Jelenlegi hely

„Mondd, hogy igazam van!”

A gyermek érzelmi képességeinek megalapozása
A gyerek sallangmentes, fékezetlen emocionalitással viszonyul a világhoz, a szülő viszont tanult elvárásai szerint.

Az a szülő képes gyermekének a legnagyobb biztonságot nyújtani, aki maga is jól van – hangzik a tömör megállapítás.

Az ám, de hogy is vagyok én saját magammal? Meg aztán mit adhatok át saját érzéseimből a neveléssel?

A szülők többsége a következőképpen vélekedik a fenti állításról: „Vannak jó pillantok az életemben, olyankor mosolygós vagyok, megértő és türelmes, át tudom élni, hogy szeretem a gyerekemet, el tudom hinni, hogy jól csinálom, de legtöbbször csak a fáradtságot érzem, meg a mindenhonnan támadó sürgetést és elégedetlenséget.  A saját szülői mintáimról meg ne is beszéljünk!  Nem tudom, hogy kéne kezelnem az ismétlődő hisztériákat, a vég nélküli duzzogásokat – amúgy pedig se türelmem, se időm mindehhez”.

Sokan úgy gondolnak a szülői szerepre, mint valami tökéletesen végrehajtandó Nagy Feladatra. Ettől persze elvész a kapcsolatból a játékosság, a rugalmasság, a kölcsönösség, vagyis pont azok a pozitív érzések, amelyek mindkét részről a biztonság élményét és az elfogadottság érzését adják. Pedig „nem kell nagy dolgokat csinálni, a kis dolgokat kell jól csinálni” – szól a régi bölcselet.

A „tizennégyperces” babák 

A szülő és gyerek közötti érzelmi kapcsolatfelvétel már a gyermekvállalásra mondott IGEN-nel elkezdődik, és épül tovább a várandósság kilenc hónapjában.

Nemrég még úgy vélték, hogy az élet kezdetén a csecsemők passzív, differenciálatlan lények – mára már általánosan elfogadottá vált az a nézet, hogy a csecsemők „előhúrozott” képességekkel jönnek a világra – vagyis a születés pillanatától fogva jellemzi őket az érzelemkifejezésre, az érzelmi kommunikációra való felkészültség, sőt  speciális elvárásokat támasztanak a szülő felé...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.

A jó hír, hogy gondolkodásunk mintázatai is módosíthatók, és meg lehet állítani a negatív belső beszédet.

Dönteni nem kínos feladat, hanem a szabadság és az önazonosság élménye.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Az évek óta tartó vizsgálat során sikerült azonosítani olyan temperamentumtípusokat, melyek kapcsolatba hozhatók a

A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor a szerelmes tudatát egy másik ember képe és a vele kapcsolatos emlékek, fantáziák töltik ki, testi és lelki tulajdonságait...