Jelenlegi hely

Amikor elmarad a gyermekáldás

A nem kellően tájékozott társadalmi csoportokban a terméketlenség ma is a nő „bűne”.

A terméketlenségért „hagyományosan” a nőket szokás okolni. Ez odáig fajult, hogy a nőt tették felelőssé azért is, hogy „nem tud” fiút szülni. Ez még ma is élő téves elképzelés, annak ellenére, hogy a nő természetesen csak X kromoszómát tud „szolgáltatni”, a fiú utódhoz szükséges Y kromoszóma kizárólag a férfitól származhat. 

Szerző: 

Még makacsabb az a tévhit, amely szerint a terméketlenségért a nő a „hibás”. Ez részben érthető, hiszen korábban nem tudhatták: az a tény, hogy a férfinak van ejakulációja, korántsem jelenti azt, hogy a kilövellt ondó a megtermékenyítéshez szükséges mennyiségű és minőségű ondósejtet tartalmaz. A prűd szexuális „felvilágosítás” még ma is azt sulykolja az emberekbe, hogy a megtermékenyítéshez akár egyetlen ondósejt is elegendő. Ez szimpla ostobaság, hiszen a valóságban „hibátlan” ondósejtek millióira van szükség a megtermékenyítéshez. A másik tényező, hogy elvetélni természetesen csak a nő „tud”. Ugyanakkor a vetélések oka nagyon gyakran a megtermékenyítő ondósejt genetikai hibája.

Mindezek sajnos nem csupán történeti érdekességek – a nem kellően tájékozott társadalmi csoportokban a terméketlenség ma is a nő „bűne”. Sőt, az orvoslás sem mentes ettől az előítélettől: a praxisban ma is gyakran találkozom azzal, hogy a férfi vizsgálatára csak akkor kerül sor, ha a nőnél már minden létező vizsgálatot elvégeztek, és mégsem találtak semmit. Ez nem kis lélektani teher a nőnek, hiszen mindaddig neki kell viselnie a „meddő nő” bélyegét. Az esetek nagyjából 50 százalékában részben vagy egészben a férfi egészségproblémája a pár terméketlenségének a (fő) oka, ráadásul a férfiak aránya egyre emelkedik…

A terméketlenség egyre gyakoribbá válásának egyik oka a gyermekvállalás idejének kitolódása. Gyakori tévhit, hogy a biológiai óra csak a nőknél ketyeg – a valóságban a kor előrehaladtával a férfiak termékenyítőképessége is csökken. Kétségtelen azonban, hogy a nők esetében ez a folyamat korábban válik kritikussá: a „termékenységi görbe” harmincöt éves kor után meredeken zuhanni kezd. Ezzel a nők nagy része nincs tisztában. Ma az egészséges életmódot folytató, magukra „odafigyelő” nők ebben az életkorban még külsőleg fiatalosak, kirobbanó formában vannak. Csak elfelejtkeznek arról, hogy a petesejtjeik nem szaporodnak – egy harmincöt éves nőnek a petesejtjei is harmincöt évesek…

A legtöbben abban a tudatban érnek el a gyermekvállalás idejéhez, hogy ha akarnak gyermeket, akkor az többé-kevésbé „simán” összejön. A terméketlenségnek általában nincsenek „látványos” tünetei, az érintett leggyakrabban semmilyen „gyanújelet” nem észlel. Ezért az a közlés, hogy valakinek nem, vagy csak különféle beavatkozások révén lehet gyereke, általában lélektani krízishez vezet…

A megdöbbenés, kétségbeesés fázisát általában a veszteségélmény, a depresszió, a gyászreakció periódusa követi. A terméketlenség természetesen nagyon szorosan összefügg az önképpel, a nemi identitással, a nemi szerepekkel. Ha terméketlen vagyok, akkor nem vagyok (igazi) férfi/nő, értéktelen vagyok önmagam, a partnerem, a családom, a társadalom számára. Nem tudom teljesíteni azt az alapvető elvárást, hogy „szaporodjak és sokasodjak”…

Az egyéni krízis gyakran párkapcsolati krízissel is jár. Ha az orvosi kivizsgálás az egyik felet azonosítja a terméketlenség „okozójaként”, a másik partnerben felmerül a dilemma, hogy mi a fontosabb: a partner, a kapcsolat, vagy a („saját”) gyermek?

