Jelenlegi hely

Trónfosztott egykék - az elsőszülöttek

Az Elsőszülöttek az első testvér megérkezéséig maguk is Egykék. Az intenzív odafordulás és törődés a szülők és a nagycsalád részéről, annak minden pozitív és negatív velejárójával az Elsőszülöttek „adománya” is. Optimális esetben mindkét elsőszülött típusú gyermek mindkét szülőtől megkapja a kellő figyelmet. 

Ami időről időre változhat: az elsőszülött gyermek alapvető mozgatórugója, e figyelem fenntartása. Ő azonban lankadatlanul harcol önmagával, szülővel, később testvérrel szülei szeretetének, figyelmének kivívásáért és megtartásáért – a kimondott vagy kimondatlan szülői elvárásoknak való megfelelés eléréséért. A testvérek közötti különbség legmeghatározóbb oka a szülői (valamint a párkapcsolati, egyéni) magabiztosság eltéréséből származó következmények, valamint a felé irányuló figyelem, törődés különbözősége.

„Trónfosztás” – a legősibb konfliktusok egyike

Az Elsőszülött gyermeket a testvérkapcsolatok szempontjából akkor éri az egyik legnehezebben feldolgozható, egész életére kiható trauma, amikor az első kistestvér megszületik. Az egyébként örömteli esemény számára traumatikus, hiszen szinte egyik pillanatról a másikra szertefoszlik az a sok pozitív dolog, amit „Egyke-korszakában” kapott. A nagyobb gyermek már akkor kezd veszíteni „egyeduralkodó” szerepéből, amikor az édesanyja várandós lesz, s az idő előrehaladtával az anya egyre többet figyel születendő gyermekére. Ő maga is változik, s az elsőszülöttjével meglévő kapcsolata is más lesz, hiszen egyre fáradékonyabbá válik, esetleg nem tudja olyan gyakran ölbe venni gyermekét, mint korábban. A várandósság miatt rendszeresen orvoshoz, terhesgondozásra jár, aminek következményként a kis Herceg vagy Hercegnő több időt tölt a nagyszülőkkel, más segítőkkel vagy az édesapával.  A második gyermek megérkezésekor az Elsőszülött fiú vagy lány valamilyen mértékben „kiszorul” az anya öleléséből, és az újszülött foglalja el az ő addigi helyét. Ennek a traumának a feldolgozását segítheti az édesapa, aki (jó esetben) valószínűleg aktívabban van jelen ilyenkor gyermeke életében. Ennek pozitív velejárója lehet, hogy kompetensebbnek, hasznosabbnak és szerethetőbbnek érezheti magát apai szerepében, ami pozitív változásokat eredményezhet a gyermek-apa kapcsolatban.

Összességében a kistestvér megérkezése maga a „trónfosztás”, ami egyértelműen kifejezi a kis Uralkodó egyeduralmának kettétörését. Akármilyen ügyesen is kezelik a szülők az egyensúlyt a gyermekeik iránti szeretet kifejezésében, a jelenség természeténél fogva a nagyobbacska gyermek, óhatatlanul átéli ezt a számára kellemetlen érzést. Sokan felnőttkorukban is fel tudják idézni a testvérük hazahozatala utáni érzéseiket: „Bárcsak vinnék vissza a kórházba”, „Bárcsak visszabújna Anya pocakjába!” Ezek az érzések később általában szelídülnek. Előfordul azonban, hogy az ember nem emlékszik erre az élményre, ami azzal magyarázható, hogy vagy nagyon fiatalon élte át, vagy annyira nehezen egyeztethető össze a testvér iránt érzett szeretet érzésével, hogy a tudat elnyomja a trónfosztás traumáját. Ám ettől még ott van, és más kapcsolatokban éreztetheti hatását: a „zöld szemű” személyében a féltékenység, a rivalizáció, a Másik leküzdésének szinte ösztönös vágya a legtöbb trónját vesztett személy életében hosszabb vagy rövidebb ideig, de felbukkan. A 8 éves Marci például némi "birtokvita" után így fakadt ki 3 éves kishúga ellen: "Julcsi úgy jött, mint a törökök: senki nem hívta"...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze.

A szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is.

Ha a család együtt tud időt szánni a természet felfedezésére, akkor önmagukról is rengeteget tanulhatnak.

Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gy

A legtöbb ember – egy bizonyos idő után – megérzi, ha valami nincs rendben a párkapcsolatában, még akkor is, ha nem tudja, hogy pontosan mi is a baj.

A kamaszok több mint harmadának kell felhívnia szülője figyelmét arra, hogy tegye le a telefont étkezés közben