Jelenlegi hely

„Mi közöm anyádhoz?”

A gyermekkori kötődés és a párkapcsolat összefüggései

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna. 

Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezdődött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat. De meddig kell visszamennünk az időben, hogy megértsük felnőttkori párkapcsolataink működését?

Leginkább az első kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig.  Ennek jelentőségét már az 1950-es évektől meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt először a korai kötődésről, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelentőségű érzelmi kötelékről. Már ő úgy vélekedett, hogy a kötődés a bölcsőtől a sírig ható erő...

Ahogy mondani szoktuk, az anya minden későbbi kapcsolat prototípusa...  Legelső kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a felnőtt párkapcsolatainkban megjelenő kötődési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen kötődési stílus jellemző, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jövőre, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztésétől való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrendűségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus belső hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja.

Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböző kötődési stílusú emberek eltérő mértékű elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzettől szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelműen fejezi ki elköteleződését, ezért nem képesek „nyugodtan hátradőlni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, belső bizonytalanságuk, feltörő szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 április–májusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. április

  • Rendhagyó riport a pszichiátriáról

    Ő az, aki csak annyival tud többet egy pszichológusnál, hogy nyugtatókat ír fel. Ő az, aki az elmeosztály sötétjében les a szegény páciensekre. Aki még mindig elektrosokkal kezel, és aki néha őrültebb a betegeinél is. Ő az, aki a legvadabb emberből is képes kihozni a jót, és segítségével mindenki képes a teljesítménye maximumát nyújtani. Ő az, akinek segítségével elkapják a sorozatgyilkosokat. Vagy mégsem? A pszichiátereket övező városi legendákról őszintén dr. Purebl Györggyel, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökével.

  • Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    A kapcsolat megromlásához számtalan út vezethet, sokféle jel mutathatja a bajt. A valódi problémát nem a konfliktusok, az esetleges veszekedések jelentik, hiszen ha a két fél a vitán keresztül eljut a közös megoldásig, ez a folyamat és annak sikere erősítheti a kapcsolatot… Ha a konfliktusok megbeszélése negatív eredménnyel zárul, a felek eltávolodhatnak egymástól… John Gottmann amerikai családterapeuta szerint a „negatív egyenleget” mutató párok kapcsolatában tartósan fennállnak olyan jellegzetes előjelek, amelyek nagy valószínűséggel a kapcsolat megromlásához, esetlegesen szakításhoz vezethetnek. Ezeket a jósló jeleket négy nagy csoportba osztotta, s a kapcsolat megromlását, majd a kapcsolat befejezését, a válást megidéző jeleket szimbolikusan az Apokalipszis négy lovasának nevezte el

  • Szexualitás a szülés után

    A szülés okozta testi változások miatt a nők gyakran testképzavarral küzdenek, úgy érzik, szexuális vonzerejük csökkent. Gyakran gátló tényező a gyermekkel kapcsolatos túlzott aggodalmaskodás, amiben az apa is osztozhat, sőt, esetleg ő “gerjeszti”. A szülő(k) fél(nek) attól, hogy “zajongásukkal” felébresztik a gyereket, vagy a szexbe “feledkezve” nem hallják meg, hogy felébredt, nem észlelik, ha valami baja van, stb. Egészen fiatal csecsemőkkel kapcsolatban is tartanak attól, hogy a gyerek olyat lát, hall, ami károsan befolyásolja a további fejlődését. Ez teljesen alaptalan, a szülők mégis csak „lábujjhegyen” mernek szeretkezni, nem tudnak kellőképpen egymásra figyelni, fél szemüket-fülüket a gyerekre irányítják.

  • Egyszer volt, hol nem volt...

    Bizonyára Önök is tapasztaltak magukban bizonyos félelmet, amikor azt látták, hogy a gyermek fegyverrel játszik, feketét rajzol, szereti a harcolós játékokat vagy meséket, a királylány helyett a banyával azonosul a mesében, vagy éppen a halálról kérdez. Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gyermekét, miért járnak időnként mindenféle furcsaságok a fejében.
    Önmagában jó jelenség, ha valamit a gyermekek – direkt vagy kevésbé direkt – módon megmutatnak. A fantázia, a játék az egyik legjobb eszköz az őket foglalkoztató érzések, konfliktusok önálló feldolgozásában és az élet dolgainak elrendezésében. Ha ez jól működik, már önmagában egyfajta érettségnek tartja a mai gyermekpszichológia.

ÉS MÉG: A cipőpertli – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa„Hol a boldogság mostanában?”Milyen a jól működő család?Anyalelkű apák és apalelkű anyákCsaládi „tartozások” – a kínai családmodell változásának dilemmái • Miért nehéz az iskolatáska?A „zugtanuló”Az értelmetlen egyetértésUtazás az alvás barlangjábaA kényszersírás és az emocionális sírásElső fecskének lenni nehéz • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A legritkább esetben fordul elő, hogy azt mondjuk: MOST boldog vagyok.

Szomorúan néz rád, talán már a könnyek is megjelennek a szeme sarkában. Őszintén kiönti neked a lelkét, nem szépít semmit, ott áll előtted a csupasz érzéseivel, gyötrelmeivel...

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A legtöbb ember képtelen arra, hogy helyesen felmérje, kik az igazi vetélytársak, kik azok, akik kitúrhatják őket a helyükről.

Az emberek szeretik a saját szelfijüket, de már kevésbé lelkesek, ha mások önarcképeit kell nézegetniük...

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde