Jelenlegi hely

Bárki lehet szerencsés, de nem akárki

Mindig van másik út
„Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert, amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, éppen a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóherét.” (Walter Chrysler)

Képzeljük el, mi történne, ha egy sebészorvos a következőket mondaná: „Sajnálom, asszonyom, a férje a sérvműtét során életét vesztette, mert nem volt szerencsém.”

Szerző: 

Vagy egy légitársaság szóvivője a következőkkel állna a sajtó képviselői elé: „Sajnáljuk, de ma elpártolt tőlünk a szerencse: a gépeink 10 százaléka lezuhant. Nézzék el, de rossz napot fogtunk ki.” Akkor is tágra nyílt szemekkel fortyognánk a dühtől, ha egy óceánjáró kapitánya, miután a mentőcsónakban partot ért, így szólna: „Nehéz időszakon vagyok túl, mostanában egyszerűen nem jöttek össze a dolgok, Fortuna nem volt kegyes hozzám, a rám bízott hajó elsüllyedt. Van ilyen, nem lehet mindenki olyan piszkosul szerencsés, hogy révbe érjen.”

Az efféle képtelen összehasonlítások olvastán sokan legyintenek, elvégre ez más, hiszen itt elvárható a pontosság, a hiba nélküliség, s a véletlen, a sors kizárása. De miért is? A kérdés nem az, hogy a fenti példák miért nem fordulnak elő sosem a valóságban, hanem hogy a mi saját életünkben miért takaródzunk folyton a balsorssal, a „mázli-faktorral”, hogy nem voltam jókor jó helyen, és egyébként is, minden a kapcsolatokon múlik. Így van ez? Nincs, de ezt elfogadni roppant nehéz, ugyanis ebben a pillanatban a felelősséget már nekünk kell vállalnunk, s a másokra mutogatás lehetősége a múlt ködébe vész.

Ahol most tart az életünk, annak okozói elsősorban mi vagyunk. Nem a főnök, nem az anyós, nem az utált kolléga vagy a kevésbé szeretett unokatestvér, de még csak nem is az aktuális politikai vezetés tehet arról, miként telik el egy mezei hétfőnk, egy normál keddünk vagy egy sima szerdánk. Ennek kizárólagos eredendő okai ugyanis mi magunk vagyunk. Persze ha a szembesülés fájdalmas, akkor most felháborodva félredobod ezeket a sorokat. Sokan megtesszük majd, mondván, a mi életünk más, ezt kívülálló nem értheti meg. És ez így is van, csakhogy míg azon merengünk és veszekszünk környezetünkkel, hogy félig üres vagy félig tele életünk pohara, addig elfelejtjük az igazságot: van pohár! S ez a lényeg, ez a kulcs abban és ahhoz, hogy a szerencse gyakran látott vendég legyen nálunk is. A szerencse ugyanis nem a vágyaktól, de még csak nem is a gondolatoktól lesz bajtársunk, hanem a tetteinkben rejlik, hogy mellénk szegődik-e...

Te hogy döntesz, Kedves Olvasóm, egyszerűen csak leéled a Neked kimért (átlagosan) 27-30 ezer napot, vagy megéled azt?

Hiszem, hogy mindig van másik út, hogy mindig tehetsz mást, mint amit eddig tettél. A kérdés, elhatározod-e magad a változásra és a változtatásra? Ha azt teszed ugyanis, amit eddig tettél, az eredmények és a következmények is azok lesznek, amik már korábban is osztályrészedül jutottak.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...