Jelenlegi hely

„Veszekedjetek már egy kicsit!”

A veszekedés anatómiája
Ha a „soha”, „mindig”, „állandóan” stb. szavakat használjuk vagy ezt halljuk partnerünktől, már élhetünk a gyanúperrel, hogy játszmába keveredtünk.

Ha több ember együtt él (legyen szó akár párkapcsolatról, házasságról, családról), időről időre szükségszerűen előáll olyan helyzet, amikor eltérnek az érdekek. Ki mennyi időt tölt a fürdőben; hova menjünk nyaralni; mire költsük a közös pénzt – vagy egyszerűen: valaki épp a barátaival akar beszélgetni a lakás egyik szobájában, a másik pedig csöndet szeretne egy szobával arrébb. Ezek mind valamilyen szintű feszültséget szülnek – és ez teljesen természetes. Ha mindezt úgy próbáljuk megoldani, hogy kiabálunk egymással vagy fenyegetőzünk, az általában nem oldja meg a problémákat (sőt, inkább tovább mélyíti).

Szerző: 

Ha viszont a „legfontosabb, hogy szent legyen a béke” jelszóra hivatkozva nem kezdünk ezekkel semmit, attól még a feszültség ugyanúgy megmarad – csak rejtetten. Az egy háztartásban élők közt a „nálunk sosincsenek viták”, „mi mindenben egyetértünk”, „mi tökéletesen jól megvagyunk, sosincsenek súrlódások” általában nem arra utal, hogy minden rendben, hanem arra, hogy nem engedjük felszínre a természetesen megjelenő ellentéteket.

Hogy megtaláljuk az egyensúlyt ebben a kérdésben, érdemes elkülönítenünk egymástól két fogalmat: a konfliktust és a játszmát.

  • A játszma káros: csak tovább fokozza a problémákat, és gyakran egyre jobban elhidegíti egymástól az embereket – ez az, amit általában „veszekedés”-nek hívunk.
  • A konfliktus ezzel szemben egy természetes, hasznos és szükséges dolog az életünkben. Segít a problémák megoldásában, és – bár nem szoktunk rá így gondolni – elmélyíti, bensőségesebbé teszi az emberek közötti kapcsolatot.

A különbség a játszma és a konfliktus között az, hogy ezeket hogyan kezeljük.

A játszma egyik ismertetőjegye, hogy általánosítunk: „Te soha nem vagy képes alkalmazkodni, mindig az van, amit te akarsz!”; „Agyamra megy ez az állandó zajongás!”; „Ilyen lusta férjet még nem hordott a hátán a föld, nem igaz, hogy képtelen vagy segíteni... hát mindent nekem kell csinálni?!”. Ha a „soha”, „mindig”, „állandóan” stb. szavakat használjuk vagy ezt halljuk partnerünktől, már élhetünk a gyanúperrel, hogy játszmába keveredtünk. Azért gond ez, mert ilyenkor nem tudunk a konkrét problémával foglalkozni. Hasonló ehhez a minősítés: „lusta vagy”, „képtelen vagy”, „veled nem lehet...” – mindegyik az egész személyre, és nem az adott helyzetre vonatkozik. Mindkettő esetében jellemző, hogy a másik (ahelyett, hogy partner lenne a probléma megoldásában), elkezd védekezni és visszatámadni: „Persze, mert te állandóan csak ezeket a csöpögős filmeket akarod nézni!”, „Te meg mindig a munkáddal foglalkozol, és sose figyelsz rám!”, „Állandóan nyaggatsz, rémes vagy!”. Erre mi is visszatámadunk, és az ördögi kör beindul – egyre emeltebb hangon védekezünk és támadunk, egyre jobban megbántva érezzük magunkat. A végén esetleg sírásban törünk ki, vagy kiviharzunk a szobából, esetleg valami fenyegetést vagy sértést vágunk a másik fejéhez. Onnan, hogy más filmet akarunk nézni, meglepően gyorsan el tudunk jutni oda, hogy vérig sértettük a másikat, és válással fenyegetőzünk. Ráadásul a játszma újra és újra ismétlődik – „Nem hiszem el, hogy már megint itt tartunk!” Nem csoda, hogy ezt mindenáron el akarjuk kerülni – akkor már jobb, ha úgy teszünk, mintha semmi gond nem lenne…

Nagyon érdekes, hogy a konfliktus ugyanezekből a problémákból indul ki. A lényeges különbség, hogy ilyenkor nyílttá tesszük a valódi igényeket és érzéseket, és azokról beszélünk. Keressük meg a következő mondatban, hogy mi lehet a beszélő igénye: „Te soha nem vagy képes alkalmazkodni, mindig az van, amit te akarsz!”! Ha jó empátiás készséggel rendelkezünk, sejthetjük, milyen igény van a mondat mögött. Vegyük azonban észre, hogy nyíltan nem fejezte ki igényét, egyszerűen a másik emberről beszélt: mit nem tesz meg, milyen ember ő. A párja ebből inkább csak a sértést fogja kihallani...

