Jelenlegi hely

Céltalan hajósnak miért nem kedvez a szél?

A bizonytalanság és a kétségbeesés élménye abból ered, hogy célok hiányában elveszítjük tájékozódási képességünket, az iránytűnket–ha úgy tetszik, a navigációs rendszerünket –, amely nélkül csupán céltalanul bolyongunk,

Nem mindegy, hogy passzív, védtelen és kiszolgáltatott személyek vagyunk, akik csupán elszenvedik a körülöttük zajló történéseket, s ezáltal válunk az időjárás, a gazdaság, vagy éppen a politikai döntések áldozatává. E passzív, áldozati léttel szemben aktív, irányító szerepet is választhatunk, hiszen képesek vagyunk arra, hogy saját életünk nagyszínpadának főszereplői, s ne csupán annak kellékesei legyünk! 

Az irányítás és a kontroll átvételének egyik legelső állomását a saját tetteinkért való felelősségvállalás jelenti. Például a dugóban ülve mennyire egyszerű szapulni a rendőröket, akik épp most nincsenek itt, hogy rendet csináljanak, bezzeg sebességtúllépéskor egyből ott teremnek... Mindeközben elfelejtjük, mi döntöttünk úgy, hogy autóba ülünk, nem pedig kerékpárra pattanunk vagy vonatra szállunk, továbbá arról is, hogy épp akkor indultunk útnak, és végül mi választottuk az adott útvonalat is. És bizonyára még lehetne folytatni a sort… A másokat hibáztató és a felelősséget áthárító működésmód nagyon tipikus, pszichológiai szempontból azonban két súlyos probléma van vele. Egyrészt a fenti viselkedés inkább a gyerekek esetében tekinthető elfogadható és adekvát magatartásnak, akik kb. 5-6 éves korukig még másokat hibáztatnak saját, balul végződő cselekedeteikért. Másrészt pedig válaszreakcióként messzemenőkig kimeríti a megterhelésre adott distressz-reakció fogalmát, annak minden negatív testi és lelki következményével együtt.

A főszerep eljátszásához, tehát az aktív, irányító, döntéshozó pozíció betöltéséhez a felelősségvállaláson túl célok is szükségesek. A célok mutatnak utat, ezek jelölik ki, hova tartunk, mit akarunk az élet különböző területein (pl. kapcsolatok, anyagiak, egészség tekintetében) megvalósítani. Célok hiányában komoly belső űrt élünk át, amelyet az egyik oldalon leginkább a bizonytalanság és a kétségbeesés, míg a másikon az unalom érzése ural. A bizonytalanság és a kétségbeesés élménye abból ered, hogy célok hiányában elveszítjük tájékozódási képességünket, az iránytűnket – ha úgy tetszik, a navigációs rendszerünket –, amely nélkül csupán céltalanul bolyongunk, sodródunk az eseményekkel, s nem találjuk a nekünk megfelelő irányt. S mivel „a céltalan hajósnak nem kedvez a szél” sem, ezért a potenciális választáslehetőségét hordozó helyzetek a döntés és az elköteleződés terhe miatt tovább fokozzák a kétségbeesést. A folyamatos bizonytalanság, aggodalom és kétkedés könnyen vezethet szorongásos kórképekhez, álmatlansághoz, vagy akár pszichoszomatikus tünetekhez. A céltalanság miatt tátongó űrt, az unalmat gyakran pótcselekvésekkel töltjük ki, ehhez pedig napjaink fogyasztói társadalma kiváló táptalajként szolgál. Gondoljunk csak arra, amikor érzékszerveinket egyidejűleg és intenzíven stimuláljuk oly módon, hogy „giga mennyiségű” pattogatott kukoricával és literes üdítővel a kezünkben ülünk a 3 (esetleg 4)D-s élményt nyújtó moziban. Az online létezés végtelen repertoárja vagy az élvezeti szerek által nyújtott lehetőségek szintén ezt az űrt fedhetik le. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem a nehéz, céljaink megvalósításával töltött időszakot követő, megérdemelt és jóleső semmittevésről van szó, amely a töltekezést és az újbóli bevetéshez szükséges erőgyűjtés csendjét szolgálja, hanem arról az unalomról, amit egy látszólag aktív folyamat közben élünk meg.

