Jelenlegi hely

Amikor elmarad a gyermekáldás

A nem kellően tájékozott társadalmi csoportokban a terméketlenség ma is a nő „bűne”.

A terméketlenségért „hagyományosan” a nőket szokás okolni. Ez odáig fajult, hogy a nőt tették felelőssé azért is, hogy „nem tud” fiút szülni. Ez még ma is élő téves elképzelés, annak ellenére, hogy a nő természetesen csak X kromoszómát tud „szolgáltatni”, a fiú utódhoz szükséges Y kromoszóma kizárólag a férfitól származhat. 

Szerző: 

Még makacsabb az a tévhit, amely szerint a terméketlenségért a nő a „hibás”. Ez részben érthető, hiszen korábban nem tudhatták: az a tény, hogy a férfinak van ejakulációja, korántsem jelenti azt, hogy a kilövellt ondó a megtermékenyítéshez szükséges mennyiségű és minőségű ondósejtet tartalmaz. A prűd szexuális „felvilágosítás” még ma is azt sulykolja az emberekbe, hogy a megtermékenyítéshez akár egyetlen ondósejt is elegendő. Ez szimpla ostobaság, hiszen a valóságban „hibátlan” ondósejtek millióira van szükség a megtermékenyítéshez. A másik tényező, hogy elvetélni természetesen csak a nő „tud”. Ugyanakkor a vetélések oka nagyon gyakran a megtermékenyítő ondósejt genetikai hibája.

Mindezek sajnos nem csupán történeti érdekességek – a nem kellően tájékozott társadalmi csoportokban a terméketlenség ma is a nő „bűne”. Sőt, az orvoslás sem mentes ettől az előítélettől: a praxisban ma is gyakran találkozom azzal, hogy a férfi vizsgálatára csak akkor kerül sor, ha a nőnél már minden létező vizsgálatot elvégeztek, és mégsem találtak semmit. Ez nem kis lélektani teher a nőnek, hiszen mindaddig neki kell viselnie a „meddő nő” bélyegét. Az esetek nagyjából 50 százalékában részben vagy egészben a férfi egészségproblémája a pár terméketlenségének a (fő) oka, ráadásul a férfiak aránya egyre emelkedik…

A terméketlenség egyre gyakoribbá válásának egyik oka a gyermekvállalás idejének kitolódása. Gyakori tévhit, hogy a biológiai óra csak a nőknél ketyeg – a valóságban a kor előrehaladtával a férfiak termékenyítőképessége is csökken. Kétségtelen azonban, hogy a nők esetében ez a folyamat korábban válik kritikussá: a „termékenységi görbe” harmincöt éves kor után meredeken zuhanni kezd. Ezzel a nők nagy része nincs tisztában. Ma az egészséges életmódot folytató, magukra „odafigyelő” nők ebben az életkorban még külsőleg fiatalosak, kirobbanó formában vannak. Csak elfelejtkeznek arról, hogy a petesejtjeik nem szaporodnak – egy harmincöt éves nőnek a petesejtjei is harmincöt évesek…

A legtöbben abban a tudatban érnek el a gyermekvállalás idejéhez, hogy ha akarnak gyermeket, akkor az többé-kevésbé „simán” összejön. A terméketlenségnek általában nincsenek „látványos” tünetei, az érintett leggyakrabban semmilyen „gyanújelet” nem észlel. Ezért az a közlés, hogy valakinek nem, vagy csak különféle beavatkozások révén lehet gyereke, általában lélektani krízishez vezet…

A megdöbbenés, kétségbeesés fázisát általában a veszteségélmény, a depresszió, a gyászreakció periódusa követi. A terméketlenség természetesen nagyon szorosan összefügg az önképpel, a nemi identitással, a nemi szerepekkel. Ha terméketlen vagyok, akkor nem vagyok (igazi) férfi/nő, értéktelen vagyok önmagam, a partnerem, a családom, a társadalom számára. Nem tudom teljesíteni azt az alapvető elvárást, hogy „szaporodjak és sokasodjak”…

Az egyéni krízis gyakran párkapcsolati krízissel is jár. Ha az orvosi kivizsgálás az egyik felet azonosítja a terméketlenség „okozójaként”, a másik partnerben felmerül a dilemma, hogy mi a fontosabb: a partner, a kapcsolat, vagy a („saját”) gyermek?

