Jelenlegi hely

A fertőző cinizmus

Amiről azt hiszi, hogy az ő gondolata, az valójában mindenkinek a gondolata

Olyan társadalomban élünk, amelyben a cinikus beszédmód, a cinikus cselekvés és a cinikus gondolkodás nem pusztán elfogadott, hanem egyenesen „racionális” viselkedésnek tűnik. 

Szerző: 

Aki a társadalom többsége vagy a hagyomány által elfogadott értékeket kigúnyolja, lebecsüli vagy kiábrándultan tagadja, az önmagát gyakran és a legkomolyabban úgy látja, hogy az egyetlen helyes életmódot folytatja. Hiszen miért is lennénk nagylelkűek, segítőkészek, önfeláldozók és törvénytisztelők egy olyan társadalomban, ahol mindenki más önző? Ez a cinizmus legfőbb logikai érve. És ez az érv hatékonyan fertőzi a gondolkodásunkat...

Kulturális értelemben divat lett cinikusnak lenni. Kiábrándult korszakban élünk, túl a modernitás nagy világmegváltó eszméin (társadalmi egyenlőség, forradalom, jobb világ, szabadság), túl a nagy társadalmi átalakulásokon (háborúk, szocializmus, hippi életforma). Úgy tűnik, semmi más nem maradt, csak a fogyasztás és a szórakozás. Magyarországon az elmúlt két évtized vadkapitalista átalakulásával különösen felerősödött ez a fajta cinikus gondolkodás. A kapitalizmus egész működésmódja a fogyasztáson, a szerzésen és a versengésen keresztül azt erősíti, hogy önzőnek kell lenni, ez az egyetlen racionális viselkedésmód, hiszen – és itt lép életbe a cinikus logika – mindenki más is önző. Aki pedig nem önző, az naiv széplélek és úgysem viszi semmire az életben. A cinizmus kemény, kiábrándult és gyakran keserű álláspont...

A politikát például már rég megfertőzte a cinizmus, de nem a nyílt, hanem a rejtőzködő változata. A modern politika középpontjában már nem az eszmék, az igazság, az emancipáció, a jobb társadalom gondolata, hanem a szavazatmaximalizálás vágya és szükséglete áll. A politika ezért nem a racionális döntések, hanem a kommunikáció szintjén dől el – ez pedig magát a politikát teszi alapvetően cinikus működésmóddá. Cinizmuson most nem azt az egyszerű esetet értem, amikor egy politikus nyilvánvalóan és cinikus módon hazudik, mert tudja, hogy az igazság úgysem derül ki. Ez persze felháborító és gyakran arcpirító, de ez csak a cinizmus felszíne. Mélyebb értelemben a politikai működésmód egésze cinizmussal van fertőzve, mert a politikai pártok – minden esetleges jószándékuk ellenére – rákényszerülnek arra, hogy gondolataikat rendkívül leegyszerűsített és popularizált formában közöljék azokon a kommunikációs csatornákon, amelyeken keresztül elérhetik a választókat, és amelyek bonyolultabb érvelést már nem tudnak kommunikálni. Szinte már ott tartunk, hogy minél nagyobb értékre vagy eszmére hivatkozik egy politikus, annál gyanúsabb, hogy éppen mást mond, mint amit értelmes ember valóban és komolyan gondolhat az adott kérdésről.

A cinizmus tehát nagyon széles spektrumon érvényesül. Egyéni életfelfogásként van egy nyers, sőt egyenes buta változata, ami a magyarországi vadkapitalista átalakulás következtében nagyon elterjedtté vált: egyetlen érték van, az egyéni érvényesülés, erőszakosnak és kíméletlennek kell lenni, különben „lenyomnak”. Ebben a formájában ez a mohó, önző szerzésvágy ideológiája. Van egy magasabb vagy szellemibb cinizmus, ami valójában nem más, mint keserű nihilizmus: nincs értelme semminek, de élnünk kell ebben a világban is, ezért legalább keressünk sok pénzt, mert talán annak van értelme. A modern társadalmat jellemző individualizmus, versengés és az ebből fakadó gyanakvás szükségképpen kitermeli a cinikus gondolkodást: ezért nehéz érvényesülnie a közösségi szellemnek, a lemondásnak, a hosszú távú, felelős politikai gondolkodásnak, vagy egyszerűen a nagylelkű segítőkészségnek.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

A többség számára komoly kihívást jelent, hogy a közlekedési viszonyokra tudjon figyelni, különösen akkor, ha napi szinten több órát vezet. Ez igen gyakran olyan fokú...

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.