Jelenlegi hely

Ne bántsátok a hikikomorit!

Szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne.

Tamaki Saito japán pszichiáter a kilencvenes évek elején szerezte szakképesítését. Már ekkor is megdöbbentő volt számára, hogy néhány év leforgása alatt középosztálybeli japán szülők tömegei fordultak hozzá azzal a panasszal, hogy 15 év körüli, többnyire fiú gyermekük az iskolát abbahagyva éjszakai életmódra állt át, és szobáját immár hónapok, sőt évek óta nem hajlandó elhagyni. 

„Japán depresszió”?

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és az ebben „szenvedőket” – a japánok hikikomorinak nevezik, melynek jelentése: „elzárva lenni”. A japán társadalmat sújtó jelenséget, ha úgy tetszik, japán depressziónak is nevezhetnénk, mert a hikikomorik tulajdonságai nagymértékben a nyugati országokban ismert depresszió tüneteihez hasonlóak: szociális izoláció és fóbia, szorongás, lehangoltság, bűntudat, önvádlás, a leromlott hangulattól vezérelt (holothym) gondolkodás, kognitív negatív szűrők a gondolkodásban. A hikikomori modern technikai eszközökkel veszi magát körül, melyek a társadalmi kapcsolatok vágyott illúzióját igyekeznek a közösségi média segítségével fenntartani – de ismertek olyan esetek is, hogy az online közösségbe tömörült hikikomorik online ismerkednek, vallanak szerelmet egymásnak és virtuális párkapcsolatban élnek anélkül, hogy valaha is találkoznának. Az önmagukat elszigetelődésbe hajszoló japánok társadalma első olvasatra utópiának tűnik, pedig valójában egy igen gyakori kulturális jelenségről van szó, mely egyre inkább elveszíti „japanikum” jellegét, és világszerte mentális zavarok, alkalmazkodási zavarok részjelenségeként azonosítható.

A hikikomori szeretne a közösség tagjává válni, emberek közé menni, kapcsolatokat építeni, barátnőt találni, de a gondolat, hogy ezt megtegye, kínzó szorongást ébreszt benne... A hozzátartozók - ellentétben az európai gyakorlattal - gyakran hónapokig támogatják a hikikomorit saját „társadalmi exodusában”, így hónapok, évek telnek el, mire a lassan felnőtté érő hikikomorit segítséghez próbálják juttatni...

Hikikomorik és bumeránggyerekek

A szülők a hikikomori viselkedést szégyennek, rejtenivalónak élik meg, gyakori, hogy gyermeküket rajtuk élősködő parazitának tekintik. Nem meglepő, hogy Saito egy 2002-es BBC dokumentumfilm bemutatását követően brit szülők sokaságától kapott segélykérő leveleket, melyek a japán kórképhez hasonló állapotban lévőnek írták le az angol családok fiatal tagjait. Amint azt Andy Furlong brit szociológus kiemeli, számos európai országban (így hazánkban is)  terjedő gyakorlat, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével „szünidőt” vesznek ki, és meghosszabbítják kényelmes, felelősségtől mentes életüket, mely jelenségre néhány műszó is született: „mama-hotel”, „bumeránggyerek”.

Lelki konfliktusok

De mi is állhat pontosan egy hikikomori lelki konfliktusainak középpontjában? A témát taglaló cikkek tanúsága szerint számos szülő hibáztatja magát, mert úgy érzi, hogy felnőtt gyermekének voltak valaha álmai, melyek mentén kiteljesedhetett volna, de ők (a szülők) tönkretették ezeket. Jung is írja, hogy az introvertált lélektani típusba tartozó egyén kellő önismeret hiányában hajlamos egy sajátnak vélt eszméért vagy ideáért évekig kitartóan küzdeni, képzettséget szerezni – majd a tárgyban nem találva szubjektív önigazolását, végül pályaelhagyóvá válik, noha képességei szerint megfelelőnek tűnne az elvégzendő feladataira. A domináló típusú szülői, nevelési attitűd könnyen vezethet ilyen életsorsokhoz, melyek képviselői – miután minden addig elért eredményüket feladták, - személyes pályájukon megrekednek, illúzióvesztetté válnak, s éveken, évtizedeken át szenvednek „mélységvesztésben” egy sajátságos társadalmi purgatóriumban. Hiszen a „mamahotel” lakója vagy a hikikomori egyaránt lemond a maslow-i én-megvalósításról, amennyiben az jobbára elérhetetlenné válik a szobányi méretűre zsugorodott tér szorításában. A helyzet paradoxona  mégis leginkább az, hogy az izoláció ilyen súlyos mértéke mellett egy virtuális térben intenzív internetes és közösségimédia-kommunikáció folyhat az elszigetelt én és az „élet” képviselői, vagyis a többi ember között.

A szigetország problémája kétségkívül érdekes egzotikumnak tűnhet számunkra, mindazonáltal nem árt figyelni a globális egészség-trendeket, hiszen többször előfordult már máskor is, hogy egyik-másik nemzet társadalmi gondja medikalizálódott...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

Az értékek egymásra épülő rendjében a legalsó szint lesz az egyetlen és meghatározó – vagyis azok az „értékek”, amelyek a legegyszerűbb és legközvetlenebb vágyakhoz...

Vajon hogyan alakulnak az egység és különbözőség, illetve az „idegenség” élményei a szerelemben, amikor intenzív a vo

Azok a gyerekek, akik olyan korhatáros filmet néztek, amiben fegyverek szerepeltek, egy kísérlet során hosszabb ideig játszottak a nekik adott hatástalanított fegyverrel, és a...

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni.