Jelenlegi hely

A fertőző cinizmus

Amiről azt hiszi, hogy az ő gondolata, az valójában mindenkinek a gondolata

Olyan társadalomban élünk, amelyben a cinikus beszédmód, a cinikus cselekvés és a cinikus gondolkodás nem pusztán elfogadott, hanem egyenesen „racionális” viselkedésnek tűnik. 

Szerző: 

Aki a társadalom többsége vagy a hagyomány által elfogadott értékeket kigúnyolja, lebecsüli vagy kiábrándultan tagadja, az önmagát gyakran és a legkomolyabban úgy látja, hogy az egyetlen helyes életmódot folytatja. Hiszen miért is lennénk nagylelkűek, segítőkészek, önfeláldozók és törvénytisztelők egy olyan társadalomban, ahol mindenki más önző? Ez a cinizmus legfőbb logikai érve. És ez az érv hatékonyan fertőzi a gondolkodásunkat...

Kulturális értelemben divat lett cinikusnak lenni. Kiábrándult korszakban élünk, túl a modernitás nagy világmegváltó eszméin (társadalmi egyenlőség, forradalom, jobb világ, szabadság), túl a nagy társadalmi átalakulásokon (háborúk, szocializmus, hippi életforma). Úgy tűnik, semmi más nem maradt, csak a fogyasztás és a szórakozás. Magyarországon az elmúlt két évtized vadkapitalista átalakulásával különösen felerősödött ez a fajta cinikus gondolkodás. A kapitalizmus egész működésmódja a fogyasztáson, a szerzésen és a versengésen keresztül azt erősíti, hogy önzőnek kell lenni, ez az egyetlen racionális viselkedésmód, hiszen – és itt lép életbe a cinikus logika – mindenki más is önző. Aki pedig nem önző, az naiv széplélek és úgysem viszi semmire az életben. A cinizmus kemény, kiábrándult és gyakran keserű álláspont...

A politikát például már rég megfertőzte a cinizmus, de nem a nyílt, hanem a rejtőzködő változata. A modern politika középpontjában már nem az eszmék, az igazság, az emancipáció, a jobb társadalom gondolata, hanem a szavazatmaximalizálás vágya és szükséglete áll. A politika ezért nem a racionális döntések, hanem a kommunikáció szintjén dől el – ez pedig magát a politikát teszi alapvetően cinikus működésmóddá. Cinizmuson most nem azt az egyszerű esetet értem, amikor egy politikus nyilvánvalóan és cinikus módon hazudik, mert tudja, hogy az igazság úgysem derül ki. Ez persze felháborító és gyakran arcpirító, de ez csak a cinizmus felszíne. Mélyebb értelemben a politikai működésmód egésze cinizmussal van fertőzve, mert a politikai pártok – minden esetleges jószándékuk ellenére – rákényszerülnek arra, hogy gondolataikat rendkívül leegyszerűsített és popularizált formában közöljék azokon a kommunikációs csatornákon, amelyeken keresztül elérhetik a választókat, és amelyek bonyolultabb érvelést már nem tudnak kommunikálni. Szinte már ott tartunk, hogy minél nagyobb értékre vagy eszmére hivatkozik egy politikus, annál gyanúsabb, hogy éppen mást mond, mint amit értelmes ember valóban és komolyan gondolhat az adott kérdésről.

A cinizmus tehát nagyon széles spektrumon érvényesül. Egyéni életfelfogásként van egy nyers, sőt egyenes buta változata, ami a magyarországi vadkapitalista átalakulás következtében nagyon elterjedtté vált: egyetlen érték van, az egyéni érvényesülés, erőszakosnak és kíméletlennek kell lenni, különben „lenyomnak”. Ebben a formájában ez a mohó, önző szerzésvágy ideológiája. Van egy magasabb vagy szellemibb cinizmus, ami valójában nem más, mint keserű nihilizmus: nincs értelme semminek, de élnünk kell ebben a világban is, ezért legalább keressünk sok pénzt, mert talán annak van értelme. A modern társadalmat jellemző individualizmus, versengés és az ebből fakadó gyanakvás szükségképpen kitermeli a cinikus gondolkodást: ezért nehéz érvényesülnie a közösségi szellemnek, a lemondásnak, a hosszú távú, felelős politikai gondolkodásnak, vagy egyszerűen a nagylelkű segítőkészségnek.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...