Jelenlegi hely

Vállalati pszichopaták

A fehérgalléros bűnözők világa
A bűntudat és a büntetéstől való félelem hiánya miatt nincs, ami gátat szabhatna kegyetlen tetteiknek, ha megszületik bennük az ártó szándék

A „pszichopata” kifejezést hallva sokunk előtt elsőre a krimikből jól ismert hidegvérű, őrült sorozatgyilkos képe rémlik fel. A valóság azonban távol áll ettől a hollywoodi fikciótól. 

A „pszichopata” kifejezést hallva sokunk előtt elsőre a krimikből jól ismert hidegvérű, őrült sorozatgyilkos képe rémlik fel. A valóság azonban távol áll ettől a hollywoodi fikciótól. A pszichopatákról a klinikai tapasztalatok alapján felrajzolódó kép éncentrikus, érzéketlen és kíméletlen embereket ábrázol, akikből hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek képessé tehetnék őket harmonikus társas kapcsolatok kialakítására. Igazán veszélyessé attól válnak, hogy a bűntudat és a büntetéstől való félelem hiánya miatt nincs, ami gátat szabhatna kegyetlen tetteiknek, ha megszületik bennük az ártó szándék. Dr. Robert Hare frappáns hasonlatával élve a pszichopata személy olyan, mint egy sok lóerős autó, gyenge fékekkel...

A pszichopátia zavarának jelenleg elfogadott karakterrajza dr. Robert Hare kanadai pszichológus nevéhez fűződik. A „társadalom ragadozóinak” hívja a pszichopatákat, akiket többek közt a bőbeszédűség, a grandiozitás, a patológiás hazudozás, mások manipulációja, az arrogancia, valamint az empátia és a bűntudat hiánya, az érzelmi szegénység, a felelősségvállalás, az unalomtűrés és a hosszú távú célok hiánya, a parazita életvitel, a lobbanékonyság és a felelőtlenség jellemez, s  a szegényes viselkedéskontroll mellett megfigyelhető náluk a rövid távú kapcsolatok iránti preferencia, a korai viselkedési problémák és a fiatalkori bűnözés is... 

Ki is az a vállalati pszichopata?

Babiak és Hare 2006-ban publikált Kígyók öltönyben: Amikor a pszichopaták dolgoznak című könyvükben ambiciózus, hatalom- és profitorientált, opportunizmusra hajlamos személyként ábrázolják a vállalati pszichopatát, aki saját céljai elérése érdekében gondolkodás nélkül képes kihasználni partnereit, tekintet nélkül arra, hogy a másik fél számára ez a lépés milyen érzelmi vagy financiális veszteséget jelenthet. Érzékelhető, milyen veszélyes módon fonódik össze benne a lelkiismeret, az empátia és a lojalitás hiánya, amely együttállás következtében végül megvalósíthatja a másik fél korlátlan, félelem- és bűntudatmentes „használatát”.

A fehérgalléros bűnöző stratégiája

Lehengerlő modora, karizmatikus kisugárzása, a személyét körüllengő sárm és az a magabiztosság, amellyel az állásinterjúkon nem létező kompetenciáról és hamis referenciáról beszél, általában gördülékennyé teszi számára a választott szervezetbe való bejutást. Jó intellektusú, önbizalommal teli, talpraesett – és a szervezet szempontjából nélkülözhetetlen – munkatárs benyomását keltve férkőzik a számára „hasznos” vállalati személyek bizalmába, akik hosszú időn át hajlamosak ideális üzlettársnak, együttműködő partnernek és megbízható személynek látni őt, majd kiállni mellette a róla keringő pletykák és esetleges panaszok ellenére is.   Mindeközben a vállalati pszichopata óvatosan és tudatosan halad céljai felé, nem kímélve sem a szervezeti célokat, sem a számára „feláldozhatónak” tekintett munkatársakat. Módszerei elég kifinomultak ahhoz, hogy pusztító működésmódja sokáig észrevétlen tudjon maradni. Önös céljai elérése érdekében ugyanis a nyílt agresszió helyett az instrumentális agresszió eszközével él. Az általa igénybe vett megoldásmódok repertoárja igencsak gazdag: rosszindulatú pletykákat terjeszt másokról, visszatart információkat, manipulálja, megfélemlíti, zsarolja – és ha úgy alakul, gondolkodás nélkül kizsákmányolja gyanútlan társait.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 februári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha saját szexuális életünket másokéhoz hasonlítjuk, könnyen kedvünket szegheti az összehasonlítás.

„Nem vagy benne a csapatban, ha nem vagy benne az ivásban” - úgy tűnik, az élsportolók körében nagyobb a kockázat.

A kutatások szerint nemcsak hogy ilyen képet szeretnénk felépíteni magunkról, de ha egyszer sikerült, sok mindenre k

Az emberekben van egy alapvető késztetés arra, hogy olyanokkal vegyék körül magukat, akik egyetértenek velük.

A kamaszok önsértő viselkedése napjainkban kifejezetten gyakori, a vizsgálatok alapján 15-46 százalékuk életében legalább egyszer megsebzi magát

Van-e magyarázata a lélektannak arra, hogy miért lakoznak lelkünkben teljesen ellentétes érzések egy időben, egyazon dologgal kapcsolatban?