Jelenlegi hely

Barátok?

A személyes, szemtől-szemben történő kakaskodást az esetek többségében felváltja az „online bunyó”

Laci keserűen meséli anyukájának, hogy Bence, akiről azt hitte, igazi haver, a Facebookra feltett egy képet róla – egy olyan fotót, amit tulajdonképpen senkinek sem akart volna megmutatni. És persze egy „cikizős” kommentet is írt hozzá. „Hát milyen barát az ilyen??” 

Manapság nem ritka történet ez. A közösségi oldalak szinte vonzzák az ilyesfajta „gyerekcsínyeket”. A személyes, szemtől-szemben történő kakaskodást az esetek többségében felváltja az „online bunyó”: fotók és beírások tanúskodnak arról, hogy a gyerekek ezt a fórumot is felhasználják egy kis gonoszkodásra – anélkül, hogy felmérnék: ez is kimeríti a zaklatás fogalmát, és sok keserűséget okozhat a szenvedő félnek. Ahogy az egymásnak feszülők, a fizikai erőfölényükkel visszaélő, a gyengébbeket megalázó, bántalmazó „nagyfiúk” nem tekinthetők barátnak, úgy az internetet nyíltan vagy inkognitóban felhasználók sem szeretetből okoznak kínos pillanatokat a kiszemelt áldozatnak.

Erőszak az iskolában

Az internetes zaklatásról nehéz megbízható statisztikai adatokat említeni, ám a fizikai erőszak mértéke megdöbbentő: egy 2013-as tanulmány szerint az USA-ban kb. a középiskolás diákok 20 százalékát bántalmazták az iskola területén egy éven belül, míg egy másik kutatás szerint ez a szám akár 26 százalék körül is alakulhat, és hasonló az arány az általános iskolások körében is. Ezek az esetek általában súlyos pszichológiai következményekkel járnak – a társaik által bántalmazott gyerekek például nagyobb arányban lesznek depressziósak 18 éves korukra.

És mi a helyzet nálunk? Az UNICEF Magyar Bizottság adatai szerint hazánkban minden második iskolás gyermek vett már részt verekedésben, vagy volt szenvedő alanya az iskolai erőszak egyéb formáinak. A legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem mindig ismerik fel, ha méltatlan helyzetbe kerülnek, illetve nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak. A Cartoon Network gyermekcsatorna „Aki ver, az nem haver!” jelmondatot viselő kezdeményezésének legfőbb célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét: az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell eltűrniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, bajba jutott társaikért, ne féljenek segítséget kérni. A gyermekjogi szervezet „Ébresztő-óra” programjának részeként pedig az UNICEF önkéntesei iskolai tanórákon vagy rendezvényeken tartanak előadásokat általános- és középiskolás diákok számára, kitérve az internetes zaklatás témájára is, és rávilágítanak: a gyerekeknek a digitális világban is joguk van a zaklatásmentes élethez.

Mindig kell egy barát…

De mégis, hol vannak a barátok? Akik elmondhatják egymásnak apró titkaikat – anélkül, hogy kiröhögnék egymást, vagy történetüket viszontlátnák a Facebookon? Akik meghallgatják barátjukat, még ha inkább játszanának is, mert tudják, hogy majd ő is így tesz, ha szükség lesz rá. Aki nem hazudik, s akiben barátja fenntartás nélkül megbízhat. Aki akkor sem tartja hülyének a másikat, ha felelésnél összezavarodik. Akivel jókat lehet focizni vagy filmet nézni. És aki megvédi, ha valaki bántani akarja…

Barátokra mindig szükség van – és nemcsak gyerekként: ugyancsak egy amerikai kutatás mutatott rá, hogy azok a tinik, akik aktív, közeli kapcsolatot ápolnak kortársaikkal, felnőttként kiegyensúlyozottabbak, s ennek is köszönhetően egészségesebbek lesznek. A szakemberek 171 tini életét követték, akik a kezdetekkor hetedikesek és nyolcadikosok voltak. 13 és 17 éves koruk között értékelték barátságaik minőségét s a kortárscsoportba való beilleszkedés érdekében tett lépéseiket. Egészségi állapotukat később, 25, 26 és 27 éves korukban térképezték fel, így jutottak az előbbi megállapításra.

Hogyan segíthetnek a felnőttek „baráttá válni”?

A felnövekvő gyerekek környezetében élő felnőtteknek ebben is fontos szerepük – és lehetőségük – van: egyrészt példát mutatnak, ahogy saját kapcsolataikban barátként, társként, bajtársként működnek. Már a kicsik is igen éles megfigyelők – elraktározzák, s később, az óvodai, iskolai közösségbe kerülve előhívhatják, amit az emberi viszonyok működéséről látnak, tapasztalnak maguk körül. Másrészt a szülők, pedagógusok úgy is segíthetnek, hogy olyan helyzeteket alakítanak ki, amelyekben a gyerekeknek lehetőségük adódik az egymáshoz kapcsolódásra, a közös munkára, az együtt játszásra, egymás értékeinek elismerésére, az egymásra való támaszkodásra, illetve a gyengeségekben is egymást kiegészítve, „csapatként” működni. A kiegyensúlyozott, produktív „felnőttséghez” elengedhetetlenül fontos a kölcsönös függőség elismerése, az együttműködés minél jobb eszközeinek kimunkálása.

Persze mindig lesznek körülöttünk szimpatikus és kevésbé vonzó emberek – de a „nem barát” nem egyenlő az „ellenséggel”! A szimpátia-viszonyok megismerésére, avagy a „közösségek rejtett hálózatának” feltárására remek eszköz a szociometria,* melynek segítségével egy adott gyermekközösség belső felépítése, a kölcsönös vonzódáson alapuló kapcsolatok feltárhatóak. Ennek segítségével a pedagógus képet kaphat arról, merre induljon a közösség fejlesztésében, kik azok a gyerekek, akiknek részvételét erősíteni kellene, kik a központi figurák, akikre akár támaszkodni lehet ebben a munkában. A barátságok kialakulását, megerősödését támogatja a közös feladatok végzése, az együttes tevékenységekben, közös programokban való részvétel is – a gyerekek és a részt vevő felnőtt folyamatos visszajelzése pedig segíthet kialakítani a kritikák, negatív érzések kifejezésének elfogadható formáját.

Ez is érdekelhet

Ezt a legtöbb család katasztrófaként éli meg, és azonnal elindul a bűnbakkeresés.

Az iskolai bántalmazás nem új keletű probléma, bár vannak olyan formái, amelyek az utóbbi időben terjedtek el.

Az iskolán belüli erőszak vagy zaklatás nagyon sok esetben fellelhető az  intézményekben, gyakran azonban mind a szülők, mind a pedagógusok alábecsülik a helyzet súlyosságát....

A tinik agyát szokták egy olyan új autóhoz hasonlítani, amelyben alacsonyabb állást mutat a kilométeróra.

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Gyakran az igazgatók tussolják el az ügyet: az iskolából ugyan kirúgják a tanárt, de eljárás nem indul ellene.