Jelenlegi hely

Megtegyem? Ne tegyem meg?

Az akaraterő tudománya
Önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk

Az emberek leggyakrabban hivatkozott érvei, ha kudarcot vallanak valamilyen céljuk elérésében: „Nincs akaraterőm.” „Kevés az akaraterőm.” 

De valójában mit üzennek – önmagunknak és másoknak – ezek a jól ismert mondatok? Fájdalmas hiányérzetet? Kétségbeesést vagy némi bűntudatot amiatt, hogy nem vagyunk képesek kezünkben tartani és irányítani a dolgainkat?  Tényszerű beismerését, hogy nehézségeink vannak az életünk irányításával? Vagy csupán mentséget a megvalósítatlan álmokra és a kudarcokra?

Akiknél igazi kétségbeesés, mély szomorúság vagy tárgyilagos elismerés van e mondatok mögött, azok számára jó hírünk van. Napjainkra bebizonyosodott, hogy az akaraterő nem a kiváltságosok vagy a szerencsések privilégiuma. Világossá vált, hogy az akaraterő mindegyikőnkben meglévő kapacitás – ami ráadásul fejleszthető...

Mi is valójában az akaraterő?

Az „akarat” fogalma mindenképpen valaminek az „uralására” utal. Egyfelől kinyilvánítása annak, hogy valamit megteszek, keresztülviszek a külvilágban a saját szándékaim szerint, akár tűzön-vízen át, akár mások ellenében is. Uralom, kézben tartom a helyzetet.  Másfelől azonban – és ez a fontosabb – annak a jelzése, hogy megvan a képességem a saját tetteim, vágyaim, gondolataim irányítására, sőt, van ehhez valamifajta erőm. Ha az akarat fogalmának ezt az utóbbi olvasatát végiggondoljuk, azonnal érezzük, hogy önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk... 

Az akaraterő két irányban működik. Egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk, másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg. Talán ezt a második formáját érezhetjük gyakoribb kihívásnak, hiszen oly sok csábítás van az életben, aminek nehéz ellenállni! Ráadásul, gyermekként olyan erősen működnek az azonnali kielégülést követelő ösztönkésztetéseink, hogy a legkorábbi szocializációs feladatot is az jelenti, hogy megtanuljuk: „ne tegyünk meg” bizonyos dolgokat. Ne együk meg az elsőnek kezünkbe kerülő ételnek vélt tárgyat. Ne üssünk, vagy törjünk-zúzzunk, ha korlátokba ütközünk. Ne vegyük el, ami a másé, stb...

Mikor és miért fogyhat el az akaraterő?

Akaraterőnk is „kimerülhet”, hiszen sokfajta szervi működés és cselekvés használja ugyanazt az erőforrást – a stresszes helyzetek különösen sok energiát használnak. Ha túl sok olyan teendők van, amelyek mindegyike akaraterőt igényel, akkor egy idő után már nem fog megfelelően működni. Ha valakinek komoly önuralmába kerül, hogy kibírja a főnökét, vagy minden akaraterejét össze kell szednie, hogy elvégezze a munkahelyi feladatait, estére már nem marad ereje, hogy továbbra is fegyelmezze magát. Így azután kevésbé fog tudni ellenállni a lefekvés előtti nassolásnak, vagy a veszekedésnek otthon a családtagokkal...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A terapeuta a pszichés zavarok szakértője, a kliens viszont a saját problémájának a szakembere, hiszen ő ismeri legjobban a saját nehézségeit...

A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.

Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...

Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.

Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja.

Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?