Jelenlegi hely

Brexit – a kiválás anatómiája

"az Unió meg akarja szüntetni a brit identitást, be akar olvasztani bennünket, de mi nem engedjük, megőrizzük az identitásunkat, hiszen egyedül is nagyok vagyunk és erősek"

2016. június 23-án a brit választók az Európai Unióból való kiválásra szavaztak. Az eredmény szoros volt ugyan, de egyértelmű: 52 százalék, 48-cal szemben

A Brexit hosszabb távú következményeit lehetetlen megjósolni. A népszavazáson mégis nagyon sokan érezték úgy, hogy állást tudnak foglalni a kérdésben anélkül, hogy akár hozzávetőleges képet tudtak volna alkotni arról, milyen várható hatással lesz a döntés Nagy-Britanniára, Európára – vagy akár a saját életükre. Ennek tükrében talán nem elhamarkodott feltételezés, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági okok mellett lélektani tényezők is fontos szerepet játszottak a döntésben. 

Felszínes ígéretek – meglepő események

A népszavazást követő napokban zuhant a font árfolyama, lemondott David Cameron kormányfő, a skót miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdődött az újabb skót függetlenségi népszavazás előkészítése – vagyis veszélybe került Nagy-Britannia egysége. Történt még néhány ezeknél is meglepőbb dolog: a kilépéspártiak rögtön a szavazás másnapján visszavonták egyik legfontosabb kampányígéretüket (hogy az EU-s befizetéseket teljes egészében szociális kiadásokra fordítják), általános meglepetésre nem fogadta el a miniszterelnöki jelölést Boris Johnson, a kilépés melletti kampány egyik élharcosa, és lemondott pártja elnöki posztjáról Nigel Farage, a kampány másik vezéralakja. Ezek az események arra engednek következtetni, hogy a szavazás főszereplői maguk sem számítottak arra, hogy valóban győznek a kilépéspártiak, illetve a Brexit mellett kardoskodók önmaguk számára is nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket használtak fel a kampányban. Hogyan győzhettek mégis, milyen „gombokat nyomtak meg” a felszínes ígéretek a választók szívében? A választ érdemes megvizsgálni egyéni-, csoport- és társadalomlélektani szempontból egyaránt...

Egyéni frusztrációk, egzisztenciális félelmek

Bár az agressziónak nincs egyértelmű pszichológiai elmélete, az általában megfigyelhető, hogy többnyire valamely, az egyén számára fontos késztetés kielégülésének akadályoztatására, egyszóval valamilyen frusztrációra vagy fenyegetettségre adott válaszként jelenik meg. A kilépés melletti érvek jelentős része épp ilyesfajta egyéni frusztrációkat célzott: Az EU nem tudja elég hatékonyan kezelni a terrorizmust – tehát fenyegetve van az életünk és a testi épségünk. Az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás miatt ideérkező külföldiek elveszik a munkát a britek elől –– tehát miattuk nincs vagy nem lesz munka és jövedelem, ami elemi egzisztenciális fenyegetés. A bevándorlók a segélyekért jönnek – vagyis elveszik a munkánk gyümölcsét, tehát kifosztanak. A bevándorlók miatt emelkednek a lakbérek – ezért nem tudunk olyan helyen, színvonalon élni, mint szeretnénk. Az EU-ba irányuló befizetések miatt nem jut elég pénz az egészségbiztosításra – vagyis az Unió közvetve ugyan, de az életünket, egészségünket fenyegeti.

Ezek az állítások természetesen nagyon bonyolult kérdések végletes leegyszerűsítései és igazságtartalmuk sok ponton megkérdőjelezhető, ugyanakkor nagyon „hatékonyak”, hiszen az egészség, a jövedelem, a lakhatás elvesztésének lehetősége az emberek nagy többségében intenzíven élő elemi egzisztenciális félelem, amit nagyon könnyű mobilizálni. Tovább erősíti ezt a folyamatot, ha megnevezünk egy „bűnbakot” (az EU-t, vagy a bevándorlókat), aki/akik a fenyegetettség okozói és haszonélvezői. Ez persze megkönnyebbüléssel is jár, hiszen minél biztosabbak vagyunk abban, hogy a frusztráltságunk okozója egy (fenyegető) külső tárgy, annál kevésbé kell saját magunkat felelősnek érezni valós vagy feltételezett kudarcaink miatt...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A pszichológusszakma képviselőiként követelik a törvény visszavonását.

Nyilvánvaló, hogy szüksége van rám, azt akarja, hogy foglalkozzak vele. Pedig már régen felnőtt.

Vajon az emberi önzésre épülő gazdasági berendezkedés megingathatatlanul működik tovább, vagy létezik egy olyan új emberkép, amelyre egy új irányzatot lehet felépíteni?

A tinédzserek 95 százalékának van hozzáférése egy okostelefonhoz és 45 százalékuk majdnem folyamatosan online tartózk

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.