Jelenlegi hely

Bárki lehet szerencsés, de nem akárki

Mindig van másik út
„Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert, amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, éppen a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóherét.” (Walter Chrysler)

Képzeljük el, mi történne, ha egy sebészorvos a következőket mondaná: „Sajnálom, asszonyom, a férje a sérvműtét során életét vesztette, mert nem volt szerencsém.”

Szerző: 

Vagy egy légitársaság szóvivője a következőkkel állna a sajtó képviselői elé: „Sajnáljuk, de ma elpártolt tőlünk a szerencse: a gépeink 10 százaléka lezuhant. Nézzék el, de rossz napot fogtunk ki.” Akkor is tágra nyílt szemekkel fortyognánk a dühtől, ha egy óceánjáró kapitánya, miután a mentőcsónakban partot ért, így szólna: „Nehéz időszakon vagyok túl, mostanában egyszerűen nem jöttek össze a dolgok, Fortuna nem volt kegyes hozzám, a rám bízott hajó elsüllyedt. Van ilyen, nem lehet mindenki olyan piszkosul szerencsés, hogy révbe érjen.”

Az efféle képtelen összehasonlítások olvastán sokan legyintenek, elvégre ez más, hiszen itt elvárható a pontosság, a hiba nélküliség, s a véletlen, a sors kizárása. De miért is? A kérdés nem az, hogy a fenti példák miért nem fordulnak elő sosem a valóságban, hanem hogy a mi saját életünkben miért takaródzunk folyton a balsorssal, a „mázli-faktorral”, hogy nem voltam jókor jó helyen, és egyébként is, minden a kapcsolatokon múlik. Így van ez? Nincs, de ezt elfogadni roppant nehéz, ugyanis ebben a pillanatban a felelősséget már nekünk kell vállalnunk, s a másokra mutogatás lehetősége a múlt ködébe vész.

Ahol most tart az életünk, annak okozói elsősorban mi vagyunk. Nem a főnök, nem az anyós, nem az utált kolléga vagy a kevésbé szeretett unokatestvér, de még csak nem is az aktuális politikai vezetés tehet arról, miként telik el egy mezei hétfőnk, egy normál keddünk vagy egy sima szerdánk. Ennek kizárólagos eredendő okai ugyanis mi magunk vagyunk. Persze ha a szembesülés fájdalmas, akkor most felháborodva félredobod ezeket a sorokat. Sokan megtesszük majd, mondván, a mi életünk más, ezt kívülálló nem értheti meg. És ez így is van, csakhogy míg azon merengünk és veszekszünk környezetünkkel, hogy félig üres vagy félig tele életünk pohara, addig elfelejtjük az igazságot: van pohár! S ez a lényeg, ez a kulcs abban és ahhoz, hogy a szerencse gyakran látott vendég legyen nálunk is. A szerencse ugyanis nem a vágyaktól, de még csak nem is a gondolatoktól lesz bajtársunk, hanem a tetteinkben rejlik, hogy mellénk szegődik-e...

Te hogy döntesz, Kedves Olvasóm, egyszerűen csak leéled a Neked kimért (átlagosan) 27-30 ezer napot, vagy megéled azt?

Hiszem, hogy mindig van másik út, hogy mindig tehetsz mást, mint amit eddig tettél. A kérdés, elhatározod-e magad a változásra és a változtatásra? Ha azt teszed ugyanis, amit eddig tettél, az eredmények és a következmények is azok lesznek, amik már korábban is osztályrészedül jutottak.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék