Jelenlegi hely

Ki lehet próféta és hol?

Távolság kell ahhoz, hogy az igazán nagy szavak nagy visszhangot is kapjanak.Minél hosszabb ideje, minél jobban ismerünk valakit, annál jobban látjuk a hibáit is

Minél hosszabb ideje, minél jobban ismerünk valakit, annál jobban látjuk a hibáit is. Látjuk bakizni, véteni – vagy akár csak szárnybontogatásának időszakában.

A városi legenda szerint Kodály egyik hazai, vidéki előadásán ezt a mondatot skandálta a közönség, világhírű zenepedagógusunkat méltatva: „Kot-kot-kot-kot kotkodálj, csak többet ne komponálj!” Ma már szinte közmondásként emlegetjük az Evangélium szavait: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában.” (Lk 4,21-30) Bizony a bibliai igazság gyökere évezredek alatt sem változott: minél hosszabb ideje, minél jobban ismerünk valakit, annál jobban látjuk a hibáit is. Látjuk bakizni, véteni – vagy akár csak szárnybontogatásának időszakában. „Micsoda kiváló előadó!” – lelkendezik valaki a hallgatóság soraiban, mire a mellette ülő fitymáló arckifejezéssel legyint: „Ugyan, nekem az évfolyamtársam volt, tudom, milyen: az első vizsgákon alig tudott egy épkézláb mondatot összerakni!”

Irigység?

Más oldala is van persze ennek a hitetlenkedő, elutasító „szemtanúságnak”: nevezetesen az irigység. A 17. századi spanyol író, Baltasar Gracián így ír erről: „A szülőföld mindig mostohája a kiválóságoknak, mert természetes talajuk lévén honfitársaik irigykednek rájuk, és jobban emlékeznek elindulásuk tökéletlenségeire, mint az azóta elért nagyságukra... Soha szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben.” A mindennapokban csak mindennapi próféciákat lehet hirdetni: távolság kell ahhoz, hogy az igazán nagy szavak nagy visszhangot is kapjanak. Senki nem lehet próféta a saját múltjában, amit hordoznak és újraírnak, részben vagy egészben fenntartanak a kapcsolatai, a többiekben róla alkotott képek, vélemények, benyomások. Akárcsak a sztereotípiákat, ezeket a berögződéseket is roppant nehéz felülírni, és prófétánk a földijeinek szemében mindörökké „fatörzs” marad.

A próféták többsége azonban nemcsak valami újat, megdöbbentőt, felforgatót hirdet, hanem útnak is ered, és a hagyományos kontextusban hatalmas távolságokat tesz meg, hogy minél többen hallják meg szavait – vagy hogy hazájától minél távolabb, az ismeretlen biztonságában találjon követőkre. És itt a kulcs: mert mi is a prófécia? Jóslat, megállapítás, az igazság kinyilatkoztatása. Vagyis mindenképpen rövid műfaj, amit a próféta – a görög prófétész szóból –, mindig másoknak mond el, de körülbelül ugyanazt. Képzeljük el, ha saját hazájában megértik és elfogadják – sokadszorra már egy unalomig ismert, sőt akár a közösségi tudatba integrálódott, különösebb figyelmet nem keltő evidenciának tűnnének a szavai.

Online próféták

Mást jelenthetett ez a közmondás azokban az időkben, amikor a szomszéd vármegye még óriási távolságra volt, míg napjainkban a fapados járat ezer kilométerekre repít pár óra alatt, és még csak gazdagnak sem kell lenni hozzá. A „globális hazában” ma egyre több az online próféta, akik blogjaik segítségével rövid idő alatt tíz és százezer, akár milliós követőtábort tudhatnak maguk mögött – vagy regisztrálhatnak az oldalaikon, és ez az adat marketingszempontból kincset ér számukra. A mobilitás és a globalizáció is segít abban, hogy valaki könnyebben kezdjen tiszta lappal a világ túloldalán.

Megváltozik ebben a világban az in-group – saját csoport – és az out-group – másik csoport jelentése is. Cseppfolyósabbak a csoporthatárok, és könnyebb, egyszerűbb lett sok csoportba (valójában: pszeudo-csoportba) tartozni, mint régebben. Már nem kell beilleszkedni, elég beregisztrálni, és kellően erőteljes jelenléttel hosszabb-rövidebb időre hangadóvá válhat, akinek ez a vágya. Azonban a más hazában felívelő prófétasághoz az ember maga is kell, nemcsak a saját csoport hitetlensége vagy közönye. Idegenben kisebb a kockázat, hogy régi, beágyazott, az életünk szerves részét alkotó kapcsolataink esetleg megromlanak attól, ha  mondandónk bárkinek is sérti az érdekét.

Nézzünk magunkra

Pár évvel ezelőtt egy kutatás összehasonlította a közösségi médiában való jelenlét néhány vetületét. Az idevágó eredményt röviden úgy foglalhatnánk össze: a Twitteren idegeneknek mondunk igazat, míg a Facebook-on a barátainknak hazudunk. Fényezzük magunkat, hiszen érdekünk, hogy mindenki, még saját magunk előtt is a lehető legjobb színben tűnjünk fel, míg a távolabbról érkező jelenlétben kisebb az igazmondásból fakadó rizikó.

Elsősorban a szigor az, amit sokkal kevésbé fogadunk el a közelünkben lévőktől. A nagyvállalatok is gyakran bíznak külső szakértőkre olyan nehéz vagy kellemetlen, például nagymértékű átalakítással járó feladatokat, ami „külső próféta nélkül” passzív rezisztenciát váltana ki, de akár nyílt ellenálláshoz is vezethetne.

Ám nemcsak reménytelenséget üzen a közmondás, és nem is csupán direkt jelentése van: néha valóban érdemes eltávolodnunk a helyzetünktől – a mindennapi életünk megszokott részleteitől, a feladatainktól, a megszokott témáinktól – ahhoz, hogy jobban rálássunk magunkra, a kapcsolatainkra, a lehetőségeinkre, a perspektívánkra. A távolság segítségével rálelhetünk azokra a külső vagy belső – rövid és érthető –, a személyiségünket fejlesztő „próféciákra”, melyek hirtelen megvilágítják és értelmezik mindazt, ami addig gubancosnak vagy homályosnak tűnt. 

Ez is érdekelhet

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.

A menedzserek többsége egyszerűen túlbecsülte a vásárlói elégedettséget, ami a marketing-döntések jelentős részénél a realitással való kapcsolat elvesztését vonja maga után....

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.