maass 2007-ben megjelent tanulmányukban olyan szó-párosok hatását hasonlították össze, amelyek közül az egyik az elfogadott, hivatalos verzió (például afroamerikai, homoszexuális), a másik viszont egy lekicsinylő kifejezés volt (például nigger, buzi). Eredményeik szerint a lekicsinylő kifejezéseknek elsősorban egy automatikus, nem tudatos szinten van hatásuk a befogadóra. Azt gondolhatnánk, hogy ha valaki lealacsonyító, kirekesztő módon nyilatkozik egy csoportról, annak legfeljebb annyi hatása lesz ránk, elfogadó, nem előítéletesen gondolkodó emberekre, hogy magáról a „gyűlölködőről” alakítunk ki egy nem túl pozitív képet magunkban. A vizsgálatok azonban meglepő eredményt hoztak. Kiderült: ha azt követően, hogy végighallgattuk valaki lesújtó, lekicsinylő szavait, megkérdeznek minket arról, mi a véleményünk az érintett csoportról, sokkal több negatív tulajdonságot társítunk hozzájuk, mint ha nem hallottuk volna a róluk szóló gyűlölködő szavakat. Ami pedig a leginkább elgondolkodtató e folyamatban: egyáltalán nem kell, hogy kezdetben egyetértsünk a negatív véleménnyel, a bennünk élő kép az adott emberekről szinte automatikusan válik rosszabbá, s ennek leggyakrabban nem is vagyunk tudatában...

Mit hogyan nevezünk?

Vannak azonban a verbális agressziónak olyan formái is, amelyek első ránézésre nem is igazán tűnnek agresszívnak, hatásuk viszont ugyanolyan romboló lehet, mint a lekicsinylő címkéké vagy a dehumanizációé. Albert Bandura szerint az események értékelése szempontjából óriási jelentősége van annak, hogy egy adott dolgot hogyan nevezünk. Ezért lesz szerinte a háborús műveletek alatt meggyilkolt civilekből járulékos veszteség, a kirúgásból alternatív karrierlehetőség, a hazugságokból mindössze a tényeknek másik verziója, és az adócsalásból kreatív könyvelés. Az eufemisztikus nyelvhasználat azért ártalmas, mert segítségével viszonylagossá tehetőek a rossz vagy akár kegyetlen tettek következményei: könnyebben bocsátunk el valakit, ha ez számára csak egy új lehetőség nyitánya, és könnyebben fogadjuk el az ártatlan áldozatok halálát is, ha járulékos veszteségként számolnak be nekünk róla...

Tagadó vagy megerősítő

...Amikor egy cselekvésről beszélünk, látszólag szabadon választhatunk a tagadó és a megerősítő forma között: szinte csak stílusbeli kérdésnek tűnik, hogy azt mondjuk „okos”, vagy azt, hogy „nem buta”, hogy „jó”, vagy hogy „nem rossz”. Ennél azonban többről van szó: a tagadó megfogalmazás (pl. „ő nem buta”) a befogadóban ugyanis egyszerre aktiválja azt is, amit az üzenet állít (okos) és azt is, amit tagad (buta)... Ha egy csoport tagja (például egy szőke nő) a várakozásainkkal ellentétesen viselkedik (például jó matekdolgozatot ír, holott a szőke nők nem értenek a matematikához), akkor teljesítményét tagadó formában kommunikáljuk: „(Ő) nem (is olyan) buta”. Ez viszont aktiválja az általánosabb felismerést, amely szerint a szőke nők viszont nagyon is buták. Ebben az apró, nem tudatos kommunikációs jelenségben az az igazán ijesztő és ártalmas, hogy úgy vonja kétségbe a teljesítményt, hogy a felszínen mindvégig elismeri azt...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 6. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2018 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. október–november

  • A játék szabaddá tesz

    A játék olyannyira természetes velejárója az életünknek, hogy ritkán gondolkodunk el gazdagságán és mélységein – pedig csodálatos birodalomra látunk rá, ha górcső alá vesszük! Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül. Lehet, hogy különböző módokon, de mindenki játszik. És az állatok is, nemcsak az emberek.

