Jelenlegi hely

Éndoktor

Éndoktor a diagnosztizálásban is fejlődött...

Tavaly november vége volt. Folyamatosan úgy éreztem, falakba ütközöm a munkahelyemen. Bármennyire is igyekeztem, a siker messze elkerült. Egy ideje az éjszaka közepén megébredtem, majd az ágy túlvégére helyezve a párnám visszaaludtam. 

Szerző: 

Nem foglalkoztam ezzel. Aztán az egyik éjszaka nem tudtam elaludni. A következő éjjel, teljes megrökönyödésemre, megismétlődött az órákig tartó forgolódás. A harmadik nap már elég fáradt voltam – általában kilenc órát alszom –, és a kiesett pár óra bizony nagyon érezhető volt. Este kilenctől aludtam, mint a bunda, másnap a vekker ébresztett. Akkor ennyi volt, gondoltam magamban elégedetten. Aztán a következő este ismét csak forgolódtam, de még mindig nem estem kétségbe, volt otthon gyenge nyugtató, erősebb nyugtató, gyógytea... Ahogy teltek-múltak a napok, ezeken mind végigmentem, de legnagyobb megdöbbenésemre még az a gyógyszer sem hozott változást, amivel – ha szükség volt rá – mindig tudtam aludni. Most viszont éberebb lettem tőle. Te jó ég, mi ez?

Irány a Google!

Elmentem a háziorvoshoz, aki felírt egy altatót. Igen ám, de addigra én már egy picit kutakodtam a neten. Pontosan tudtam, hogy az altató egy csapda, pár hét után abba kell hagyni – és rá is lehet szokni. Fizikai és pszichés függőséget okozhat, állt a használati utasításon.  A háziorvos rám ripakodott, hogy márpedig aludni kell, szedjem az altatót, a hozzászokás miatti aggodalmaimra pedig vállat vont: „Legfeljebb szedi élete végéig!”  Na, ezt nem kellett volna! Ezzel ugyanis úgy rám ijesztett, hogy este már szorongva gondoltam arra, vajon mi lesz?

És megint az internetet hívtam segítségül… Hamarosan tisztában voltam az újabb generációs altatók neveivel, a Z-szerekkel, és persze ismertem a régebbi, benzodiazepin-tartalmúakat is, sőt még a felezési időkből is vizsgára bocsátható lennék.  Legtöbbet azonban a netes fórumok segítettek, ahol valódi tapasztalataikat osztották meg az emberek egymással. Böngésztem magyarul is, de elsősorban angolul, a klinikai kutatásoktól a bulvárig mindent. Fórumok tömkelegén olvastam olyanokról, akik tizenéve élnek altatókon, mert egyszer elkezdték szedni, és azóta se tudnak anélkül aludni, az sem ritka, hogy a kívánt hatás eléréséhez már nem egy, hanem több szem kell a szerből… Arra az elhatározásra jutottam, hogy nem akarok ezen a lejtőn elindulni…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható

 

 

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...

Az ünnepek alatt biztos lesz egy-két nyugodt napod, amit egy kis önmagadba fordulással tudsz tölteni.

Sokféle elnevezése lehet: a körülmények kedvező alakulása, nem várt pozitív fordulat, csoda, kegyelem, a sors ajándék