Jelenlegi hely

Az igazi „messziről jött ember” – és a virtuális

A messziről jött ember olyasmit mond, amit kellemes hallani.

Az „igazi Trebitschet” – aki Rejtő Piszkos Fred, a kapitány c. könyvében is felbukkan – korának egyik legnagyobb szélhámosaként tartjuk ma is számon: Pakson született 1879-ben, s kalandozásait már zsenge ifjúkorában megkezdte. 

18 évesen az egyik magyar lapban rendszeresen publikálta színes, fantáziadús beszámolóit bécsi, hamburgi, párizsi, londoni, észak- és dél-amerikai útjairól (bár kétséges, hogy valóban járt-e ezeken a helyeken).  Rövid egyházi kitérő után (több  egyház lelkészeként is működött) a politika felé fordult: a világ különböző pontjain az angol, a német és az amerikai titkosszolgálat számára is dolgozott, s miközben Angliában váltóhamisításba keveredett, Londonban Lloyd George pártjának tagja lett – vannak, akik még Churchillel és Hitlerrel is összekapcsolják a tevékenységét. Szerepet vállalt a balkáni olajbizniszben, később Kínában japán, amerikai, sőt kínai megbízóknak is dolgozott. A múlt század közepén halt meg Sanghajban, buddhista szerzetesként. Sok rejtély övezi, de tény és való, hogy Paksról igen messzire jutott – sőt gyakran utazott el messzire megelőző éveinek helyszínéről is.

A szélhámos mindig máshova érkezik meg – messziről. Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a mondás. A XXI. század elején változtassunk ezen egy keveset: azt mond, amit akar – magáról. Másokról, településekről, munkahelyekről szóló állításait ma jóval könnyebb ellenőrizni, mint évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt, amikor időt és fáradságot jelentett volna utánajárni a szavainak. Az interneten elérhető információk miatt egyre nehezebb ma „messziről jöttnek” lenni, országokról vagy intézményekről, szervezetekről valótlanságokat állítani. Növekszik az adatbázisok és technológiák száma, melyek segítségével pontos és aktuális tényeket gyűjthetünk össze például egy frissen megismert új kolléga szakmai hátteréről, volt munkahelyeiről...

Az angolszász HR-szaknyelv ma job-hoppereknek nevezi azokat, akik sűrűn ugrálnak állásról állásra, gyakran váltogatják munkahelyüket. Ennek mintájára network-hoppernek, a hálózatát váltogatónak is nevezhetnénk korunk szélhámosait, akik „messziről jönnek”, és ellenőrizhetetlen forrásokból gyorsan szőnek maguk köré tetszetős múltat és jelent. A legtöbb szélhámos ma is messziről jött ember: felbukkan és kerek történetet hoz – nem a szemünk láttára bontakoznak ki a szálak...

Magáról mindenki azt mond, amit akar: mások viszont már nem feltétlenül azt mondanák róla, amit szeretne. Ennek a konfliktusnak az egyik feldolgozása az állandó „messziről jött-ség”, amit természetesen ne tévesszünk össze az utazók kalandvágyával, hiszen nekik vannak kapcsolataik – és valódi történeteik is. A szélhámos ellenben éppen azért „jön messziről”, hogy azt mondhasson magáról, amit akar.   De miért is ne előlegeznénk bizalmat valakinek, aki kellemes pillanatokat szerez társaságával, jó modorával, megjelenésével, izgalmas történeteivel? A messziről jött ember olyasmit mond, amit kellemes hallani. Előzékenyen szolgálja ki alapvető emberi vágyainkat: bízni szeretünk, segíteni is szeretünk – az érdekes, izgalmas történeteket pedig különös nagy kedvvel hallgatjuk.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

 

Kepgaleria: 

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

A többség számára komoly kihívást jelent, hogy a közlekedési viszonyokra tudjon figyelni, különösen akkor, ha napi szinten több órát vezet. Ez igen gyakran olyan fokú...

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.