Jelenlegi hely

Érzelmek iskolája?

Az öröm, a boldogság és a pozitív érzések jelzik, hogy biztonságos helyzetben vagyunk – a szorongás, a félelem, a düh, a szomorúság és az undor pedig azt, hogy valamin sürgősen változtatnunk kell.

Egyesek szerint az „érzelmeskedés” fölösleges dolog, csak eltereli figyelmünket a fontos tennivalóktól. A valóság ezzel szemben az, hogy érzelmeink nem véletlenül alakultak ki és maradtak fent az evolúció során: segítenek minket a túlélésben. Az öröm, a boldogság és a pozitív érzések jelzik, hogy biztonságos helyzetben vagyunk – a szorongás, a félelem, a düh, a szomorúság és az undor pedig azt, hogy valamin sürgősen változtatnunk kell. 

Bár az alapérzelmek velünk születettek, az érzelmi „címkézést” – azt, hogy az adott állapot milyen érzéseket vált ki belőlünk – csecsemő- és kisgyermekkorunkban, a szüleinkkel való kommunikáció során tanuljuk meg. Úgy tűnik azonban, az emberek tized-ötödrészének nehézséget okoz megnevezni, hogy milyen érzelmeket él át. Egyre több bizonyíték van rá, hogy az emocionális feldolgozás zavara, az alexitímia áll számos mentális és pszichoszomatikus betegség hátterében...

Nem véletlen, hogy nagyon jók vagyunk mind mások érzelmeinek felismerésében, mind saját emocionális állapotunk azonosításában: az érzelmek jelzőingerek, amelyek szervezik, irányítják (de legalábbis befolyásolják) viselkedésünket. Az érzelmi válasz jellegzetes testi működésekkel, mintázatokkal függ össze. Minden emocionális élményhez kogníció is tartozik: annak tudata, hogy éppen mit élek át, és ezt mi okozta. A pszichológusok között a mai napig nincs egyetértés abban, hogy pontosan hogyan kapcsolódik össze e három összetevő... Az emberek 10-20 százalékának nehézséget okoz „nevet adni” az érzelmi élménynek. Ők is átélik például a félelemhez tartozó jellegzetes testi változásokat – csak éppen arra nem képesek, hogy felismerjék: ez az érzés a félelem. További nehézség, hogy sok érzelemhez hasonló vegetatív változások tartoznak – így például a félelem mellett a düh is növeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, valamint az izomtónust. Ezek az emberek – az érzelmi „címkézés” nehézsége miatt – nem tudják megoldani azt a feladatot, hogy az egymáshoz hasonló testi változásokat az érzelmi élménynek megfelelően elkülönítsék. Ezért az intenzív élményekkel járó helyzetekben (gondoljunk csak egy kiadós veszekedésre!) zavarodottságot élhetnek át, nem tudják megnevezni, éppen mi zajlik le bennük. Ráadásul az ilyen stresszteljes szituációkban különböző érzelmek keveredhetnek egymással. Lehet, hogy egyszerre vagyunk dühösek a másik félre – szinte viszket a tenyerünk, hogy lekenjünk neki egy pofont ‒, de menekülnénk is a helyzetből. Akinek nehéz az érzelmek megélése és feldolgozása, ezekben a helyzetekben teljesen leblokkolhat, vagy nem megfelelően reagál.

Először az 1940-es években írta le egy San Franciscó-i pszichiáter, Jurgen Ruesch, hogy pszichoszomatikus betegségekben szenvedő páciensei közül egyesek „éretlen személyiségűek”. Ezt arra értette, hogy ezek a betegek nem tanulták meg a szimbolikus gondolkodást (ami szegényes és ritka fantáziaképeikben jelent meg), és nem tudtak „felnőttes” elhárítási formákat alkalmazni. A veszekedés példájánál maradva: a helyzet megoldását segítheti, ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat a másik fél helyébe, ha neki adunk igazat – még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy inkább a mi álláspontunk a helyes, vagy ha kompromisszumot keresünk...

Emócióink gyorsan és automatikusan működnek. Az alapérzelmeket – öröm, meglepődés, harag, félelem, szomorúság, undor – nagy biztonsággal felismerjük másokon. Ha embertársaink többségéhez hasonlóan lexitímiások vagyunk, képesek vagyunk ezeket magunkban is azonosítani. Az érzelmek címkézése azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Honnan tudom, hogy éppen most szomorú vagyok? Miért hívják szomorúságnak ezt az érzést? Mit tehetnék, hogy elmúljon? Ezekre a kérdésekre – jó esetben – kisgyermekkorunkban tanuljuk meg a választ... 

