Jelenlegi hely

„Mi közöm anyádhoz?”

A gyermekkori kötődés és a párkapcsolat összefüggései

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna. 

Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezdődött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat. De meddig kell visszamennünk az időben, hogy megértsük felnőttkori párkapcsolataink működését?

Leginkább az első kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig.  Ennek jelentőségét már az 1950-es évektől meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt először a korai kötődésről, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelentőségű érzelmi kötelékről. Már ő úgy vélekedett, hogy a kötődés a bölcsőtől a sírig ható erő...

Ahogy mondani szoktuk, az anya minden későbbi kapcsolat prototípusa...  Legelső kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a felnőtt párkapcsolatainkban megjelenő kötődési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen kötődési stílus jellemző, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jövőre, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztésétől való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrendűségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus belső hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja.

Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböző kötődési stílusú emberek eltérő mértékű elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzettől szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelműen fejezi ki elköteleződését, ezért nem képesek „nyugodtan hátradőlni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, belső bizonytalanságuk, feltörő szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. október–november

  • Nem szeretek dönteni... – Az elbizonytalanodás lélektana

    Mindennapjainkat apróbb-nagyobb döntések szövik át. Lehet, hogy többségüket nem is éljük át igazán, mert nem töltünk órákat egy hűtőpult felett a gyümölcsjoghurtokat válogatva. Arról viszont többen beszámolhatnának, hogy egy cipő vásárlásakor valóságos beszerzőkörutakat bonyolítanak… Akkor mit mondhatnánk azokról az érzelmi döntésekről, amiket a magánéletünkben, a családi életben, vagy a munkánkkal kapcsolatban kell meghoznunk?

  • Valóban tudni akarom? Test-bizonytalanság-érzet

    Egészségünkkel kapcsolatban számos szituációban átélhetjük a bizonytalanságot: meg akarunk-e bizonyosodni egy lelet eredményéről? Akarjuk-e hallani a diagnózist? Vajon mindig egyértelmű számunkra, hogy egy kezelés jót tesz-e, vagy éppen árt nekünk? A legtöbb embernél a bizonytalanság általában nyugtalansággal jár, ugyanis a megkérdőjelezett dolog értelmezése, igazsága, valósága felfüggesztett állapotban van: amit kétségbe vonunk, „törvényen kívülivé” válik és nehezen kezelhető számunkra

  • Függni a függetlenségtől

    A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte… Miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

  • Az elég jó örökbefogadó szülő

    Amikor valaki szülővé válik, számtalan kapaszkodót kap, hogyan is lehet belőle elég jó szülő. Elég jó, hisz Bettelheim írásai óta tudjuk, hogy nem kell a tökéletességre törekednünk… Bár a legtöbb tanácsadói forrás a szülők saját, belső ösztönös megoldásmódjait helyezi előtérbe, egy gyermekét váró pár nemcsak a rengeteg szakkönyvből, hanem az őket körülvevő, jó gyakorlattal rendelkező családtagoktól, barátoktól is sok hasznos tanácsot gyűjthet be arra vonatkozóan, hogyan is kell, hogyan lehet a szülőséget „jól csinálni”.

  • A szkizofrénia – más szemmel. Tévhitek, sztereotípiák – és a valóság

    A szkizofrénia, magyar nevén tudathasadásos elmebetegség nemcsak a pszichiátriában, hanem mindennapos beszélgetéseinkben is gyakran felbukkanó és izgalmas téma. A többségnek azonban nincs módja valóságos képet kapni a szkizofrén betegről, így előítéleteinket mozgósítjuk… Előítéleteinknek természetesen oka van. Ami eltér a szokásostól, idegen, az feltűnést kelt – igyekszünk meg is különböztetni és távol is tartani magunktól. Végül is: ki tudja, mire számítsunk?

ÉS MÉG: Bizonyosság mindenáron? – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Kórkép a bizonytalanságrólSzerelmeim és „idegeneim”Betegesen normális? A populizmus pszichológiája • A mai korszellem kedvez a szélsőségeknek?Jelentés az út szélérőlTáncolni kell!Mi mire való? A tárgyakról való tanulás kisgyermekkorban • Vélemény első látásraA leszokás nem akaraterő kérdése!Devizahiteles zsákutcák • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Valóban egyik napról a másikra történne a leszokás? Valóban csak akaraterő kérdése az egész?

A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára. 

A tény, hogy ugyanazt kapjuk, amit a másik magának is vett, a megajándékozott szemében megnöveli az ajándék értékét.

Van, akinek meggyőződése, hogy három pálinka után a társaság fénypontja lesz belőle.

A menedzserek többsége egyszerűen túlbecsülte a vásárlói elégedettséget, ami a marketing-döntések jelentős részénél a realitással való kapcsolat elvesztését vonja maga után....

Azok a csecsemők, akik visszafogottabbak és félénkebbek, kisebb eséllyel hajlandóak arra, hogy új ízeket próbáljanak ki.