Jelenlegi hely

Ne bántsátok a hikikomorit!

Szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne.

Tamaki Saito japán pszichiáter a kilencvenes évek elején szerezte szakképesítését. Már ekkor is megdöbbentő volt számára, hogy néhány év leforgása alatt középosztálybeli japán szülők tömegei fordultak hozzá azzal a panasszal, hogy 15 év körüli, többnyire fiú gyermekük az iskolát abbahagyva éjszakai életmódra állt át, és szobáját immár hónapok, sőt évek óta nem hajlandó elhagyni. 

„Japán depresszió”?

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és az ebben „szenvedőket” – a japánok hikikomorinak nevezik, melynek jelentése: „elzárva lenni”. A japán társadalmat sújtó jelenséget, ha úgy tetszik, japán depressziónak is nevezhetnénk, mert a hikikomorik tulajdonságai nagymértékben a nyugati országokban ismert depresszió tüneteihez hasonlóak: szociális izoláció és fóbia, szorongás, lehangoltság, bűntudat, önvádlás, a leromlott hangulattól vezérelt (holothym) gondolkodás, kognitív negatív szűrők a gondolkodásban. A hikikomori modern technikai eszközökkel veszi magát körül, melyek a társadalmi kapcsolatok vágyott illúzióját igyekeznek a közösségi média segítségével fenntartani – de ismertek olyan esetek is, hogy az online közösségbe tömörült hikikomorik online ismerkednek, vallanak szerelmet egymásnak és virtuális párkapcsolatban élnek anélkül, hogy valaha is találkoznának. Az önmagukat elszigetelődésbe hajszoló japánok társadalma első olvasatra utópiának tűnik, pedig valójában egy igen gyakori kulturális jelenségről van szó, mely egyre inkább elveszíti „japanikum” jellegét, és világszerte mentális zavarok, alkalmazkodási zavarok részjelenségeként azonosítható.

A hikikomori szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne... A hozzátartozók - ellentétben az európai gyakorlattal - gyakran hónapokig támogatják a hikikomorit saját „társadalmi exodusában”, így hónapok, évek telnek el, mire a lassan felnőtté érő hikikomorit segítséghez próbálják juttatni...

Hikikomorik és bumeránggyerekek

A szülők a hikikomori viselkedést szégyennek, rejtenivalónak élik meg, gyakori, hogy gyermeküket rajtuk élősködő parazitának tekintik. Nem meglepő, hogy Saito egy 2002-es BBC dokumentumfilm bemutatását követően brit szülők sokaságától kapott segélykérő leveleket, melyek a japán kórképhez hasonló állapotban lévőnek írták le az angol családok fiatal tagjait. Amint azt Andy Furlong brit szociológus kiemeli, számos európai országban (így hazánkban is)  terjedő gyakorlat, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével „szünidőt” vesznek ki, és meghosszabbítják kényelmes, felelősségtől mentes életüket, mely jelenségre néhány műszó is született: „mama-hotel”, „bumeránggyerek”.

Lelki konfliktusok

De mi is állhat pontosan egy hikikomori lelki konfliktusainak középpontjában? A témát taglaló cikkek tanúsága szerint számos szülő hibáztatja magát, mert úgy érzi, hogy felnőtt gyermekének voltak valaha álmai, melyek mentén kiteljesedhetett volna, de ők (a szülők) tönkretették ezeket. Jung is írja, hogy az introvertált lélektani típusba tartozó egyén kellő önismeret hiányában hajlamos egy sajátnak vélt eszméért vagy ideáért évekig kitartóan küzdeni, képzettséget szerezni – majd a tárgyban nem találva szubjektív önigazolását, végül pályaelhagyóvá válik, noha képességei szerint megfelelőnek tűnne az elvégzendő feladataira. A domináló típusú szülői, nevelési attitűd könnyen vezethet ilyen életsorsokhoz, melyek képviselői – miután minden addig elért eredményüket feladták, - személyes pályájukon megrekednek, illúzióvesztetté válnak, s éveken, évtizedeken át szenvednek „mélységvesztésben” egy sajátságos társadalmi purgatóriumban. Hiszen a „mamahotel” lakója vagy a hikikomori egyaránt lemond a maslow-i én-megvalósításról, amennyiben az jobbára elérhetetlenné válik a szobányi méretűre zsugorodott tér szorításában. A helyzet paradoxona  mégis leginkább az, hogy az izoláció ilyen súlyos mértéke mellett egy virtuális térben intenzív internetes és közösségimédia-kommunikáció folyhat az elszigetelt én és az „élet” képviselői, vagyis a többi ember között.

A szigetország problémája kétségkívül érdekes egzotikumnak tűnhet számunkra, mindazonáltal nem árt figyelni a globális egészség-trendeket, hiszen többször előfordult már máskor is, hogy egyik-másik nemzet társadalmi gondja medikalizálódott...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?