Jelenlegi hely

Vezérigazgatót kecskepásztornak

Kreativitásösztönzés másként
Legeltethet hegyikecskét, köpülhet sajtot vagy takaríthat istállót az egykori multicég teljhatalmú és rettegett ura

John Smith egy multinacionális cég felsővezetője, 47 éves. Az Oxfordon szerzett közgazdász és MBA végzettséget koncentráció-management területén, idén azonban kecskepásztor lett. 

Mi az a plusz, amitől kollégáit ösztönző, ötlettel teli és kreatív lesz egy munkahelyi vezető? Személyiségfejlesztő és menedzsment-témájú ismeretterjesztő és szakkönyvek tucatja teszi föl e kérdést, s próbál univerzális igazságo(ka)t megfogalmazni arra vonatkozóan, milyen stratégiákkal és milyen tippekkel-trükkökkel válhat valaki középszerű,  nem kirívóan népszerű főnökből valódi vezetővé? Ugyanis nem csak a magyar nyelvben van stiláris és jelentésbeli különbség a főnök és a vezető között. Utóbbira gondolva az anyanyelvi beszélő – és valaha alkalmazottként serénykedő – munkavállaló tudja, hogy a vezetőnek megvan az ösztönözési, motiválási és támogatási képessége és hajlandósága. Szakmai és személyes példát mutat, s képes felmérni saját vállalási korlátait; tud differenciálni a rá váró feladatok fontossága között. Jól ki tudja választani azon kollégáit, akik „nem lépnek le a fedélzetről” az első adandó alkalommal, munkaidejükben nem fejvadászcégek oldalait nézik munkát mímelve a monitor előtt.

Mert ha szerencsések voltunk, s nem találkoztunk ilyen helyzettel, akkor ismeretségi körünkben bizonyára akad olyan, aki dolgozott már együtt arrogáns és önimádó főnökkel, vagy mézes-mázos álarc mögé rejtező lelketlen kirúgásbajnokkal, esetleg ellentmondást nem tűrő önkényúrral. Közülük sokak inkompetensségük ellenére kaptak vezetői megbízást, s meg sem lepődünk rajta, ha motiválni képtelenek. Ők azok, akik nem kollégákról vagy munkatársakról beszélnek, hanem ’csereszabatos beosztott droid’ számukra mindenki...

Kreativitásinjekció

Szemben a hazai gyakorlattal, a messzi távolban a felsővezetők egészen más kreativitásösztönzést és lelkifröccsöt kapnak pályaívük során, több cégnél azonos időszakonként, ciklikusan. Első hallásra egy középszerű thriller hangulatát idézheti fel bennünk a bevezetőben is említett történet, miszerint John Smithből, a fehérgalléros, öltönyös, hétvégén golfozó és szörföző felsővezetőből egyik napról a másikra kecskepásztor lesz egy távoli osztrák hegyi faluban. Mert bizony lehet – s ez nem is utópia, nem is fikció. Bére és juttatáscsomagja, premizálási rendszere nem változik, új lakóhelyén a családjával közösen költözhet az időszakos otthonául szolgáló, általa kiválasztott luxusingatlanba. Mindeközben – hajnali munkakezdéssel – legeltethet hegyikecskét, köpülhet sajtot vagy takaríthat istállót az egykori multicég teljhatalmú és rettegett ura, anélkül, hogy eljátszotta volna valamelyik Las Vegas-i kaszinóban teljes vagyonát vagy igazgatósági tanácsban birtokolt elnöki bársonyszékét. Nem bukott meg, csak töltekezik, relaxál. Amolyan kreativitásinjekciót kap, vagyis napról napra ötletgazdagabbá válik. Amint „rehabilitálják” időszakos kecskepásztorságából, újólag futhat reggelente saját edzőtermében a személyi edző iránymutatása mellett, magára öltheti öltönyét vagy kosztümjét, irodájában várja asszisztense – egykor volt hatalma újra az övé...

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható.

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,