A terméketlenség természetesen gyakran szexuális problémákhoz is vezet. Testképzavar alakulhat ki, a test, a nemi szervek – nem jól működő – „szaporító eszközzé” válhatnak. A szex örömszerző és egyéb funkcióit vastagon felülírja a gyermeknemzési cél. Márpedig ha ez nem jöhet össze, akkor minek csináljuk?! A szex nemcsak örömszerző funkcióját veszítheti el, hanem „rekreációs”, „stresszoldó” jelentőségét is, hiszen újra és újra emlékeztet a (fő) problémánkra, és ez szorongást, depressziót kelt. A párkapcsolati szerepe is visszájára fordul, előhívja a csalódást, hogy a kapcsolat nem tudja teljesíteni (legfőbb) „küldetését”. Libidócsökkenés, különféle szexuális funkciózavarok léphetnek föl, a szexuális élet akár teljesen kihal a kapcsolatból…

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. április–május

  • „Ebből kell kihoznom a maximumot”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Miért nem járt pszichoterápiába Harry Potter?

    Ha valaki nem ismeri Harry Potter világát, ha nem olvasta s nem látta filmen sem, valószínű, hogy egy-két dolgot mégis tud róla. A történetből Harry olyan kapcsolatait emelem ki, melyek azt mutatják meg, hogyan tudta megőrizni elméjének integritását, épségét, miért nem tört össze és miért nem szorult mentális segítségre az évek során.

  • Filozofáló gyerekek?

    Lehetnek-e bölcsek, szerethetik-e a bölcsességet a gyerekek? A filozófia ugyanis eredetileg a bölcsesség szeretetét jelentette… A filozófia nem olyan, mint például a matematika, ahol gyakran hallunk zseniális csodagyerekekről. Matematikai gyerekzsenik vannak, filozófiai gyerekzsenik nincsenek.

  • „Na, most menjek vagy maradjak?”

    Az évek során rengetegen nekem szegezték a kérdést, hogy kerekesszékkel élhet-e az ember teljes életet – bármit is jelentsen az –, és hogy honnan merítek erőt, mi vitt tovább a baleset után? Kétszínűség lenne azt állítani, hogy az ember élete egy ilyen trauma után nem változik meg, nem lesz nehezebb, de el kell fogadni a megváltoztathatatlant: majdnem meghaltam, de élek.

  • Érzem, ha várom – A test az elmében

    Amikor este mezítláb a hálószobába menet véletlenül belerúgunk a küszöbbe és csillagokat látunk a fájdalomtól, teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a fájdalom a lábujjunkban van. Ám egészen konkrétan lokalizálható fájdalmat, viszketést amputáció után is sokan éreznek rövidebb-hosszabb ideig az eltávolított végtagban, ami egyértelműen mutatja azt, hogy a fájdalom az elmében (ha úgy tetszik, az agyban) születik.

  • /ul>

ÉS MÉG: A legreziliensebb ember – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Az önbizalomról – kicsit másképp„Naponta elforintosítjuk a hálánkat” – Interjú Oláh Attila professzorral • Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség Erkölcsi dilemmákA leválásról és az elengedésrőlSzilikon, szeretlek!A végzet asszonyaiMit öröklünk és mit nem? – Genetika/genomika és epigenetika 2. • Metabolikus memóriaTANTUdSZ – egészségnevelés kortárs-oktatássalA tiltott gyümölcs tudományaA mesterséges intelligencia és a pszichológia • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Néha előtörnek olyan képek is, amikor komorak voltunk és féltünk, ezért dühösen győzködtük, majd kerültük egymást.

Természetes módon összeillünk-e a szerelmünkkel, a partnerünkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel, vagy csupán megpróbálunk összeilleszteni tökéletesen soha össze nem illő...

És bár ez az érzelmi igény teljesen jogosnak látszik, mégis gyakran látjuk azt, hogy sokan mintha szántszándékkal ker

Nem filmismertető és nem is kritika vár az olvasóra, hanem a barátság extrákkal rövid hazai körképe.

Miként vélekedik a gyermekvállalásról, illetve a művi terheségmegszakításról? Töltse ki kérdőívünket!

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...