Jelenlegi hely

Bizonytalanságaink

A neurózisok oka a túl sok információ, amivel szemben nem tudunk védekezni, és ami nem a tudásunkat növeli, hanem bizonytalanná és kiszolgáltatottá tesz.

A modern élet nem csupán azt jelenti, hogy a korábbi generációknál kényelmesebben és szabadabban élünk. A mi életünk számtalan olyan problémát is kitermelt, amivel nagyapáink és nagyanyáink még csak nem is találkozhattak. Nem kellett állandóan változtatniuk az életükön, új és új eszközöket vásárolniuk, vagy válogatniuk a rengeteg hír közül. 

Szerző: 

Ugyanakkor felesleges azon nosztalgiázni, hogy nekik mennyivel nyugodtabb, békésebb, kiszámíthatóbb életük volt, mert ez egyfelől nem igaz (hiszen háborúkat és válságokat kellett átélniük), másrészt a világ változását nem lehet feltartóztatni, és nekünk ebben a világban kell élnünk. Nosztalgiázni tehát nem érdemes, de a világ jelenlegi állapotáról érdemes gondolkodni.

A modern élet legfőbb jellemzője a változások gyorsasága és a szinte feldolgozhatatlan információtömeg. Életünk feltételei szakadatlanul átalakulnak, új szokások, új intézmények, új divatok születnek napról napra... A fejlett világ legtöbb országában ugyanazokkal a problémákkal küszködnek az emberek: fáradtság, depresszió, kiégés, magány, függőségek, alkohol, drogok. Egy felmérés rámutatott, hogy a nyugati világ országaiban minden harmadik embernek van vagy volt az élete során pszichés problémája. Az evolúciós pszichológusok és az agykutatók egyöntetű véleménye szerint ez azért van így, mert a túl nagy tömegű és túlságosan gyorsan változó információt az agyunk nem tudja feldolgozni. Ez a feltartóztathatatlanul áradó információtömeg hírek, képek és adatok formájában nem tudássá válik, hanem állandó információs zajjá. Ezt pedig csak más zajokkal lehet háttérbe szorítani – szórakozással, élményekkel vagy tudatmódosítással. A neurózisok oka a túl sok információ, amivel szemben nem tudunk védekezni, és ami nem a tudásunkat növeli, hanem bizonytalanná és kiszolgáltatottá tesz.

Olyan világban élünk ma, ahol szinte mindenről van információnk (mi történt éppen a világ legtávolabbi szegletében, mi az újabb fordulat kedvenc celebünk életében, valós időben kapjuk a híreket a Facebook-on sok száz ismerősünk élményeiről és gondolatairól), de ezek az információk elszigeteltek, nem alkotnak egyetlen nagy képet. Szinte mindenről tudunk, vagy tudhatunk, de valójában a világ egészéről nincs képünk Az információtömeg nem tudássá válik, hanem a szórakozás és a leskelődés forrásává – vagy szorongató és fenyegető tényezővé, ami elől nem tudunk kitérni. Az információ túltermelése és az egész hiánya között kínzó feszültség jön létre...

Nemcsak az a probléma, hogy túl sok az információ – sokkal inkább az, hogy nincs közünk a megszerzett információhoz. Az áradó képek és hírek virtuális világa valójában egy olyan idegen világ, amiben bármilyen hír bármikor érdekessé lehet – de ugyanígy bármilyen információ bármikor idejétmúlttá és feleslegessé is válhat. Mégis ez a virtuális világ válik egyre inkább az otthonunkká, és ebben próbáljuk kialakítani az énünket is. A Facebook például olyan fiktív önkép létrehozását teszi lehetővé, aminek esetleg alig van kapcsolata a valóságos emberrel – ám mégsem puszta csalásról van szó, hanem arról, hogy a Facebook egy második világ a valódi mellett, virtuális kommunikációval, virtuális barátságokkal, virtuális személyek közötti virtuális érintkezésekkel.

Bizonytalanságunk oka tehát egyrészt a hatalmas és feldolgozhatatlan információtömeg, másrészt az, hogy nincs képünk az egészről, vagyis a világban nem vagyunk otthon, csak a világ egy nagyon kicsi részében, harmadrészt az, hogy nincs eleven kapcsolatunk a tudással, sok mindenről tudunk, de nem tudjuk, hogy ennek a tudásnak az alapján hogyan építsünk fel egy értelmes életet...

Állandóan keresünk valamit. Azt hisszük, hogy információt keresünk, pedig nem: valójában a sok keresgélés, a Google-ban való szakadatlan kutakodás mélyén a bizonyosság keresése rejlik. Otthonosságra, értelmes életre és bizonyosságra vágyunk...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.

Ha egy egész szezont végignézel a kedvenc sorozatodból, garantáltan rosszul fogsz aludni.

Képes-e – vagy akar-e – lemondani az ember arról, ami adott pillanatban jólesne?

A kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

Fel se tűnik, ahogy az ember egyszer csak magára veszegy kritikus megjegyzést, ráförmedő hangsúlyt. Pedig, ahogy a mondás tartja: akinek nem inge, ne vegye magára.

Ám úgy tűnik, mégsem tanulunk – a gyakorlatban csak ismételgetjük ugyanazokat a lépéssorokat a magunk magánéleti vagy