Jelenlegi hely

Brexit – a kiválás anatómiája

"az Unió meg akarja szüntetni a brit identitást, be akar olvasztani bennünket, de mi nem engedjük, megőrizzük az identitásunkat, hiszen egyedül is nagyok vagyunk és erősek"

2016. június 23-án a brit választók az Európai Unióból való kiválásra szavaztak. Az eredmény szoros volt ugyan, de egyértelmű: 52 százalék, 48-cal szemben

A Brexit hosszabb távú következményeit lehetetlen megjósolni. A népszavazáson mégis nagyon sokan érezték úgy, hogy állást tudnak foglalni a kérdésben anélkül, hogy akár hozzávetőleges képet tudtak volna alkotni arról, milyen várható hatással lesz a döntés Nagy-Britanniára, Európára – vagy akár a saját életükre. Ennek tükrében talán nem elhamarkodott feltételezés, hogy a társadalmi, politikai és gazdasági okok mellett lélektani tényezők is fontos szerepet játszottak a döntésben. 

Felszínes ígéretek – meglepő események

A népszavazást követő napokban zuhant a font árfolyama, lemondott David Cameron kormányfő, a skót miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdődött az újabb skót függetlenségi népszavazás előkészítése – vagyis veszélybe került Nagy-Britannia egysége. Történt még néhány ezeknél is meglepőbb dolog: a kilépéspártiak rögtön a szavazás másnapján visszavonták egyik legfontosabb kampányígéretüket (hogy az EU-s befizetéseket teljes egészében szociális kiadásokra fordítják), általános meglepetésre nem fogadta el a miniszterelnöki jelölést Boris Johnson, a kilépés melletti kampány egyik élharcosa, és lemondott pártja elnöki posztjáról Nigel Farage, a kampány másik vezéralakja. Ezek az események arra engednek következtetni, hogy a szavazás főszereplői maguk sem számítottak arra, hogy valóban győznek a kilépéspártiak, illetve a Brexit mellett kardoskodók önmaguk számára is nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéreteket használtak fel a kampányban. Hogyan győzhettek mégis, milyen „gombokat nyomtak meg” a felszínes ígéretek a választók szívében? A választ érdemes megvizsgálni egyéni-, csoport- és társadalomlélektani szempontból egyaránt...

Egyéni frusztrációk, egzisztenciális félelmek

Bár az agressziónak nincs egyértelmű pszichológiai elmélete, az általában megfigyelhető, hogy többnyire valamely, az egyén számára fontos késztetés kielégülésének akadályoztatására, egyszóval valamilyen frusztrációra vagy fenyegetettségre adott válaszként jelenik meg. A kilépés melletti érvek jelentős része épp ilyesfajta egyéni frusztrációkat célzott: Az EU nem tudja elég hatékonyan kezelni a terrorizmust – tehát fenyegetve van az életünk és a testi épségünk. Az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás miatt ideérkező külföldiek elveszik a munkát a britek elől –– tehát miattuk nincs vagy nem lesz munka és jövedelem, ami elemi egzisztenciális fenyegetés. A bevándorlók a segélyekért jönnek – vagyis elveszik a munkánk gyümölcsét, tehát kifosztanak. A bevándorlók miatt emelkednek a lakbérek – ezért nem tudunk olyan helyen, színvonalon élni, mint szeretnénk. Az EU-ba irányuló befizetések miatt nem jut elég pénz az egészségbiztosításra – vagyis az Unió közvetve ugyan, de az életünket, egészségünket fenyegeti.

Ezek az állítások természetesen nagyon bonyolult kérdések végletes leegyszerűsítései és igazságtartalmuk sok ponton megkérdőjelezhető, ugyanakkor nagyon „hatékonyak”, hiszen az egészség, a jövedelem, a lakhatás elvesztésének lehetősége az emberek nagy többségében intenzíven élő elemi egzisztenciális félelem, amit nagyon könnyű mobilizálni. Tovább erősíti ezt a folyamatot, ha megnevezünk egy „bűnbakot” (az EU-t, vagy a bevándorlókat), aki/akik a fenyegetettség okozói és haszonélvezői. Ez persze megkönnyebbüléssel is jár, hiszen minél biztosabbak vagyunk abban, hogy a frusztráltságunk okozója egy (fenyegető) külső tárgy, annál kevésbé kell saját magunkat felelősnek érezni valós vagy feltételezett kudarcaink miatt...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 4. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Az emberekben van egy alapvető késztetés arra, hogy olyanokkal vegyék körül magukat, akik egyetértenek velük.

Az új elnök beiktatása óta elárasztották az amerikai sajtót a tudomány sorsáért és függetlenségéért aggódó reakciók.

Egy korábbi elmélet szerint a menedzserek különböző helyzetekben adott válaszreakcióira a kulturális különbségekben rejlik a magyarázat.

Nem véletlen, hogy az énekes-fényképész Linda McCartney ezt a mondást már máshogy fejezte be: botokkal és kövekk

„Japán depresszió”?