Hirdetés
Mipszi
Dr. Reinhardt Melinda

A gyermeki gyász

Sok esetben a szülők, a közvetlen környezet nem érti, furcsállja, vagy éppen megijed attól, ahogyan a gyermek egy közeli hozzátartozó elvesztésekor viselkedik. 

A gyermeki gyász

Nemrégiben aggódva hívott fel egy édesanya. Sírva mondta el, hogy a család kiskutyáját hirtelen, tragikus körülmények között elvesztették. Gyermeke szorosan kötődött a kutyához, sok időt töltöttek együtt, éjszakánként együtt aludtak. Az édesanya kétségbeesve mesélte, hogy hétéves kislánya a történtek utáni napon már „új kiskutyát” kért. Aggódott, hogy „nem látja gyermekét gyászolni”. Felnőtt fejjel ijesztőnek látta a kislány reakcióját – nem tudta eldönteni, hogy az „normális folyamat” vagy „valami baj lehet” gyermekével. Hasonló kétségbeesést élt át az a házaspár, akik szerencsétlen balesetben elvesztették kisebbik fiukat. Ők maguk mélyen gyászoltak, miközben azt látták, hogy nagyobbik, 10 év körüli fiuk „nem annyira szomorú, mint ők”, gyakran játszik is, sőt van, hogy játék közben nevetgél, jól érzi magát. Ez a szülők számára azt fejezte ki, hogy életben maradt fiuk nem gyászolja elhunyt gyermeküket.

Hirdetés

Sok esetben találkozhatunk hasonló helyzettel: gyakori, hogy a szülők, a közvetlen környezet nem érti, furcsállja, vagy éppen megijed attól, ahogyan a gyermek egy közeli hozzátartozó elvesztésekor viselkedik. Leginkább az riaszthatja meg a felnőttet, amikor a gyászhoz kötött „szokásos” – azaz kulturálisan, társadalmilag is megszokott, elvárt – reakciókat (sírás, tartós szomorúság) nem, vagy csak kisebb mértékben tapasztalja nála. Pedig a gyermekek mindkét fenti példában „gyászban voltak” – csak másképp gyászoltak, mint a felnőtt környezet.

Veszteség és játék

Természetesen a gyermekek és a felnőttek gyászában több közös vonás – hasonló gyászreakció – is tapasztalható: szomorúság, kedvetlenség, levertség-érzés, a veszteség miatt érzett erős lelki fájdalom, a társas környezettől való eltávolodás vagy bizonyos testi tünetek (csökkent étvágy, alvással kapcsolatos problémák). Mindezek mellett azonban a gyermekeket – életkorukból fakadóan – az érzelmek eltérő megélése és kifejezése jellemezheti a gyász folyamatában. Nagyon gyakori például, hogy a játékában fejezi ki a veszteséggel kapcsolatos érzéseit – szomorúságát, kétségbeesését, csalódottságát vagy akár haragját, hogy az elhunyt „magára hagyta”. A gyermekpszichológiai rendelésen rendszeresen előfordul, hogy a más tünettel beutalt gyermek játékában, rajzaiban megjelennek a gyász jelzései. A gyermek „nyelve a játék”, megcselekszi, kijátssza magából azt, ami foglalkoztatja, megjeleníti a térben, dramatikus formában – másrészt pedig külső képpé alakítja, például úgy, hogy lerajzolja. Tapasztalatom, hogy a veszteséget átélt gyermek játékában – különösen, ha a gyász valami miatt nehezített számára (például a környezet valamit titkol az elhunyttal vagy a halál körülményeivel kapcsolatban) – felsejlenek a gyász szimbólumai.

Egy 11 éves kisfiú például, aki édesapját veszítette el, a terápiában, miközben „harcosat” játszott, sorra betemette homokkal a „harc közben elesett” katonákat. Ez a szimbolikus temetési rítus nagyon sok ülésen keresztül ismétlődött, míg végül a terápiás folyamatban és az édesanyával együttműködve megindult a gyász feldolgozása. A kisfiú a játéktérben szó szerint megdolgozhatta az apa elvesztésével kapcsolatos érzéseit, félelmeit, kétségeit. „Kijátszhatta” magából és kimondhatóvá, elbeszélhetővé is tette azokat, hiszen a játék egyes elemei kapcsán sokat beszélgettünk az őt foglalkoztató dolgokról. Fontos adalék az esethez, hogy a gyermek nem lehetett ott édesapja temetésén, s az apa távolban lévő sírját sem látogathatta meg. Meg kell említeni azt is, hogy a kamaszkor előtt álló fiúban az apáról az az emlékkép élt, hogy nagyszerű és bátor katona volt. Mindezek fényében érthetővé válik a játékban eltemetett katona szimbolikája: tisztes búcsú az elhunyt apától, aki még halálában is pozitív mintát képvisel a gyermek számára, hősként – harcban – vész el. A gyermek játékában egyúttal – szintén több terápiás alkalmon át ismétlődve – megjelent az elesett katonák „feltámadása” is.

 

Fantázia és valóság

Miből fakadhatnak a gyermekek felnőtt gyászreakcióktól eltérő viselkedésformái?

