Jelenlegi hely

Felnőtt-e a felnőtt?

Nagyon okos emberek érzelmileg nagyon éretlenek és sérülékenyek lehetnek.

Érett személyiség... Mit jelent ez a kifejezés az Ön számára? Milyen embert képzel maga elé? Valakit, aki kiegyensúlyozott és bölcs? Egy korosabb, sokat tapasztalt személyt, aki tisztában van önmagával, aki tudja, mit akar, és tekintélyt, biztonságot, nyugalmat sugároz?

Érett személyiség... Mit jelent ez a kifejezés az Ön számára? Milyen embert képzel maga elé? Valakit, aki kiegyensúlyozott és bölcs? Egy korosabb, sokat tapasztalt személyt, aki tisztában van önmagával, aki tudja, mit akar, és tekintélyt, biztonságot, nyugalmat sugároz?

Mit gondol: tényleg az idősebbek privilégiuma az érettség? És vajon az életkor előrehaladtával valóban garantáltan érettebbek leszünk?

Abban lényegében minden pszichológiai irányzat egyetért, hogy a lelki fejlődés szakaszosan történik – az idegrendszeri fejlődés és a környezeti befolyások kölcsönhatásának függvényében...A készségeknek, képességeknek azt az arzenálját, amit az egyes szakaszokon megszereztünk, továbbvihetjük magunkkal, és használhatjuk, ha az élet hasonló feladatok elé állít. Aki viszont úgy próbál továbblépni valamely szakaszból, hogy ott nem küzdött meg sikeresen, annál egyfajta hiátus marad. Ha a meg nem munkált életfeladat évek múlva újra előlép, nem lesz a kezeléséhez a szükséges eszközök birtokában – később pedig már sokkal nehezebb megszerezni azokat!

A biológiai fejlődés okán persze mindenkinek tovább kell lépni az egymást követő állomásokra, de a „hiányok” újra és újra visszaköszönnek...Tökéletes érettségről akkor beszélhetünk, ha valaki minden életszakaszon úgy halad végig, hogy – még ha utólag is – kimunkálja mindazokat a készségeket, képességeket, amelyek az egyes szakaszok feladatának teljesítésével válnak igazán használhatóan a sajátjaivá. Így juthat el sok tapasztalatot szerezve, sokfajta megküzdő képesség, készség birtokában a valódi érett felnőttségig, illetve az öregkorig. 

Ha a személyiség több fejlődési szinten is kidolgozatlan maradt, akkor lelassulhat – vagy megállhat – a pszichés fejlődése. Ráadásul a fejlődési hiátusok néha meglepő viselkedést eredményezhetnek. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy elcsodálkozott azon, amikor egy többnyire teljesen felnőttesen viselkedő kolléga vagy családtag valamely helyzetben váratlanul megdöbbentően „éretlenül” reagál (vagy akár önmagunkat is rajtakaphatjuk ilyen reakción…) Ilyenkor vélhetően az történik, hogy az adott helyzet olyan problémamegoldó készséget követelne meg, amit az érintett személy korábban nem fejlesztett ki magában...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 1. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...