Jelenlegi hely

A felnőtt, ha egyke

Az Egyke a szüleivel való együttélés során nem tanulta megg, hol vannak a saját határai. „Neki mindent lehet” gondolatkörben élte életét.

Az egyke gyermekből egyke felnőtt lesz, aki remekül teljesít a saját szakterületén, kitartóan végzi a feladatát, sokszor nagyon sikeres karriert fut be. Sokat dolgozik azért, hogy elérje (a szülei) célját, hogy felnézzenek rá és teljesítményével kivívja mások figyelmét – ezzel csökkentve a társas kapcsolatok terén megélt ügyetlenségeiből származó kisebbrendűségi érzését. Társas kapcsolataiban ugyanis a felnőtt egyke továbbra is bizonytalan.

A kortárs kapcsolatok szempontjából fontos, hogy azoknak, akik testvérük születése miatt átesnek a testvérféltékenységen illetve -rivalizáción, később több eszközük lesz az alkalmazkodáshoz, empátiához, s jobban együtt tudnak működni, mint azok, akiknek nem volt ebben részük...

Egyke a párkapcsolatokban

A párkapcsolat és a származási családban betöltött testvérpozíció összefüggéseire pár- és családterápiás munkája során Walter Toman bukkant rá. Tapasztalatai szerint a testvérpozíció nemcsak az egyén személyiségére, megküzdési stílusára, személyiségére van hatással, hanem jelentős mértékben kiszámíthatóvá és bejósolhatóvá teszi a felnőttkori párkapcsolatok mintázatát. Ez annyit jelent, hogy összefüggések figyelhetők meg a testvérpozíciók és a párkapcsolatok között.

  • A családjában egyedüli gyermekként nevelkedő személy tudja jól, hogy fiatal felnőtt korba lépvén családot kell produkálnia a szülei örömére (és elvárása szerint). Mivel perfekcionista, ebben is hajtja a vágy a tökéletességre – ám, mint korábban kiderült, a társas kapcsolatok terén nem eléggé járatos, bizonytalan, ez pedig akadályozza a magabiztos partnerkeresésben. Ha végre sikerül elindulnia a párkeresés útvesztőjében, választásában a biztonság lesz az elsődleges szempont. Olyan partnert keres, aki hasonlít a szüleihez, azaz aki mellett (továbbra is) megélheti az odaadó szeretetet, figyelmet, kényelmet, az esetleges határtalanságot. A párkapcsolatokban a biztonság érzése mellett a szenvedély, az intimitás is alapvető – kérdés sokszor az, hogy kapcsolataiban mennyire egyeztethető össze ez a két szükséglet.
  • Az Egyke a szüleivel való együttélés során nem ismerte meg saját kompetenciáit, képességeit, nem tanulta meg, hol vannak a saját határai. „Neki mindent lehet” gondolatkörben élte életét. A „hatalomból” származó omnipotens érzése miatt azt gondolja, az a természetes, ha ő irányít, ha a vitás helyzetekben mindig neki van igaza. Számára azért is kizárt a konfliktusok egyenrangú megbeszélése, mert ebben a felállásban nem érzi magát biztonságban, hiszen számára az ismeretlen helyzetet. Az ismeretlenség pedig bizonytalansággal jár, amely az „Üljünk le és beszéljük meg” helyzetekben időnként feltörne belőle, amitől óvja magát. Tart attól, hogy ismét kiszolgáltatott, tehetetlen kisgyermeknek kell lennie, s ez ijesztő számára. Ha konfliktus esetén a beszélgetőpartner nem neki ad igazat, megsértődik, kirohan, lecsapja a telefont, büntet, „hisztizik”. Ezzel a magatartással, hozzáállással irányítja partnerét. Az a társ, aki el tudja fogadni Egyke partnere eme „útjelző tábláját”, megtanul ezzel együtt élni, benne marad a kapcsolatban – aki viszont nehezen viseli a szerepek ilyen leosztását, előbb vagy utóbb kilép belőle.
  • Ha két egyke ember köteleződik el egymás felé, kapcsolatukban jellemző lehet az állandó dominanciaharc, az irányításért vívott küzdelem. Mivel gyermekként mind a ketten azt tanulták meg, hogy a család működése köréjük szerveződik, hozzájuk alkalmazkodnak a szülők, számukra ez vált természetessé. Nehezen mondanak le – nem is mondanak le igazán – központi és irányító szerepükről, ami állandó feszültséggel járhat.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?