Valódi, motiválni képes céljaink megtalálásához nincs recept, hiszen ezek legalább annyira változatosak, sokfélék és színesek, amennyire mi magunk is egyediek és megismételhetetlenek vagyunk...

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019. december – 2020. januári számában
ezekről olvashat:

2019 december – 2020 január

  • Tudnak-e a gépek szeretni?

    A szeretetre való képesség az ember lehetősége, melynek valóra váltása a felnövekvés társas környezetétől, a szülő-gyermek kapcsolatban megtapasztalt szeretetteljes élményektől függ. Bármilyen bonyolult és sokoldalú is legyen a mesterséges intelligencia, érzésekre nem lesz programozható, mivel nem áll mögötte az autonóm életvezetést lehetővé tevő testi és szellemi erők fejlődéstörténete. Nincs benne semmi, ami az emberi érzések két nagy erőforrását, a szexualitást és az agressziót hordozná. A gépek nem szoronganak, nem félnek, nem remélnek.

  • Megalkuvás és megátalkodottság között

    Mire jó egy kompromisszum? Arra, hogy eláruljam a vágyaimat? Vagy arra, hogy igazodva a valósághoz, megvalósítsam belőlük legalább azt, ami megvalósítható? A kompromisszum során vajon lemondok önmagamról? Igazodom másokhoz? Vagy egyensúlyt teremtek az éppen adott helyzetben? Hogyan kell jó kompromisszumokat kötni?

  • Kudarc és siker között

    Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

  • E-mail zűrzavar: miért nem értjük egymást?

    Valószínűleg sokan ismerik azt a frusztráló érzést, amikor a világosan és szabatosan megfogalmazott e-mailjükre értelmetlen – vagy a tárgytól teljesen eltérő – választ kapnak. Ugyanígy sokaknak ismert az a helyzet, amikor egy beérkező e-mail fölött töprengve próbálják kitalálni, vajon mit is akart mondani a levél szerzője. Az e-mailek írói és fogadói aztán szerepet cserélve bosszankodnak a másikon, aki nem tud értelmesen fogalmazni, vagy nem képes felfogni a legegyszerűbb dolgokat sem.

  • Pszichoterápia és önsegítés integrációja a Minnesota-rendszerű terápiákban

    A Minnesota-rendszerű terápia a pszichológiai terápiák önálló úton járó, kissé deviáns fivére. Elválaszthatatlan az Anonim Alkoholisták és a mintájukra kialakuló egyéb 12 lépéses csoportok szellemiségétől és gyakorlatától... A Minnesota-program a pácienseknek azon körével foglalkozik, akiknél az érzelem- és feszültségkezelés elégtelen volta szenvedélybetegségbe, addikcióba torkollott.

ÉS MÉG: Pedig a stratégiám tökéletes volt… – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Boldogságkereső • Az önismeret ára • A sikeres tárgyalás nem a tárgyalóasztalnál kezdődik • Kell-e különórára járnia, ha nem akar? • Mindennapi életünk a tik árnyékában – Egy Tourette-szindrómás kisfiú édesanyjának beszámolója • „Találd ki, mire vágyom” – Egy nárcisztikus párkapcsolata • Éljünk az élet napos oldalán! – Az életközépi válság újragondolása 2. • Érvényes-e még ma is az idősek bölcsessége? • Életközépi karrierváltás: tényleg létezik?• Ami a színfalak mögött zajlik – a krónikus stressz rejtelmei • A bosszú • „A testképet illetően nincs realitás!” – Beszélgetés dr. Juhász Péterrel • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Fedezzük fel az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő.

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és...

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

A tartósan nagy pocak mögé többnyire vastag zsírréteget képzelünk el. Pedig van ott más is: vizenyő, vastag kötőszövet és a kitágult belek halmaza. Vissza lehet fordítani ezt a...