Jelenlegi hely

„Mi közöm anyádhoz?”

A gyermekkori kötődés és a párkapcsolat összefüggései

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna. 

Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezdődött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat. De meddig kell visszamennünk az időben, hogy megértsük felnőttkori párkapcsolataink működését?

Leginkább az első kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig.  Ennek jelentőségét már az 1950-es évektől meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt először a korai kötődésről, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelentőségű érzelmi kötelékről. Már ő úgy vélekedett, hogy a kötődés a bölcsőtől a sírig ható erő...

Ahogy mondani szoktuk, az anya minden későbbi kapcsolat prototípusa...  Legelső kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a felnőtt párkapcsolatainkban megjelenő kötődési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen kötődési stílus jellemző, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jövőre, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztésétől való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrendűségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus belső hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja.

Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböző kötődési stílusú emberek eltérő mértékű elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzettől szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelműen fejezi ki elköteleződését, ezért nem képesek „nyugodtan hátradőlni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, belső bizonytalanságuk, feltörő szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A függő ember elsődleges törekvése, hogy szoros kapcsolatban lehessen a számára fontos személlyel, legyen az szülő vagy barát, a párja vagy akár a gyermeke. Ennek érdekében...

Manapság, amikor mindent a sikeresség mércéjével mérünk, nagyon nehéz kialakítani azt az elégedettségi szintet, ahol

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért,...

Jólesik, ha megdicsérnek. Kinek nem? Elégedetten nézel végig a jól elvégzett munkán. Büszke vagy az eredményeidre.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni...