Jelenlegi hely

Túlzott önfeltárás a Facebookon

Mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból?

Mindenki meg tud nevezni legalább egy olyan Facebook-ismerőst, akit „túlzott megosztónak”, vagyis oversharer-nek tart. A „túlzott” jelző sok mindent takarhat: durva politikai kirohanásokat, főnököt/anyóst szidó bejegyzéseket, naturálisan bemutatott egészségügyi problémákat, túl szexi képeket, vagy bármit, amit túl intimnek tartunk, amit ugyanaz a személy biztosan nem osztana meg velünk egy személyes beszélgetésben.

Szerző: 

A túlzott megosztásnak van egy másik arca is, amikor nem az információ “mélységével”, hanem inkább a mennyiséggel van problémánk: fotó minden étkezésről, selfiek tömege, bejelentkezés minden buszmegállóból, vagy töméntelen mennyiségű kép a gyerekekről, akár már a magzatkortól kezdve.

A jelenség pszichológiai szempontból is figyelemreméltó: kutatók sokasága szeretné megtudni, vajon mi a túlzott megosztás legfőbb motivációja. A nehézségek azonban már itt kezdődnek, hiszen a definíció sem egyszerű: mi számít túlzottnak? Fel lehet-e állítani egy objektív mércét? Ki dönthet erről? Ki mondja meg, mi a normális? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy míg mindenki ismer legalább egy túlzott megosztót, önmagát szinte senki nem vallja annak – ez pedig nyilvánvalóan egy negatív társadalmi megítélést tükröz, egyszerűen ciki bevallani. Pedig a megosztás, vagy más szóval önfeltárás pozitív jelenség is lehet: az intim, személyes kapcsolat kialakításához elengedhetetlen. Pszichológiai kutatások sora mutatta ki, hogy jobban kedveljük azokat, akik megosztanak valamit önmagukról, és az ilyen megosztások kölcsönösséget kiváltva segítik a kapcsolatok szorosabbá válását. Más pozitívum is elképzelhető, egy kísérletben például a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy hétig kétszer annyit posztoljanak a Facebookra, mint általában szoktak. Az eredmények szerint a megnövekedett aktivitás csökkenti a magány érzését – a kapcsolatot a valahová tartozás élménye közvetítette. Legérdekesebb az volt, hogy ez az érzés független volt a kapott like-ok vagy kommentek számától, a kutatók szerint maga a megosztás bír ilyen hatással: a posztolók kiírták magukból élményeiket, érzelmeiket, ami önmagában elegendő volt a szubjektív jóllét emelkedéséhez.

Úgy tűnik, érdemes lehántani a jelenségről a negatív jelentéstartalmakat, és semlegesebb megközelítésben vizsgálni. Akkor fogalmazzuk át a kérdést: mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból? 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Hír a magyar sajtóban 2019-ben: „Hetvenezer forinttal tömött pénztárcát adott vissza egy borozó pultosa múlt héten feledékeny tulajdonosának.”

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

A legerősebb motiváció az, ha a tevékenység önmagában olyan vonzó, hogy semmiféle további belső vagy külső nógatásra nincsen szükség.

Átlagos autó araszol a városi forgalomban – vagyis mégsem egészen átlagos, mert bal hátsó ablakát matrica díszíti, melyen II. Erzsébet angol királynő látható olyan beállításban...

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.