  • Sikeres párkapcsolatok

    Mi a siker? Nézetem szerint az, ha olyan életet élhetünk, amit élni szeretnénk. Ez a definíció kellően konkrét, de mégis tág teret ad valamennyiünknek, hogy ki merjük mondani, milyen az az élet, amit élni szeretnénk a mezei hétköznapokon. A párkapcsolati siker ugyanis sosem az ünnepnapok eposzi nagyságában keresendő – az legfeljebb apró tükör lehet –, hanem a mindennapok szürke forgatagában, amit a legdrágább kincsünkkel mérünk: a közösen megélt és nem csupán leélt idővel.

  • A művi abortusz hatása a párkapcsolatra

    Párkapcsolatunkban optimálisan azt éljük meg, hogy a másik támogatást, érzelmi támaszt nyújt a nehézségek megoldásához – de mi van akkor, ha a probléma magából a kapcsolatból fakad, és annak jövőjét érinti? Ha elfogadjuk, hogy egy párkapcsolatba a partnerek különböző személyes preferenciákkal, hiedelmekkel, erkölcsi megfontolásokkal, vágyakkal és elvárásokkal érkeznek, érthető, hogy egy nem várt várandósságról hozott döntés a konfliktusok forrása lehet, hisz ez az érzelmileg rendkívül telített téma egyszerre érinti a két fél egymáshoz való viszonyát és a fejlődő magzathoz való kötődésüket.

  • Jóga – út az egyéni szabadság és jóllét legmagasabb foka felé

    A jóga segítségével gyakorolható, hogy az „automata vezérlés” álmából hogyan lehet felébredni, hogyan lehet tudatosítani hétköznapi helyzetekben is az érzelmeket, gondolatokat, és ezáltal hogyan lehet szabadabb döntést hozni… Az öntudatosság és önszabályozás preventív (és terápiás) hatását aknázza ki a manapság annyira divatos mindfulness is, ami szintén az indiai filozófiából származik, és a meditáció mellett jógás testgyakorlatok is szerves részét képezik programjának…. Az öntudatosság melletti másik fontos mentális fejlesztő hatása az önismeret.

  • Betegség-e a pszichopátia?

    Az antiszociális megnyilvánulások legsúlyosabb formája a pszichopátia, amire a legújabb idegtudományi kutatások alapján úgy is tekinthetünk, mint egy súlyos mentális zavarra, ami genetikailag erősen meghatározott biológiai adottságok és hátrányos környezeti tényezők összjátékaként alakul ki. Tudományos vizsgálata jelentősen gazdagítja tudásunkat az érzelmek szocializációban betöltött szerepéről és az empátia működéséről.

ÉS MÉG: Egy félrecsúszott pulóver – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Igazságosabb gazdaság? A félelem és szorongás VR-re megy?Mit tesz velünk a szerelem?Randi a technoszexuális űrkorbanHogyan szeret a kutya?A policisztás-ovárium szindróma (PCOS) lelki terheiStresszevés, új megvilágításban Vélemények az alternatív medicináról – Reflexiók egy kutatás eredményeire • Hiszem, ha látom? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Biztonságos virtuális környezetben nyílik lehetőség arra, hogy a segítséget kérő szenvedésnyomását enyhíteni lehessen.

Nyilvánvaló, hogy szüksége van rám, azt akarja, hogy foglalkozzak vele. Pedig már régen felnőtt.

Ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”.

Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a stressz ronthat az emberek egészségén, ám most először derült ki, hog

Lehetséges, hogy a túlsúlyossá válás következtében nehezebb nyomon követni azt, hogy mennyit eszünk, ami megnövelheti a túlzásba vitt evés valószínűségét.

Minél régebb óta cukorbeteg valaki, annál nagyobb az agyi elváltozás valószínűsége.