Jelenlegi hely

Megtegyem? Ne tegyem meg?

Az akaraterő tudománya
Önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk

Az emberek leggyakrabban hivatkozott érvei, ha kudarcot vallanak valamilyen céljuk elérésében: „Nincs akaraterőm.” „Kevés az akaraterőm.” 

De valójában mit üzennek – önmagunknak és másoknak – ezek a jól ismert mondatok? Fájdalmas hiányérzetet? Kétségbeesést vagy némi bűntudatot amiatt, hogy nem vagyunk képesek kezünkben tartani és irányítani a dolgainkat?  Tényszerű beismerését, hogy nehézségeink vannak az életünk irányításával? Vagy csupán mentséget a megvalósítatlan álmokra és a kudarcokra?

Akiknél igazi kétségbeesés, mély szomorúság vagy tárgyilagos elismerés van e mondatok mögött, azok számára jó hírünk van. Napjainkra bebizonyosodott, hogy az akaraterő nem a kiváltságosok vagy a szerencsések privilégiuma. Világossá vált, hogy az akaraterő mindegyikőnkben meglévő kapacitás – ami ráadásul fejleszthető...

Mi is valójában az akaraterő?

Az „akarat” fogalma mindenképpen valaminek az „uralására” utal. Egyfelől kinyilvánítása annak, hogy valamit megteszek, keresztülviszek a külvilágban a saját szándékaim szerint, akár tűzön-vízen át, akár mások ellenében is. Uralom, kézben tartom a helyzetet.  Másfelől azonban – és ez a fontosabb – annak a jelzése, hogy megvan a képességem a saját tetteim, vágyaim, gondolataim irányítására, sőt, van ehhez valamifajta erőm. Ha az akarat fogalmának ezt az utóbbi olvasatát végiggondoljuk, azonnal érezzük, hogy önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk... 

Az akaraterő két irányban működik. Egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk, másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg. Talán ezt a második formáját érezhetjük gyakoribb kihívásnak, hiszen oly sok csábítás van az életben, aminek nehéz ellenállni! Ráadásul, gyermekként olyan erősen működnek az azonnali kielégülést követelő ösztönkésztetéseink, hogy a legkorábbi szocializációs feladatot is az jelenti, hogy megtanuljuk: „ne tegyünk meg” bizonyos dolgokat. Ne együk meg az elsőnek kezünkbe kerülő ételnek vélt tárgyat. Ne üssünk, vagy törjünk-zúzzunk, ha korlátokba ütközünk. Ne vegyük el, ami a másé, stb...

Mikor és miért fogyhat el az akaraterő?

Akaraterőnk is „kimerülhet”, hiszen sokfajta szervi működés és cselekvés használja ugyanazt az erőforrást – a stresszes helyzetek különösen sok energiát használnak. Ha túl sok olyan teendők van, amelyek mindegyike akaraterőt igényel, akkor egy idő után már nem fog megfelelően működni. Ha valakinek komoly önuralmába kerül, hogy kibírja a főnökét, vagy minden akaraterejét össze kell szednie, hogy elvégezze a munkahelyi feladatait, estére már nem marad ereje, hogy továbbra is fegyelmezze magát. Így azután kevésbé fog tudni ellenállni a lefekvés előtti nassolásnak, vagy a veszekedésnek otthon a családtagokkal...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2019 április–májusi számában
ezekről olvashat:

2019 április–május

  • „Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban

    A barátok közötti egyenrangú kapcsolatban kiemelt szerepet kap egymás kölcsönös segítése, támogatása – ennek egyik legfontosabb módja egymás problémáinak megvitatása, átbeszélése. A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját.

  • Agyunk öregedése

    Vannak, akikben szorongást kelt a gondolat, hogy az időskorral olyan gyógyíthatatlan betegségek alakulhatnak ki, mint például az Alzheimer-kór; vagy a fizikai képességek olyan mértékben korlátozódhatnak, hogy még a sarki élelmiszerüzletbe is kihívás eljutni. Nyugtalanító lehet a közelgő elmúlás gondolata is. Mások szerint az öregedés egyértelmű jele a bosszantó lassulás, feledékenység, a jelentéktelennek tűnő problémák felnagyítása, a beszűkülés, a körülményeskedés. Ugyanakkor optimista, pozitív gondolatok is megfogalmazódnak az öregedéssel kapcsolatban…

  • Pszichodinamikus terápiák

    A köznyelvben gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket: analizálom magamat, elfojtottam a vágyaimat, kivetítettem másokra valamit, a tudattalanom üzent nekem. De mit is jelentenek ezek a szófordulatok? Tudjuk, hogy valahonnan Freudtól és a pszichoanalízisből eredeztethetők – de vajon értjük-e pontosan a 21. században a pszichoanalitikus gondolkodás lényegi elemeit, és tudjuk-e használni azokat problémáink kezelésében? Van-e értelme a mai kor emberének pszichoanalízissel vagy pszichodinamikus terápiákkal foglalkozni?

  • Lehet-e a függőséget gyógyítani? Az addikciós zavarok terápiás kihívásai

    Rögtön az egyik legjelentősebb kérdés: motivált-e a kliens a változásra? Merthogy nemritkán tapasztaljuk azt, hogy bár az illető eljön a rendelésre, voltaképpen nem saját elhatározásából, hanem a környezeti nyomásnak eleget téve jelent meg. A függőség ugyanis Janus-arcú zavar: egyfelől elvesz az egyéntől (pl. kapcsolatokat, munkahelyet, fizikai és mentális egészséget), másfelől azonban jutalmazza is. Szorongást old, menekülési útvonalat biztosít számára, kielégíti pillanatnyi intimitás-szükségletét, vagy éppen izgalomban tartja, stimulálja.

  • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!”

    Elsőként kapják a történeteket az átélt kínzásokról, megerőszakolásról, brutális férjekről, menekülésről, félelemről, megaláztatásról. De nincs idő megemészteni a hallottakat, mert míg az egyik oldalukon mesél az események elszenvedője, a másik oldalon ott a terapeuta, aki várja a fordítást, hogy segíthessen. Anyanyelvi szintű nyelvtudás, kulturális-szociológiai ismeretek, problémamegoldó-és beleérző képesség, precizitás, és ütésálló mentális felkészültség. Ennyi kell, és az ember máris terápiás tolmács…

ÉS MÉG: Élmény fénytörésben – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa – Hírek • Egy kattintásra a boldogságMiért rágódunk?„Átjössz dumálni? Úgy kivagyok…” – Együttes rumináció a baráti kapcsolatban • Jó-e nekünk a nosztalgia?Tények és érzelmek a vitábanHiszem, ha mondomMiből lesz a felnőtt agy? – A serdülőkort nem átvészelni, hanem megérteni kell • Nem elrontották – így született. Az ADHDAgyunk öregedéseDepresszió vagy hormonbetegség? • A PSZICHOTERÁPIÁRÓL – MINDENKINEK • Pszichodinamikus terápiákA munka örömeVirtuális virtuózokLehet-e a függőséget gyógyítani? – 2. rész • „Az okos ember lavórba lógatja a lábát!” Neked főztem, egyél még! – A feeder, aki kórosan „zabáltat” • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?

Lehetséges, hogy az elégedett kolbásztöltő boldogabb, mint az állandóan nyughatatlan önmegvalósító-alkotó ember?

Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...

A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.

Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek...

Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,