Jelenlegi hely

Ne bántsátok a hikikomorit!

Szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne.

Tamaki Saito japán pszichiáter a kilencvenes évek elején szerezte szakképesítését. Már ekkor is megdöbbentő volt számára, hogy néhány év leforgása alatt középosztálybeli japán szülők tömegei fordultak hozzá azzal a panasszal, hogy 15 év körüli, többnyire fiú gyermekük az iskolát abbahagyva éjszakai életmódra állt át, és szobáját immár hónapok, sőt évek óta nem hajlandó elhagyni. 

„Japán depresszió”?

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és az ebben „szenvedőket” – a japánok hikikomorinak nevezik, melynek jelentése: „elzárva lenni”. A japán társadalmat sújtó jelenséget, ha úgy tetszik, japán depressziónak is nevezhetnénk, mert a hikikomorik tulajdonságai nagymértékben a nyugati országokban ismert depresszió tüneteihez hasonlóak: szociális izoláció és fóbia, szorongás, lehangoltság, bűntudat, önvádlás, a leromlott hangulattól vezérelt (holothym) gondolkodás, kognitív negatív szűrők a gondolkodásban. A hikikomori modern technikai eszközökkel veszi magát körül, melyek a társadalmi kapcsolatok vágyott illúzióját igyekeznek a közösségi média segítségével fenntartani – de ismertek olyan esetek is, hogy az online közösségbe tömörült hikikomorik online ismerkednek, vallanak szerelmet egymásnak és virtuális párkapcsolatban élnek anélkül, hogy valaha is találkoznának. Az önmagukat elszigetelődésbe hajszoló japánok társadalma első olvasatra utópiának tűnik, pedig valójában egy igen gyakori kulturális jelenségről van szó, mely egyre inkább elveszíti „japanikum” jellegét, és világszerte mentális zavarok, alkalmazkodási zavarok részjelenségeként azonosítható.

A hikikomori szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne... A hozzátartozók - ellentétben az európai gyakorlattal - gyakran hónapokig támogatják a hikikomorit saját „társadalmi exodusában”, így hónapok, évek telnek el, mire a lassan felnőtté érő hikikomorit segítséghez próbálják juttatni...

Hikikomorik és bumeránggyerekek

A szülők a hikikomori viselkedést szégyennek, rejtenivalónak élik meg, gyakori, hogy gyermeküket rajtuk élősködő parazitának tekintik. Nem meglepő, hogy Saito egy 2002-es BBC dokumentumfilm bemutatását követően brit szülők sokaságától kapott segélykérő leveleket, melyek a japán kórképhez hasonló állapotban lévőnek írták le az angol családok fiatal tagjait. Amint azt Andy Furlong brit szociológus kiemeli, számos európai országban (így hazánkban is)  terjedő gyakorlat, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével „szünidőt” vesznek ki, és meghosszabbítják kényelmes, felelősségtől mentes életüket, mely jelenségre néhány műszó is született: „mama-hotel”, „bumeránggyerek”.

Lelki konfliktusok

De mi is állhat pontosan egy hikikomori lelki konfliktusainak középpontjában? A témát taglaló cikkek tanúsága szerint számos szülő hibáztatja magát, mert úgy érzi, hogy felnőtt gyermekének voltak valaha álmai, melyek mentén kiteljesedhetett volna, de ők (a szülők) tönkretették ezeket. Jung is írja, hogy az introvertált lélektani típusba tartozó egyén kellő önismeret hiányában hajlamos egy sajátnak vélt eszméért vagy ideáért évekig kitartóan küzdeni, képzettséget szerezni – majd a tárgyban nem találva szubjektív önigazolását, végül pályaelhagyóvá válik, noha képességei szerint megfelelőnek tűnne az elvégzendő feladataira. A domináló típusú szülői, nevelési attitűd könnyen vezethet ilyen életsorsokhoz, melyek képviselői – miután minden addig elért eredményüket feladták, - személyes pályájukon megrekednek, illúzióvesztetté válnak, s éveken, évtizedeken át szenvednek „mélységvesztésben” egy sajátságos társadalmi purgatóriumban. Hiszen a „mamahotel” lakója vagy a hikikomori egyaránt lemond a maslow-i én-megvalósításról, amennyiben az jobbára elérhetetlenné válik a szobányi méretűre zsugorodott tér szorításában. A helyzet paradoxona  mégis leginkább az, hogy az izoláció ilyen súlyos mértéke mellett egy virtuális térben intenzív internetes és közösségimédia-kommunikáció folyhat az elszigetelt én és az „élet” képviselői, vagyis a többi ember között.

A szigetország problémája kétségkívül érdekes egzotikumnak tűnhet számunkra, mindazonáltal nem árt figyelni a globális egészség-trendeket, hiszen többször előfordult már máskor is, hogy egyik-másik nemzet társadalmi gondja medikalizálódott...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a gyilkosok, sorozatgyilkosok előéletében gyakran szerepel a gyermekkori állatkínzás.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.