Jelenlegi hely

Megtegyem? Ne tegyem meg?

Az akaraterő tudománya
Önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk

Az emberek leggyakrabban hivatkozott érvei, ha kudarcot vallanak valamilyen céljuk elérésében: „Nincs akaraterőm.” „Kevés az akaraterőm.” 

De valójában mit üzennek – önmagunknak és másoknak – ezek a jól ismert mondatok? Fájdalmas hiányérzetet? Kétségbeesést vagy némi bűntudatot amiatt, hogy nem vagyunk képesek kezünkben tartani és irányítani a dolgainkat?  Tényszerű beismerését, hogy nehézségeink vannak az életünk irányításával? Vagy csupán mentséget a megvalósítatlan álmokra és a kudarcokra?

Akiknél igazi kétségbeesés, mély szomorúság vagy tárgyilagos elismerés van e mondatok mögött, azok számára jó hírünk van. Napjainkra bebizonyosodott, hogy az akaraterő nem a kiváltságosok vagy a szerencsések privilégiuma. Világossá vált, hogy az akaraterő mindegyikőnkben meglévő kapacitás – ami ráadásul fejleszthető...

Mi is valójában az akaraterő?

Az „akarat” fogalma mindenképpen valaminek az „uralására” utal. Egyfelől kinyilvánítása annak, hogy valamit megteszek, keresztülviszek a külvilágban a saját szándékaim szerint, akár tűzön-vízen át, akár mások ellenében is. Uralom, kézben tartom a helyzetet.  Másfelől azonban – és ez a fontosabb – annak a jelzése, hogy megvan a képességem a saját tetteim, vágyaim, gondolataim irányítására, sőt, van ehhez valamifajta erőm. Ha az akarat fogalmának ezt az utóbbi olvasatát végiggondoljuk, azonnal érezzük, hogy önmagunk uralása kell ahhoz is, hogy a külvilágra a magunk szándékai szerint hathassunk... 

Az akaraterő két irányban működik. Egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk, másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg. Talán ezt a második formáját érezhetjük gyakoribb kihívásnak, hiszen oly sok csábítás van az életben, aminek nehéz ellenállni! Ráadásul, gyermekként olyan erősen működnek az azonnali kielégülést követelő ösztönkésztetéseink, hogy a legkorábbi szocializációs feladatot is az jelenti, hogy megtanuljuk: „ne tegyünk meg” bizonyos dolgokat. Ne együk meg az elsőnek kezünkbe kerülő ételnek vélt tárgyat. Ne üssünk, vagy törjünk-zúzzunk, ha korlátokba ütközünk. Ne vegyük el, ami a másé, stb...

Mikor és miért fogyhat el az akaraterő?

Akaraterőnk is „kimerülhet”, hiszen sokfajta szervi működés és cselekvés használja ugyanazt az erőforrást – a stresszes helyzetek különösen sok energiát használnak. Ha túl sok olyan teendők van, amelyek mindegyike akaraterőt igényel, akkor egy idő után már nem fog megfelelően működni. Ha valakinek komoly önuralmába kerül, hogy kibírja a főnökét, vagy minden akaraterejét össze kell szednie, hogy elvégezze a munkahelyi feladatait, estére már nem marad ereje, hogy továbbra is fegyelmezze magát. Így azután kevésbé fog tudni ellenállni a lefekvés előtti nassolásnak, vagy a veszekedésnek otthon a családtagokkal...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható 

A Mindennapi Pszichológia
2018 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. június–július

  • Ismerj el és szeress, bármi áron!

    Az embereket komolyan foglalkoztatja, mit gondolnak róluk, milyenek mások szemében. Ahogy minket látnak, az befolyásolja azt, ahogy viselkednek velünk. Jó okunk van tehát, hogy nagyon is érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások. Az élet két fő területén fontos nekünk, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki rólunk: egyrészt a képességeink, másrészt a kedvelhetőségünk kapcsán.

  • Az elengedés művészete

    A fiatal felnőttkor egyik legnehezebb feladata a szülőktől való optimális távolság kialakítása. Sokszor sem a szülők, sem a fiatalok nem tudják, hogy mit is jelent a leválás és az elengedés. A családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az egyéni elkülönülésért, az autonómia megéléséért vívott harc, a másik a családi összetartásért folytatott küzdelem. Az egyik kifelé tol a családból, a másik befelé húz.

  • Hallgassunk a szívünkre? – Testi folyamataink észlelése, érzelmeink szabályozása

    Elakad a lélegzetünk, mert valamilyen meglepő, rossz vagy éppen jó hírt kaptunk. Történik valamilyen esemény, amire reagálunk. Tudatosan vagy nem, ez mindenképpen valamiféle igazodást, alkalmazkodást jelent. A pszichológia nyelvén: szabályozzuk az érzelmeinket. Ennek módszerei természetesen nagyon változatosak…

  • Történetmesélő állatok

    Megtudjuk-e valaha, hogy mi jár az állatok fejében? Mit hisznek, mire vágynak, töprengenek-e valamin? Hasonlítanak-e a gondolataik az emberi gondolatokhoz – már ha vannak egyáltalán gondolataik? És mi a helyzet a történetekkel? Értik-e az állatok a történeteket? Vannak-e saját történeteik?

ÉS MÉG: Egy parkoló lelke – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaMiért olyan fontos, hogy szeressenek?Az elutasítástól való félelemKiút a céltalanságbólHogyan győzhető le minden szenvedés? A Buddha filozófiája • Tévhitek a mozaikcsaládokrólRejtélyes reklámhatásSokszínű segítőtársunk: a ló • „Virágba borult csillagok” – Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában • “Hinni akarunk a csodákban” – interjú Vavrek Zsolt brókerrel • Ez itt a jótett helyeKérdezni, kérdezni, kérdezni? A kérdezés, mint a dominancia álarca • Kongresszusok, konferenciákA pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Lovaink nemcsak folyamatosan tükrözik és formálják belső pszichofiziológiai állapotunkat, de megmutatják azt is, hogy milyen társaik vagyunk.

Miért olyan égetően fontos tudnom, hogy vajon szerethető, elfogadható és elismerésre méltó vagyok-e?

Minden ember olyan biztonságos kötődésre vágyik, melyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, azt, hogy a másik nem fogja bántani.

A céltalanság olyan, mint egy feneketlen katlan - reményvesztettnek, elhagyatottnak érezzük magunkat.

Jótett helyébe jót várj – sokak szerint ez csak a mesében érvényes.

Hogyan kerüljük el az önzést, a gyávaságot és a felelősség elhárítását? Hogyan legyünk jó emberek?