Jelenlegi hely

A Pontos és a Késő

A Késő nem tudja megtagadni vagy felülmúlni önmagát. Képtelen időben érkezni.

Hogy vannak köztünk megbízhatóan pontos emberek és notórius késők, tudjuk, De hogy miért, azt már nem. Legalábbis megnyugtatóan nem. 

Szerző: 

A Pontos

A Pontosnak egészen más az időhöz való viszonya, az időgazdálkodása. Mondhatni teleologikusabb, egyúttal retrospektívabb a gondolkozása: az eseményekhez hátulról, a végcél felől közelít. Tegyük fel, van egy randevúja fél ötkor. Kiszámítja, mennyi lehet az út (gyalog, autóval vagy tömegközlekedéssel), mindenképp hozzáad valamennyit vis major esetére, így csaknem bizonyosan időben odaér. Fél ötkor van tehát a találkozója, fél óra az út, akkor legkésőbb háromnegyed négykor elindul – de már negyed négykor elkezd öltözni... 

A Késő

Hogy működik a Késő? Randevú fél ötkor? Ő is nagyjából kikalkulálja, hogy fél óra lesz az út. De bizonyosan nem hagy rá semmit, nem kezd előbb készülődni, és az utolsó – vagy utolsó utáni – percben kezdi keresni a telefonját vagy az okuláréját. Elindul négykor vagy inkább négy óra tízkor, és szinte bizonyosan elkésik. És mindig, következetesen így működik, képtelen tanulni a tapasztalataiból…

Mi a helyzet, ha nagy a tét? Ha fontos állásinterjúról van szó, vagy a nagy Ő-vel való találkozásról? Szerelemről? Nos, a Késő nem tudja megtagadni vagy felülmúlni önmagát: ilyen esetekben is késik. Képtelen időben érkezni. Nincsenek meg hozzá a technikái.

A magyarázat

És hogy reagálnak egymásra, ha találkoznak? A Pontos nem magyaráz semmit, hiszen ő időben, sőt gyakorta idő előtt megjelenik – legfeljebb mérgelődik, de azt nagyon. (Kérdés, vajon pontosnak nevezhető-e, aki rendre idő előtt érkezik?) Győztes felsőbbségtudata van, ezért is néz megvetően a Későre. (Vagy csalódottan: ha a szerelme késik, az bizonyára azt jelenti, hogy ő nem is olyan fontos a másik számára, véli.)

A Késő a szemrehányás után sem érti, mi a baj pár perc „csúszással”. Nem érti. Tíz perc még belefér, vallja. Sokszor bagatellizálja a késés hosszát: azt állítja, csak egy-két perc volt. Lehet, hogy az órája is pontatlanul van beállítva. (A Pontosé mindig percre precíz, hiszen gyakorta ellenőrzi is.) A „bűnös” – legyen az alkoholista vagy tényleges bűnelkövető – mindig védekezik és bagatellizál. Így tesz a Késő is…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.