Jelenlegi hely

Vállalati pszichopaták

A fehérgalléros bűnözők világa
A bűntudat és a büntetéstől való félelem hiánya miatt nincs, ami gátat szabhatna kegyetlen tetteiknek, ha megszületik bennük az ártó szándék

A „pszichopata” kifejezést hallva sokunk előtt elsőre a krimikből jól ismert hidegvérű, őrült sorozatgyilkos képe rémlik fel. A valóság azonban távol áll ettől a hollywoodi fikciótól. 

A „pszichopata” kifejezést hallva sokunk előtt elsőre a krimikből jól ismert hidegvérű, őrült sorozatgyilkos képe rémlik fel. A valóság azonban távol áll ettől a hollywoodi fikciótól. A pszichopatákról a klinikai tapasztalatok alapján felrajzolódó kép éncentrikus, érzéketlen és kíméletlen embereket ábrázol, akikből hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek képessé tehetnék őket harmonikus társas kapcsolatok kialakítására. Igazán veszélyessé attól válnak, hogy a bűntudat és a büntetéstől való félelem hiánya miatt nincs, ami gátat szabhatna kegyetlen tetteiknek, ha megszületik bennük az ártó szándék. Dr. Robert Hare frappáns hasonlatával élve a pszichopata személy olyan, mint egy sok lóerős autó, gyenge fékekkel...

A pszichopátia zavarának jelenleg elfogadott karakterrajza dr. Robert Hare kanadai pszichológus nevéhez fűződik. A „társadalom ragadozóinak” hívja a pszichopatákat, akiket többek közt a bőbeszédűség, a grandiozitás, a patológiás hazudozás, mások manipulációja, az arrogancia, valamint az empátia és a bűntudat hiánya, az érzelmi szegénység, a felelősségvállalás, az unalomtűrés és a hosszú távú célok hiánya, a parazita életvitel, a lobbanékonyság és a felelőtlenség jellemez, s  a szegényes viselkedéskontroll mellett megfigyelhető náluk a rövid távú kapcsolatok iránti preferencia, a korai viselkedési problémák és a fiatalkori bűnözés is... 

Ki is az a vállalati pszichopata?

Babiak és Hare 2006-ban publikált Kígyók öltönyben: Amikor a pszichopaták dolgoznak című könyvükben ambiciózus, hatalom- és profitorientált, opportunizmusra hajlamos személyként ábrázolják a vállalati pszichopatát, aki saját céljai elérése érdekében gondolkodás nélkül képes kihasználni partnereit, tekintet nélkül arra, hogy a másik fél számára ez a lépés milyen érzelmi vagy financiális veszteséget jelenthet. Érzékelhető, milyen veszélyes módon fonódik össze benne a lelkiismeret, az empátia és a lojalitás hiánya, amely együttállás következtében végül megvalósíthatja a másik fél korlátlan, félelem- és bűntudatmentes „használatát”.

A fehérgalléros bűnöző stratégiája

Lehengerlő modora, karizmatikus kisugárzása, a személyét körüllengő sárm és az a magabiztosság, amellyel az állásinterjúkon nem létező kompetenciáról és hamis referenciáról beszél, általában gördülékennyé teszi számára a választott szervezetbe való bejutást. Jó intellektusú, önbizalommal teli, talpraesett – és a szervezet szempontjából nélkülözhetetlen – munkatárs benyomását keltve férkőzik a számára „hasznos” vállalati személyek bizalmába, akik hosszú időn át hajlamosak ideális üzlettársnak, együttműködő partnernek és megbízható személynek látni őt, majd kiállni mellette a róla keringő pletykák és esetleges panaszok ellenére is.   Mindeközben a vállalati pszichopata óvatosan és tudatosan halad céljai felé, nem kímélve sem a szervezeti célokat, sem a számára „feláldozhatónak” tekintett munkatársakat. Módszerei elég kifinomultak ahhoz, hogy pusztító működésmódja sokáig észrevétlen tudjon maradni. Önös céljai elérése érdekében ugyanis a nyílt agresszió helyett az instrumentális agresszió eszközével él. Az általa igénybe vett megoldásmódok repertoárja igencsak gazdag: rosszindulatú pletykákat terjeszt másokról, visszatart információkat, manipulálja, megfélemlíti, zsarolja – és ha úgy alakul, gondolkodás nélkül kizsákmányolja gyanútlan társait.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 június-júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. június–július

  • A kudarchoz vezető legbiztosabb út

    „Az okos ember saját hibáiból tanul, a bölcs másokéból”, „Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem” – sokan nőttünk fel ilyen szólás-mondások között. Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy munkahelyi mókuskerekében. Kívülről fújjuk, mi fog történni, mégsem lépünk ki a komfortzónánkból, rójuk a megszokott köröket. Vajon véget lehet vetni ennek az ördögi spirálnak?

