Jelenlegi hely

Túlzott önfeltárás a Facebookon

Mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból?

Mindenki meg tud nevezni legalább egy olyan Facebook-ismerőst, akit „túlzott megosztónak”, vagyis oversharer-nek tart. A „túlzott” jelző sok mindent takarhat: durva politikai kirohanásokat, főnököt/anyóst szidó bejegyzéseket, naturálisan bemutatott egészségügyi problémákat, túl szexi képeket, vagy bármit, amit túl intimnek tartunk, amit ugyanaz a személy biztosan nem osztana meg velünk egy személyes beszélgetésben.

Szerző: 

A túlzott megosztásnak van egy másik arca is, amikor nem az információ “mélységével”, hanem inkább a mennyiséggel van problémánk: fotó minden étkezésről, selfiek tömege, bejelentkezés minden buszmegállóból, vagy töméntelen mennyiségű kép a gyerekekről, akár már a magzatkortól kezdve.

A jelenség pszichológiai szempontból is figyelemreméltó: kutatók sokasága szeretné megtudni, vajon mi a túlzott megosztás legfőbb motivációja. A nehézségek azonban már itt kezdődnek, hiszen a definíció sem egyszerű: mi számít túlzottnak? Fel lehet-e állítani egy objektív mércét? Ki dönthet erről? Ki mondja meg, mi a normális? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy míg mindenki ismer legalább egy túlzott megosztót, önmagát szinte senki nem vallja annak – ez pedig nyilvánvalóan egy negatív társadalmi megítélést tükröz, egyszerűen ciki bevallani. Pedig a megosztás, vagy más szóval önfeltárás pozitív jelenség is lehet: az intim, személyes kapcsolat kialakításához elengedhetetlen. Pszichológiai kutatások sora mutatta ki, hogy jobban kedveljük azokat, akik megosztanak valamit önmagukról, és az ilyen megosztások kölcsönösséget kiváltva segítik a kapcsolatok szorosabbá válását. Más pozitívum is elképzelhető, egy kísérletben például a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy hétig kétszer annyit posztoljanak a Facebookra, mint általában szoktak. Az eredmények szerint a megnövekedett aktivitás csökkenti a magány érzését – a kapcsolatot a valahová tartozás élménye közvetítette. Legérdekesebb az volt, hogy ez az érzés független volt a kapott like-ok vagy kommentek számától, a kutatók szerint maga a megosztás bír ilyen hatással: a posztolók kiírták magukból élményeiket, érzelmeiket, ami önmagában elegendő volt a szubjektív jóllét emelkedéséhez.

Úgy tűnik, érdemes lehántani a jelenségről a negatív jelentéstartalmakat, és semlegesebb megközelítésben vizsgálni. Akkor fogalmazzuk át a kérdést: mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból? 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett.

Amikor ugyanis eszik, ő győzi le a világot, ellenkező esetben a világ győzi le őt. És ez hatalmas különbség.

A párválasztással kapcsolatban rengeteg íratlan szabályunk van, mely „előírja”, mi illendő és elfogadható környezetünk számára – ilyen például az idősebb férfi, fiatalabb nő...

Hogyan ismerhetjük fel egészségtelen - vagy angol szövegekben gyakran mérgezőként (toxic) emlegetett - kapcsolatainkat?

Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül.

Vajon az emberi önzésre épülő gazdasági berendezkedés megingathatatlanul működik tovább, vagy létezik egy olyan új emberkép, amelyre egy új irányzatot lehet felépíteni?