Jelenlegi hely

Céltalan hajósnak miért nem kedvez a szél?

A bizonytalanság és a kétségbeesés élménye abból ered, hogy célok hiányában elveszítjük tájékozódási képességünket, az iránytűnket–ha úgy tetszik, a navigációs rendszerünket –, amely nélkül csupán céltalanul bolyongunk,

Nem mindegy, hogy passzív, védtelen és kiszolgáltatott személyek vagyunk, akik csupán elszenvedik a körülöttük zajló történéseket, s ezáltal válunk az időjárás, a gazdaság, vagy éppen a politikai döntések áldozatává. E passzív, áldozati léttel szemben aktív, irányító szerepet is választhatunk, hiszen képesek vagyunk arra, hogy saját életünk nagyszínpadának főszereplői, s ne csupán annak kellékesei legyünk! 

Az irányítás és a kontroll átvételének egyik legelső állomását a saját tetteinkért való felelősségvállalás jelenti. Például a dugóban ülve mennyire egyszerű szapulni a rendőröket, akik épp most nincsenek itt, hogy rendet csináljanak, bezzeg sebességtúllépéskor egyből ott teremnek... Mindeközben elfelejtjük, mi döntöttünk úgy, hogy autóba ülünk, nem pedig kerékpárra pattanunk vagy vonatra szállunk, továbbá arról is, hogy épp akkor indultunk útnak, és végül mi választottuk az adott útvonalat is. És bizonyára még lehetne folytatni a sort… A másokat hibáztató és a felelősséget áthárító működésmód nagyon tipikus, pszichológiai szempontból azonban két súlyos probléma van vele. Egyrészt a fenti viselkedés inkább a gyerekek esetében tekinthető elfogadható és adekvát magatartásnak, akik kb. 5-6 éves korukig még másokat hibáztatnak saját, balul végződő cselekedeteikért. Másrészt pedig válaszreakcióként messzemenőkig kimeríti a megterhelésre adott distressz-reakció fogalmát, annak minden negatív testi és lelki következményével együtt.

A főszerep eljátszásához, tehát az aktív, irányító, döntéshozó pozíció betöltéséhez a felelősségvállaláson túl célok is szükségesek. A célok mutatnak utat, ezek jelölik ki, hova tartunk, mit akarunk az élet különböző területein (pl. kapcsolatok, anyagiak, egészség tekintetében) megvalósítani. Célok hiányában komoly belső űrt élünk át, amelyet az egyik oldalon leginkább a bizonytalanság és a kétségbeesés, míg a másikon az unalom érzése ural. A bizonytalanság és a kétségbeesés élménye abból ered, hogy célok hiányában elveszítjük tájékozódási képességünket, az iránytűnket – ha úgy tetszik, a navigációs rendszerünket –, amely nélkül csupán céltalanul bolyongunk, sodródunk az eseményekkel, s nem találjuk a nekünk megfelelő irányt. S mivel „a céltalan hajósnak nem kedvez a szél” sem, ezért a potenciális választáslehetőségét hordozó helyzetek a döntés és az elköteleződés terhe miatt tovább fokozzák a kétségbeesést. A folyamatos bizonytalanság, aggodalom és kétkedés könnyen vezethet szorongásos kórképekhez, álmatlansághoz, vagy akár pszichoszomatikus tünetekhez. A céltalanság miatt tátongó űrt, az unalmat gyakran pótcselekvésekkel töltjük ki, ehhez pedig napjaink fogyasztói társadalma kiváló táptalajként szolgál. Gondoljunk csak arra, amikor érzékszerveinket egyidejűleg és intenzíven stimuláljuk oly módon, hogy „giga mennyiségű” pattogatott kukoricával és literes üdítővel a kezünkben ülünk a 3 (esetleg 4)D-s élményt nyújtó moziban. Az online létezés végtelen repertoárja vagy az élvezeti szerek által nyújtott lehetőségek szintén ezt az űrt fedhetik le. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem a nehéz, céljaink megvalósításával töltött időszakot követő, megérdemelt és jóleső semmittevésről van szó, amely a töltekezést és az újbóli bevetéshez szükséges erőgyűjtés csendjét szolgálja, hanem arról az unalomról, amit egy látszólag aktív folyamat közben élünk meg.

Valódi, motiválni képes céljaink megtalálásához nincs recept, hiszen ezek legalább annyira változatosak, sokfélék és színesek, amennyire mi magunk is egyediek és megismételhetetlenek vagyunk...

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A tartósan nagy pocak mögé többnyire vastag zsírréteget képzelünk el. Pedig van ott más is: vizenyő, vastag kötőszövet és a kitágult belek halmaza. Vissza lehet fordítani ezt a...

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Közkeletű hiedelem, hogy egy kis tombolással, töréssel-zúzással le lehet vezetni az agresszivitást. Csakhogy – sajnos! – ez óriási tévedés.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Sokak számára eljön a pillanat, amikor nyomot akarnak hagyni a világban, jobbítani szeretnék azt.

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...