  • Zene, a titkos manipulátor

    Amikor egy jó zenét hallunk, ösztönösen elkezdünk dobolni a lábunkkal, megváltoztatjuk járásunk ritmusát, élénkebbek vagy éppen nyugodtabbak leszünk. Egész testünk – sőt számos kutatási eredmény szerint légzésünk és szívverésünk is – alkalmazkodik a zene lüktetéséhez. Mi történik ilyenkor velünk? Miért érezzük azt, hogy szinte együtt rezgünk a zenével?

  • Test és lélek – elválaszt vagy összeköt? Temperamentumunk és érzelmi reakcióink

    A modern orvostudomány elmúlt kétszáz évében teret nyert s felerősödött az a felfogás, hogy szervezetünk működését úgy kell elképzelnünk, mint egy gépet, melynek alkatrészei meghibásodhatnak és javíthatók. Ez a szemléletmód olyannyira átformálta a betegségről alkotott képünket, hogy a mindennapi, könnyen hozzáférhető egészségügyi rendszerből teljesen eltűnt a lélek (ill. a személyiség) bevonása a terápiába. Ha valaki „pszichoszomatikus” betegségben szenved, az egyfajta „bélyeget” kap, ami azt is jelentheti, hogy a betegsége nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyítható.

  • Kollektív, önkéntes agymosás? Az álhírek szociálpszichológiája

    2016 júniusában az egyik tudományos lap megosztott egy cikket, az alábbi, sokkoló címmel: „Egy tanulmány szerint a Facebook-felhasználók 70 százaléka a tudományos sztoriknak csak a címét olvassa, mielőtt megosztja és kommenteli”. A cikk hatalmas sikert aratott – több mint 58 ezren osztották meg a Facebookon. Annak ellenére is, hogy a cím és a bevezető alatt csak “lorem ipsum” latin töltelékszöveget tartalmazott. És bár jó eséllyel voltak néhány ezren, akik viccből osztották meg, mert értették a tréfát – a többség vélhetően csak azért, mert érdekesnek tartotta a címet. Ahogyan azt a legtöbben tesszük a cikkekkel a social media csatornákon...

  • Az idő reszketése a művészetben

    A művészetpszichológia egyik fontos kérdése, hogy a mű mennyire fejezi ki alkotója aktuális lelki állapotát, mennyire hordozza a művész személyiségjegyeit, életének eseményeit. Az életmű egészét tekintve az a kérdés is felmerül, hogy egyes művek miért „önkifejezőbbek” másoknál, milyen tényezők befolyásolják az alkotó szokásostól eltérő személyes művészi megnyilatkozásait.

ÉS MÉG: Három zsemlye – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Mit árul el a hangunk?Akik a hangjukkal játszanak„Nem bírom elviselni, ahogy rágsz!” – a mizofónia • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokbanNézd, mit mutatok! Így tanul a kisbabaAz önbecsapásról és az üres beszédről„Mi mindent kell tudni?”„Elöl mosolyogsz, hátul izzadsz”Camino – Út az ismeretlenbeA férfi-nő kapcsolat drámái - A Pillangókisasszony történetének története • Aki időt nyer, életet nyerAz emlékezet fejlesztése • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy

Azok a nők, akiknek a férje feltűnően vonzó és jóképű, igen nagy eséllyel negatív énképpel és súlyos önbizalomproblémákkal küzdenek.

Nagyon meglepődünk, ha azt látjuk, hogy egy olyan sportágban, mint például az úszás, egy átlagos genetikával rendelkező személy kiváló teljesítményt képes elérni.

Hogyan lehetséges, hogy meglehetősen pontosan felismerjük beszélgetőtársunk érzelmi állapotát?

A kép azonban bonyolult, ugyanis képesek vagyunk akár legjobb meggyőződéseink ellenére cselekedni és beszélni.

A kritikát, sértést megfogalmazó személy a legtöbb esetben fájdalmat okoz – illetve akar okozni – partnerének. Ennek oka lehet, hogy neki is fájdalmat okoztak, hogy csalódás,...