A terméketlenség természetesen gyakran szexuális problémákhoz is vezet. Testképzavar alakulhat ki, a test, a nemi szervek – nem jól működő – „szaporító eszközzé” válhatnak. A szex örömszerző és egyéb funkcióit vastagon felülírja a gyermeknemzési cél. Márpedig ha ez nem jöhet össze, akkor minek csináljuk?! A szex nemcsak örömszerző funkcióját veszítheti el, hanem „rekreációs”, „stresszoldó” jelentőségét is, hiszen újra és újra emlékeztet a (fő) problémánkra, és ez szorongást, depressziót kelt. A párkapcsolati szerepe is visszájára fordul, előhívja a csalódást, hogy a kapcsolat nem tudja teljesíteni (legfőbb) „küldetését”. Libidócsökkenés, különféle szexuális funkciózavarok léphetnek föl, a szexuális élet akár teljesen kihal a kapcsolatból…

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2020. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2020 február–március

  • Rugalmas gyereket akarjunk nevelni, ne tökéleteset!

    Hogyan lehet megőrizni és tudatosan fejleszteni a serdülők egyik szupererejét, a pszichológiai rugalmasságot? Hogyan kerülhetjük el, hogy célirányos gondolkodásunk túlzott merevségbe csapjon át, s megfosszon minket kreativitásunktól, humorunktól, az önfeledt élményektől – és nemritkán a lelki egészségünktől is? A PPKE BÉTA projektjének kamaszokról szóló cikksorozatának zárásaként ezekre a kérdésekre keressük a választ.

  • A társas elszigeteltség ezer arca: űrpszichológiai párhuzamok

    A magányosságot sokszor korunk népbetegségének címkézik, és egyre több írás szól arról, hogy tegyünk valamit ellene. Nem könnyű megfogalmazni, pontosan mi is ez, és miért szenvedünk tőle. A kutatók egyetérteni látszanak abban, hogy a magányosság szubjektív és negatív élmény, ami nagyrészt abból fakad, hogy az egyén szakadékot észlel társas kapcsolatainak vágyott és valóságos mennyisége és minősége között.

  • Virtuális valósággal a „fekete kutya” ellen

    A problémát kevésbé ismerő emberek többnyire úgy kezelik a depressziót, mintha az pusztán hangulati zavar lenne. „Szomorú? Vidítsuk fel!” – gondolják. Valójában azonban a depresszió betegség. Az örömre való képtelenség. A beteg tehát nem azért nem boldog, vidám, mert nem akar az lenni, hanem azért, mert abban az állapotában képtelen arra, hogy az legyen. Nem azért nem száll fel a boldogság hajójára, mert nem akar jegyet venni, hanem azért, mert nincs pénze jegyre.

  • Amikor a pszichológus házhoz megy – Tapasztalatok az online terápiáról

    A 21. században már szinte az egész életünket az online térben éljük – mégis még mindig sokan vonakodnak attól, hogy ha pszichológusról van szó, akkor is ezt a formát válasszák, hiszen úgy vélik, személyes kapcsolat nélkül nem lennének képesek megnyílni valakinek. Mindeközben egyre többen költöznek külföldre, ahol a várttal ellentétben a kerítés nem mindig van kolbászból, s a problémák idegenben sem mindig tűnnek el..

  • Rólam szól!(?) Ilyen vagyok!(?) - avagy miért hiszünk a horoszkópban?

    Érezte már úgy, hogy az aznapi horoszkóp vagy a szerencsesütiben rejlő üzenet egyenesen Önnek szól? Mintha az üdítőital kupakjában lévő mondat pontosan az aktuális élethelyzetére utalna? „A napokban próbálj meg jobban figyelni magadra!”. Esetleg megoldásokat ajánl munkahelyi problémáira: „A feszült munkahelyi légkörben kerüld a konfliktust a főnököddel!”. Ez biztosan nem lehet véletlen! – gondolhatjuk sokan.

ÉS MÉG: A valóságszelídítő – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Amivel egymásnak tartozunk • Miért csalnak a szociálpszichológusok? • Konfliktusok márpedig vannak – Valakinek meg kell mondania, mi hogy legyen… • Fájdalom és magányosság • Csendre ítélve • Miről szól a némaság? • Mit tesz velünk a stressz? – A krónikus stressz hatása idegrendszerünkre. • Nincs kudarc, csak újraértelmezett cél! • A sabbatical: lehetőség vagy veszély? Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

A családterápia alapfeltevése, hogy a családon belül megjelenő érzelmi és viselkedési nehézség, tünet nemcsak az egyénhez tartozik, hanem a családi rendszer működésének zavarát...

Az 1960-as évekig egy férfi és egy nő együttélése gyakorlatilag kizárólag házasságon alapulhatott. Az ettől eltérő módozatokat a társadalom elutasította - manapság azonban az...

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

De vajon hová vezet ez a folyamat? Milyen hatással van ez a kapcsolatainkra és a gyerekeinkre?