  • Az egyik ok a gyermeki gondolkodásban és világképben keresendő: különösen kisgyermekkorban a fantázia és a valóság könnyedén egymásba csúszik, összeolvad. Emiatt számos dologgal kapcsolatban jelennek meg félelmek, irreális hiedelmek, a felnőttek számára furcsa elképzelések (pl. az elhunyt feltámad és éjszaka visszatér). Ez az ún. mágikus gondolkodás jelensége, amely a gyermekek halálfogalmának fejlődésében is jól nyomon követhető.*
  • A másik ok, ami miatt a gyermeki gyász bizonyos tekintetben különbözhet a felnőttétől, éppen a gyermek felnőttektől való érzelmi és fizikális függésében rejlik. A kisgyermek szeretete, figyelme alapvetően a szűk családra koncentrálódik. Emiatt a természetes dependencia miatt, ha a formálódó személyiség közeli, netán a legközelebbi hozzátartozóját veszíti el, a gyászfolyamat számos fejlődési területet érinthet rövid és hosszabb távon egyaránt. Leginkább az érzelmi életre van befolyással, de azzal összefüggésben kihathat a gondolkodás, az emlékezet, a figyelem, így a tanulás, vagy például a viselkedés és a kontrollfunkciók (pl. a szobatisztaság) területeire is. Gyakori az is, hogy közeli hozzátartozó(k) elvesztésekor a gyermek elkezdi fokozottan félteni életben lévő szeretteit és saját magát. Életet fenyegető veszélyt lát hétköznapi történésekben, indokolatlanul erősen szorong esetleges betegségektől vagy balesetektől. Gyermekeknél a tapasztalatok szerint a hipochondria hátterében sok esetben éppen a veszteségek miatt felerősödött halálfélelem áll.

 

Gyászreakciók és életkori szakaszok

A gyermeki gyászreakciók az egyes életkori szakaszokban is sajátos vonásokat mutatnak.

  • Kisgyermekkorban leginkább a fejlődésben való visszacsúszás jelentkezhet – azaz korábban már meghaladott viselkedésmintákat kezd ismét követni. (Ezt a jelenséget a pszichológia regressziónak nevezi.) Jellemző lehet például, hogy a kicsi gyermek a veszteséget követően újra bepisil vagy bekakil, holott korábban már szobatiszta volt. Lehetséges az is, hogy aki előzőleg már tisztán és folyamatosan beszélt, szótlanná válik vagy dadogni kezd.
  • Az óvodáskor – Sigmund Freud vetette fel, hogy kb. 3,5-5 éves korban a kisgyermek intenzív érzelmekkel fordul a szülei felé: rajong az ellenkező nemű szülőért, miközben az azonos nemű szülőt vetélytársként éli meg, s előfordul, hogy haragjában a halálát kívánja. Hozzátehetjük, hogy ezek a „halálkívánások” nemcsak az azonos nemű szülővel való versengés során jelenhetnek meg, hanem akkor is, amikor a gyermek valamit nagyon szeretne, de a szülő abban korlátozza. Miután ebben a korban alapvetően még kívánságai, vágyai vezérlik, akadályoztatás esetén az a fantázia alakulhat ki benne, hogy jó volna az akadályozótól megszabadulni. Amennyiben ez a természetes módon megjelenő kívánság egybeesik annak halálával, akivel kapcsolatbanígy gondolkodott, azt élheti meg, hogy kívánsága „teljesült”. Vagyis a  kisgyermek – mágikus gondolkodása miatt – úgy véli, hogy az ő gondolatai miatt következett be a tragédia. Ennek következménye erős bűntudat, szorongás, kétségbeesés, hiszen saját vétkességét éli meg a szeretett személy elvesztésével kapcsolatban. Emiatt elengedhetetlen, hogy ha a gyermekben a vétkesség-érzés felmerül, az életben maradtak biztosítsák arról, hogy az elhunyt halálában neki semmilyen szerepe nincsen, s magyarázzák el neki: gondolatoktól és kívánságoktól nem lehet meghalni.
  • Iskoláskortól a gyermekek gyászában főként a szorongásos tünetek és a szomorú hangulat dominálnak. Ez a külvilág számára leginkább a gyermek tanulmányi teljesítményének csökkenésében,  társas kapcsolatainak beszűkülésében jelentkezhet.
  • Végül, serdülőkortól a gyászreakciók már nagy hasonlóságot mutatnak a felnőttek gyászával. Természetesen a közvetlen környezetnek ebben az életkori szakaszban is nagy a szerepe, egyben a felelőssége is abban, hogy a gyászfolyamat viszonylag akadálymentesen haladhasson.

 

Maga a kapcsolat az ember elemi szükséglete. Ha ez – bármely életkorban is – megszakad, gyászreakciók jelentkeznek. Hogy milyenek, az – a körülményektől, a környezettől, a kultúrától, a vallási hagyományoktól és a gyászoló személyiségétől függően – egyénenként és életkoronként különböző lehet. A gyermeki gyászreakciók empatikus megértésekor ezt mindenképpen tartsuk szem előtt! Ne feledjük, a veszteségekhez való viszonyulást, a megküzdés mintáit a gyermek leginkább a közvetlen környezetéből veszi – éppen ezért meghatározó, hogy a felnőtt hogyan megy keresztül a gyászfolyamaton, s eközben hogyan képes segíteni a gondjaira bízott gyermeket.

 

*A gyermekek halálfogalmának fejlődéséről szóló cikket lásd 2016. 5. számunkban

 

Hirdetés
Hirdetés