A konfliktus képlete tehát (elméletben) egyszerű: mindkét fél figyel az igényeire, azokat kimondja, és keresnek egy közös megoldást.... Valódi megoldást egy konfliktusban csak akkor találhatunk, ha elfogadjuk, hogy mindkettőnk igényei egyformán fontosak. Az is játszmához vezet, ha megpróbálom ráerőltetni az akaratomat a másikra – de az is, ha lemondok a saját igényeimről a másik javára. A konfliktusnak az is elengedhetetlen eleme, hogy elfogadjuk a negatív érzéseinket. Attól még, hogy valakit szeretünk, lehetünk rá dühösek, zavarhat a viselkedése. Ezen érzések felismerése és kifejezése néha elengedhetetlen ahhoz, hogy a másik valóban megértse, mire van szükségünk...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 december – 2018 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. december – 2018. január

  • Szerencsés természeted van?

    Szerencsés természete van – szoktuk mondani az olyan emberre, aki valahogy mindig a talpára esik, akit nem törnek meg a kudarcok, akinek, bármi történjék is, van ereje és kedve továbblépni. Vajon az effajta szerencsére születni kell? Vagy ezen a téren is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

  • „Rövid távon az amatőr is szakít”

    Stratégának kell lenni, matematikusnak, tapasztaltnak és fegyelmezettnek – véli a nagyközönség, és inkább távol is marad az online pókertől. Pedig a felsorolt képességek a játéknak csak a 20 százalékát adják, a többi pszichológia és szerencse – mutat rá Bence, akit ma is simán megkopaszthat egy amatőr játékos, bár tíz éve hivatásos pókeres.

  • Lélektelenül – Antiszociális és pszichopátiás személyek a társadalomban

    Az irodalom vagy a filmművészet a pszichopátiás karakter számos hiteles ábrázolásával nyűgözte le – vagy éppen ejtette irtózatba – a közönséget. A lélektelen, mások érzései iránt közömbös, céljaikat számító hidegvérrel elérő, kriminális személyek azonban az antiszociális magatartások spektrumának csak kisebb részét teszik ki. Az amoralitás lólába éppúgy kilóg az autópályán mindenkit leszorító, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóba lelkifurdalás nélkül beálló kigyúrt „terepjárós”, mint a kapcsolatról kapcsolatra vándorló, érzelmi és anyagi károkat maga után hagyó sármos házasságszédelgő esetében.

  • Alhasi titkok

    A hétköznapokban akkor érezzük jól magunkat, ha nem veszünk tudomást az alhasban elhelyezkedő szervekről… A szobatisztaságra való szoktatás elfelejtett emlékei ugyanúgy nyomot hagynak az idegrendszerben, mint a kultúra, amelyben felnőttünk – s amely évszázadokig szégyellni- és titkolnivalónak bélyegezte az ürítési funkciókat és a nemiséget. Ám amit tilos szavakba önteni, érthetetlen nyelven kommunikálhat velünk: fájdalom, furcsa érzés, gyenge működés, görcsösség formájában.

  • El tudunk-e képzelni egy fenntarthatóbb világot?

    Mit gondoljunk erről az egész fenntarthatósági történetről, amikor ezer meg ezer egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, és megbízhatónak feltüntetett tudósok állítanak mindenfélét – és annak pont a szöges ellentétét is? Olyan bonyolultnak látszik az egész, mi pedig olyan elenyészően kicsi fogaskeréknek tűnünk a nagy rendszerben.

  • Életveszélyben: családi vállalkozások

    Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak, ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre… A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává

ÉS MÉG: Szerencse – holtomiglan – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Introvertáltak egy zajos világbanA játékká varázsolt matematika. Dienes Zoltán pszichobiográfiája • A szerencse bűvöletében„Az isteni szikra csak az agyi neuronjaink játéka” • Péntek 13A csimpánzok okosabbak a gyerekeknél? A „Homo Technicus” születése • „Hogyan mondjam el neked?”Rangok és szerepek az iskolai osztályban – egy iskolapszichológus szemével • Újragondolt engedelmesség – Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből? • Zaklatás vagy udvarlás?Orvosként a menekülttáborban – börtöngyakorlattal • Állati függőségek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék

Az erőszaktevők azt a bizonytalanságot használják ki, amelyet a visszajelzés vágya okoz! Ők vadásznak.

Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán...

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte...

A többség számára komoly kihívást jelent, hogy a közlekedési viszonyokra tudjon figyelni, különösen akkor, ha napi szinten több órát vezet. Ez igen gyakran olyan fokú...

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?