Jelenlegi hely

Brexit – a kiválás anatómiája

"az Unió meg akarja szüntetni a brit identitást, be akar olvasztani bennünket, de mi nem engedjük, megőrizzük az identitásunkat, hiszen egyedül is nagyok vagyunk és erősek"

2016. június 23-án a brit választók az Európai Unióból való kiválásra szavaztak. Az eredmény szoros volt ugyan, de egyértelmű: 52 százalék, 48-cal szemben

A Brexit hosszabb távú következményeit lehetetlen megjósolni. A népszavazáson mégis nagyon sokan érezték úgy, hogy állást tudnak foglalni a kérdésben anélkül, hogy akár hozzávetőleges képet tudtak volna alkotni arról, milyen várható hatással lesz a döntés Nagy-Britanniára, Európára – vagy akár a saját életükre. Ennek tükrében talán nem elhamarkodott feltételezés, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági okok mellett lélektani tényezők is fontos szerepet játszottak a döntésben. 

Felszínes ígéretek – meglepő események

A népszavazást követő napokban zuhant a font árfolyama, lemondott David Cameron kormányfő, a skót miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdődött az újabb skót függetlenségi népszavazás előkészítése – vagyis veszélybe került Nagy-Britannia egysége. Történt még néhány ezeknél is meglepőbb dolog: a kilépéspártiak rögtön a szavazás másnapján visszavonták egyik legfontosabb kampányígéretüket (hogy az EU-s befizetéseket teljes egészében szociális kiadásokra fordítják), általános meglepetésre nem fogadta el a miniszterelnöki jelölést Boris Johnson, a kilépés melletti kampány egyik élharcosa, és lemondott pártja elnöki posztjáról Nigel Farage, a kampány másik vezéralakja. Ezek az események arra engednek következtetni, hogy a szavazás főszereplői maguk sem számítottak arra, hogy valóban győznek a kilépéspártiak, illetve a Brexit mellett kardoskodók önmaguk számára is nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket használtak fel a kampányban. Hogyan győzhettek mégis, milyen „gombokat nyomtak meg” a felszínes ígéretek a választók szívében? A választ érdemes megvizsgálni egyéni-, csoport- és társadalomlélektani szempontból egyaránt...

Egyéni frusztrációk, egzisztenciális félelmek

Bár az agressziónak nincs egyértelmű pszichológiai elmélete, az általában megfigyelhető, hogy többnyire valamely, az egyén számára fontos késztetés kielégülésének akadályoztatására, egyszóval valamilyen frusztrációra vagy fenyegetettségre adott válaszként jelenik meg. A kilépés melletti érvek jelentős része épp ilyesfajta egyéni frusztrációkat célzott: Az EU nem tudja elég hatékonyan kezelni a terrorizmust – tehát fenyegetve van az életünk és a testi épségünk. Az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás miatt ideérkező külföldiek elveszik a munkát a britek elől –– tehát miattuk nincs vagy nem lesz munka és jövedelem, ami elemi egzisztenciális fenyegetés. A bevándorlók a segélyekért jönnek – vagyis elveszik a munkánk gyümölcsét, tehát kifosztanak. A bevándorlók miatt emelkednek a lakbérek – ezért nem tudunk olyan helyen, színvonalon élni, mint szeretnénk. Az EU-ba irányuló befizetések miatt nem jut elég pénz az egészségbiztosításra – vagyis az Unió közvetve ugyan, de az életünket, egészségünket fenyegeti.

Ezek az állítások természetesen nagyon bonyolult kérdések végletes leegyszerűsítései és igazságtartalmuk sok ponton megkérdőjelezhető, ugyanakkor nagyon „hatékonyak”, hiszen az egészség, a jövedelem, a lakhatás elvesztésének lehetősége az emberek nagy többségében intenzíven élő elemi egzisztenciális félelem, amit nagyon könnyű mobilizálni. Tovább erősíti ezt a folyamatot, ha megnevezünk egy „bűnbakot” (az EU-t, vagy a bevándorlókat), aki/akik a fenyegetettség okozói és haszonélvezői. Ez persze megkönnyebbüléssel is jár, hiszen minél biztosabbak vagyunk abban, hogy a frusztráltságunk okozója egy (fenyegető) külső tárgy, annál kevésbé kell saját magunkat felelősnek érezni valós vagy feltételezett kudarcaink miatt...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A smink hatására nemcsak magabiztosabbnak érzi magát a nő, de a teljesítménye is javul.

Első fecskének lenni, korát megelőzni minden nagy alkotónak, gondolkodónak nehéz.

Már maga a tudat is elég, hogy energiaital került a koktélunkba...

Jelentősen nőtt az alkoholmarketing aránya a filmekben az elmúlt két évtizedben, különösen a népszerű gyerekműsorokban.

A szexizmus a megkülönböztető bánásmód számtalan formáját eredményezi, szélsőséges esetben legitimizálja a nők elleni erőszakot

Udvariatlanságnak számít, ha egy idegen otthonba lépve nem vesszük le a cipőnket már az előszobában.