Jelenlegi hely

„Mi közöm anyádhoz?”

A gyermekkori kötődés és a párkapcsolat összefüggései

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna. 

Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezdődött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat. De meddig kell visszamennünk az időben, hogy megértsük felnőttkori párkapcsolataink működését?

Leginkább az első kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig.  Ennek jelentőségét már az 1950-es évektől meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt először a korai kötődésről, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelentőségű érzelmi kötelékről. Már ő úgy vélekedett, hogy a kötődés a bölcsőtől a sírig ható erő...

Ahogy mondani szoktuk, az anya minden későbbi kapcsolat prototípusa...  Legelső kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a felnőtt párkapcsolatainkban megjelenő kötődési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen kötődési stílus jellemző, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jövőre, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztésétől való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrendűségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus belső hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja.

Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböző kötődési stílusú emberek eltérő mértékű elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzettől szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelműen fejezi ki elköteleződését, ezért nem képesek „nyugodtan hátradőlni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, belső bizonytalanságuk, feltörő szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy – legalábbis saját szemünkben – az ideális méretet elérjük.

A legtöbb ember képtelen arra, hogy helyesen felmérje, kik az igazi vetélytársak, kik azok, akik kitúrhatják őket a helyükről.

Az emberek szeretik a saját szelfijüket, de már kevésbé lelkesek, ha mások önarcképeit kell nézegetniük...

Többnyire azt hisszük, hogy el kell gondolnunk az elérendő célt, majd végre kell hajtanunk a döntést egyszer s minde

Hogyan lehet boldogságban fenntartani egy kapcsolatot, mi segíti a problémákkal való megküzdést?

A kutatások szerint nemcsak hogy ilyen képet szeretnénk felépíteni magunkról, de ha egyszer sikerült, sok mindenre k