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 3. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. október–november

  • A játék szabaddá tesz

    A játék olyannyira természetes velejárója az életünknek, hogy ritkán gondolkodunk el gazdagságán és mélységein – pedig csodálatos birodalomra látunk rá, ha górcső alá vesszük! Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül. Lehet, hogy különböző módokon, de mindenki játszik. És az állatok is, nemcsak az emberek.

  • Sikeres párkapcsolatok

    Mi a siker? Nézetem szerint az, ha olyan életet élhetünk, amit élni szeretnénk. Ez a definíció kellően konkrét, de mégis tág teret ad valamennyiünknek, hogy ki merjük mondani, milyen az az élet, amit élni szeretnénk a mezei hétköznapokon. A párkapcsolati siker ugyanis sosem az ünnepnapok eposzi nagyságában keresendő – az legfeljebb apró tükör lehet –, hanem a mindennapok szürke forgatagában, amit a legdrágább kincsünkkel mérünk: a közösen megélt és nem csupán leélt idővel.

  • A művi abortusz hatása a párkapcsolatra

    Párkapcsolatunkban optimálisan azt éljük meg, hogy a másik támogatást, érzelmi támaszt nyújt a nehézségek megoldásához – de mi van akkor, ha a probléma magából a kapcsolatból fakad, és annak jövőjét érinti? Ha elfogadjuk, hogy egy párkapcsolatba a partnerek különböző személyes preferenciákkal, hiedelmekkel, erkölcsi megfontolásokkal, vágyakkal és elvárásokkal érkeznek, érthető, hogy egy nem várt várandósságról hozott döntés a konfliktusok forrása lehet, hisz ez az érzelmileg rendkívül telített téma egyszerre érinti a két fél egymáshoz való viszonyát és a fejlődő magzathoz való kötődésüket.

  • Jóga – út az egyéni szabadság és jóllét legmagasabb foka felé

    A jóga segítségével gyakorolható, hogy az „automata vezérlés” álmából hogyan lehet felébredni, hogyan lehet tudatosítani hétköznapi helyzetekben is az érzelmeket, gondolatokat, és ezáltal hogyan lehet szabadabb döntést hozni… Az öntudatosság és önszabályozás preventív (és terápiás) hatását aknázza ki a manapság annyira divatos mindfulness is, ami szintén az indiai filozófiából származik, és a meditáció mellett jógás testgyakorlatok is szerves részét képezik programjának…. Az öntudatosság melletti másik fontos mentális fejlesztő hatása az önismeret.

  • Betegség-e a pszichopátia?

    Az antiszociális megnyilvánulások legsúlyosabb formája a pszichopátia, amire a legújabb idegtudományi kutatások alapján úgy is tekinthetünk, mint egy súlyos mentális zavarra, ami genetikailag erősen meghatározott biológiai adottságok és hátrányos környezeti tényezők összjátékaként alakul ki. Tudományos vizsgálata jelentősen gazdagítja tudásunkat az érzelmek szocializációban betöltött szerepéről és az empátia működéséről.

ÉS MÉG: Egy félrecsúszott pulóver – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Igazságosabb gazdaság? A félelem és szorongás VR-re megy?Mit tesz velünk a szerelem?Randi a technoszexuális űrkorbanHogyan szeret a kutya?A policisztás-ovárium szindróma (PCOS) lelki terheiStresszevés, új megvilágításban Vélemények az alternatív medicináról – Reflexiók egy kutatás eredményeire • Hiszem, ha látom? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A szerelem olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor a szerelmes tudatát egy másik ember képe és a vele kapcsolatos emlékek, fantáziák töltik ki, testi és lelki tulajdonságait...

Ha a múltban és a jelenben sikeresen elértük kitűzött céljainkat, a jövőben is ezt tételezzük fel önmagunkról.

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A legjobb barátnőnkkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mindegy, mennyi idő telt el az utolsó találkozás óta.

„Anya! Fáj a hasam, nem szeretnék ma iskolába menni!” – ez a kérés talán gyakrabban hangzik el iskolai konfliktus, mint fizikai betegség következtében.

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.