Jelenlegi hely

Túlzott önfeltárás a Facebookon

Mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból?

Mindenki meg tud nevezni legalább egy olyan Facebook-ismerőst, akit „túlzott megosztónak”, vagyis oversharer-nek tart. A „túlzott” jelző sok mindent takarhat: durva politikai kirohanásokat, főnököt/anyóst szidó bejegyzéseket, naturálisan bemutatott egészségügyi problémákat, túl szexi képeket, vagy bármit, amit túl intimnek tartunk, amit ugyanaz a személy biztosan nem osztana meg velünk egy személyes beszélgetésben.

Szerző: 

A túlzott megosztásnak van egy másik arca is, amikor nem az információ “mélységével”, hanem inkább a mennyiséggel van problémánk: fotó minden étkezésről, selfiek tömege, bejelentkezés minden buszmegállóból, vagy töméntelen mennyiségű kép a gyerekekről, akár már a magzatkortól kezdve.

A jelenség pszichológiai szempontból is figyelemreméltó: kutatók sokasága szeretné megtudni, vajon mi a túlzott megosztás legfőbb motivációja. A nehézségek azonban már itt kezdődnek, hiszen a definíció sem egyszerű: mi számít túlzottnak? Fel lehet-e állítani egy objektív mércét? Ki dönthet erről? Ki mondja meg, mi a normális? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy míg mindenki ismer legalább egy túlzott megosztót, önmagát szinte senki nem vallja annak – ez pedig nyilvánvalóan egy negatív társadalmi megítélést tükröz, egyszerűen ciki bevallani. Pedig a megosztás, vagy más szóval önfeltárás pozitív jelenség is lehet: az intim, személyes kapcsolat kialakításához elengedhetetlen. Pszichológiai kutatások sora mutatta ki, hogy jobban kedveljük azokat, akik megosztanak valamit önmagukról, és az ilyen megosztások kölcsönösséget kiváltva segítik a kapcsolatok szorosabbá válását. Más pozitívum is elképzelhető, egy kísérletben például a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy hétig kétszer annyit posztoljanak a Facebookra, mint általában szoktak. Az eredmények szerint a megnövekedett aktivitás csökkenti a magány érzését – a kapcsolatot a valahová tartozás élménye közvetítette. Legérdekesebb az volt, hogy ez az érzés független volt a kapott like-ok vagy kommentek számától, a kutatók szerint maga a megosztás bír ilyen hatással: a posztolók kiírták magukból élményeiket, érzelmeiket, ami önmagában elegendő volt a szubjektív jóllét emelkedéséhez.

Úgy tűnik, érdemes lehántani a jelenségről a negatív jelentéstartalmakat, és semlegesebb megközelítésben vizsgálni. Akkor fogalmazzuk át a kérdést: mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból? 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2019 augusztus–szeptember

  • Megértés vagy megbocsátás?

    A düh, a neheztelés, a felháborodás, illetve – ha mi magunk cselekedtünk helytelenül – a bűntudat azt jelzik, hogy a másikat (vagy magunkat) felelősnek tartjuk és hibáztatjuk az általa elkövetett rossz cselekedet miatt. Ezen érzelmek felfüggesztése, elhalványulása pedig azt mutatja, hogy a másikat részben vagy egészben felmentjük a felelősség alól.

  • Elmés gépek

    Ha a számítógép nem azt csinálja, amit szerettünk volna, vagy – utasításaink ellenére – egyáltalán nem csinál semmit, nehéz megállni, hogy ne veszekedjünk vele úgy, mint egy emberrel. Sokszor nem is vagyunk képesek rá, és feszülten beszélünk, sőt kiabálunk hozzá: „Miért nem csinálod?”, „Ne bosszants már!”, „Direkt csinálod velem?”. Mintha lennének hitei, vágyai, szándékai, és képes volna önálló döntéseket hozni – azaz lenne elméje.

  • Stressztűrésre berendezkedve

    Az ember számos – és sokféle – tudattalan stratégiát alkalmaz, amelyeknek a segítségével pszichés feszültségeit igyekszik csökkenteni, megszüntetni. Az én-védelem lehet „leépítő” és „felépítő” – vagyis az elhárító mechanizmusok lehetnek az alkalmazkodást nehezítők, akár meggátlóak is, és lehetnek adaptívak, a megküzdést segítők.

  • Sématerápia

    A sématerápia célja az egészséges felnőtt mód megerősítése. Az ilyen felnőtt készségei: képes felismerni, elismerni, érvényesíteni, adaptívan kielégíteni alap érzelmi szükségleteit; képes mások szükségleteit is figyelembe venni, illetve saját szükségleteinek kielégítését hosszú távú céljai – vagy a másikkal való kölcsönösség fenntartása – érdekében késleltetni; önmagával, élményeivel szemben elfogadó, nehézségeit a közös emberi természet részének és nem másoktól elkülönítő vonásnak tartja. Kedvesen és együttérzéssel képes önmaga felé fordulni.

  • „A nagy megvilágosodás szemfényvesztés”

    Ő az első ember, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt, és az első magyar, aki az Antarktisz széléről indulva, elérte a Déli-sarkot. Van, hogy egyedül küzd, van, hogy csapatban, van, hogy fagyási sérülésektől béna a fél arca, és van, hogy addig üvölt a hullámokat szidva, míg teljesen elmegy a hangja. Én arra keresem Rakonczay Gábornál a választ, hogy mi történik pontosan az ember lelkében a semmi közepén, mitől lesz egy csapatból jó csapat…

ÉS MÉG: Kulcs-kérdés – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaAz önigazolásról – avagy azt hiszed, józan döntéseket hozol • „Brit tudósok bebizonyították” – A tudományos zsargon manipulatív technikái • Csavargók és otthonülők – a tanulás evolúciós ökológiája • Nem lusták, csak kialvatlanokMegbízható tanúk-e a gyermekek?Gyermekek, akik „kilógnak” a sorbólÉgi és földi utakSématerápiaBoldogságvásárAz agy öregedése – mit tehetünk szellemi frissességünk megőrzéséért? • Traumafeldolgozás művészetterápiávalEgyszerűen nem tudok tévedni • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Akkoriban a dolgoknak még magától értetődő módon volt tétje, súlya, jelentése.

A mozgáskorlátozottak életét megnehezítő akadályoknak csak egy része fizikai jellegű, nagyon sokszor a többi ember hozzáállása jelenti az igazán súlyos problémát.

Az önigazolás, bármilyen meglepő, csodás dolgokat tarthat fent az életünkben, ám gyakran megrázó vagy förtelmes következményei lehetnek.

Sokszor érezzük azt, hogy vitapartnerünkkel valójában nem is ugyanarról vitatkozunk.

A nevekkel kapcsolatban misztikus, babonás hiedelmek, vagy inkább érzések élnek bennünk, még ha nem is tudunk róluk…

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.