Jelenlegi hely

Peacefulness – a békesség művészete

a peacefulness lényege: felfedezni önmagunkban azt a helyet, ahová bármikor ellátogathatunk, amikor békére vágyunk.

Képzeld el, hogy felfedezel egy barlangot... Furcsa érzés: fáznod kellene, de mégis kellemesen érzed magad. Tökéletes nyugalom uralkodik a barlangban. Biztosan nem szeretnéd az egész életedet itt tölteni, de most nagyon jó. 

Csak a víz alatt úszva lehet megközelíteni, de amikor a barlangba érve kibukkan a fejed a víz felszínén, elképedve látod, hogy minden csupa kék. Ez nem csoda: a fény a víz alól visszaverődve éri el a felszínt, csodálatos égszínűre festve a falakat. Kiszállsz a vízből, és teszel néhány lépést az apró, finom kavicsos földön. Furcsa érzés: fáznod kellene, de mégis kellemesen érzed magad. Tökéletes nyugalom uralkodik a barlangban. Biztosan nem szeretnéd az egész életedet itt tölteni, de most nagyon jó.

Lelkünk mélyén

Ha a szemed hozzászokik a félhomályhoz, különböző dolgokra bukkanhatsz. Az egyik sarokban egy régi láda hever. Telis-teli van emlékekkel. Vannak köztük olyanok, amelyeket szívesen veszünk kézbe, de akadnak olyanok is, amelyek édes-bús érzéseket hordoznak. Odébb egy díszes könyv fekszik. Gerincén megcsillan a kékes fény. A lapjai egyelőre üresek. Arra várnak, hogy valaki teleírja őket. A könyv közelében egy útjelző pózna áll. Négy kitárt karja a négy égtáj felé mutat. Kissé beljebb valami fémesen csillan. Egy aranygyűrű! Ha felveszed, érezni fogod, hogy nem hideg. Mintha valami belülről melegítené. Néhány lépéssel később egy hangszerre bukkansz. Valamilyen ősi zeneszerszámról van szó. Csodálkozva tapasztalod, hogy tudsz rajta játszani. Gyönyörű melódiákat varázsolsz elő. Amikor már úgy érzed, a tested túlságosan szűk, és nem képes befogadni ezt a rengeteg szép érzelmet, továbbsétálsz, talán táncolsz is egy kicsit. Ekkor egy falra írt bölcs mondatot látsz kibontakozni a félhomályban. A felirat létezésed örömteli titkára derít fényt. 

Most minden olyan békés, kiegyensúlyozott, nyugodt. Jó tudni, hogy máskor is eljöhetsz ide – mindig, amikor csak akarsz. Ha gyakran megfordulsz itt, egy idő után észre fogod venni, hogy már nem is rajtad kívül helyezkedik el a barlang, hanem benned: a lelked mélyén. Ez a nyugalom tökéletesen áthat, és bármikor elérheted, amikor csak akarod. Ha valami történik veled, tudod, hogy okkal történik. Minden esemény jó, még akkor is, ha most nem látod az okát. Minden történés egy nagy mozaik kicsiny darabja. Lehet, hogy furcsa, éles, esetleg cikcakkos a széle, de éppen ilyennek kell lennie ahhoz, hogy pontosan illeszkedjen a megfelelő helyre. És illeszkedik is. Minden történés a belső békédhez visz közelebb. Ahhoz a barlanghoz, ahol a kincseid vannak.

Ez a peacefulness módszer lényege: felfedezni önmagunkban azt a helyet, ahová bármikor ellátogathatunk, amikor békére vágyunk.

Mi minden rejlik belső „barlangunkban”?

Egy darabaka múlt, egy csipetnyi jövő, értékek, célok, kapcsolatok, zene és spiritualitás. Ezek mindegyike hozzájárul belső békénk megteremtéséhez. A fent említettek természetesen szimbólumok...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A legtöbb ember képtelen arra, hogy helyesen felmérje, kik az igazi vetélytársak, kik azok, akik kitúrhatják őket a helyükről.

Az emberek szeretik a saját szelfijüket, de már kevésbé lelkesek, ha mások önarcképeit kell nézegetniük...

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Hogyan lehet boldogságban fenntartani egy kapcsolatot, mi segíti a problémákkal való megküzdést?

A kutatások szerint nemcsak hogy ilyen képet szeretnénk felépíteni magunkról, de ha egyszer sikerült, sok mindenre k