Jelenlegi hely

Megáll az ész s megáll az idő?!

A tudatos jelenlét a figyelem gyakorlásának specifikus módja, a jelen pillanatra vonatkozó tudatosság

Becslések szerint másodpercenként eszünkbe jut valami – ez pedig naponta mintegy hatvanezer különálló gondolatot jelent. Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy baráti társaságban ülve vagy este tévézés közben arra leszünk figyelmesek, fogalmunk sincs, miről van szó, annyira elmerültünk a gondolatainkban, problémáinkban. Kivel ne fordult volna elő, hogy fürdés, zuhanyozás közben szinte nem is hallotta a víz csobogását vagy nem érezte a víz finom érintését a bőrén?  

Akár hisszük, akár nem, ha a pillanatra fókuszáljuk figyelmünket, arra, ami épp most történik velünk – és amit éppen megélhetnénk ahelyett, hogy túlélnénk –, akkor nem sodornának el szüntelenül a gondolataink. A kevesebb élmény, a koncentráltabb gondolkodás ugyanis kevesebb feldolgoznivalót jelent agyunknak, emiatt ilyenkor egy kicsit „megáll az ész”. S ekkor elkezdjük megtapasztalni a környező világ és saját életünk gazdagságát. Észrevesszük a fák koronája közt áttűnő őszi napsütés meleg fényét, a fákról lepergő aranysárga, barna vagy rézvörös leveleket, a kissé csípős őszi levegő simogatását az arcunkon – vagy azt, ahogy a metró fékezésekor megfeszülnek testünk izmai, hogy ellensúlyozzák a tehetetlenségi nyomatékot. Egy hosszú munkanap után elkezdünk tudatában lenni szükségleteinknek, figyelmesebbé (íme, a magyar nyelv kifejezőereje!) válunk arra, hogy „tele van a fejünk”, elfáradtunk és csendre van szükségünk, vagy hogy egésznap ültünk, s jólesne egy kis mozgás, egy könnyű séta. Azt is észrevesszük, hogy fel vagyunk zaklatva és megfájdult a fejünk, esetleg valami rossz hírt kaptunk – a megoldás keresése helyett azonban egyszerűen csak megéljük, hogy „ez van”, ez az, ami történik velünk, más szóval: ez az életünk. Megérkeztünk, itt vagyunk. Minden értelemben. Szinte „megáll az idő”, ahogy jobban megéljük a pillanatot. 

Az épp megélt pillanatot a legritkább esetben szoktuk élvezni – gondolataink leginkább a múlton merengenek, vagy az aznapi vagy másnapi teendőkön, elintézendő dolgokon járnak: mit kell elintézni holnap, hogy ment a mai tárgyalás, hogyan lehetett volna jobban megoldani a dolgot?  Nem csoda, hiszen elborítanak minket a teendők, jóval több dolgunk van, mint amennyi belefér az időnkbe. S ahogy tele vagyunk emlékeinkkel, terveinkkel, érzéseinkkel és gondjainkkal, szép lassan elveszítjük kapcsolatunkat a jelennel. Így aztán szinte öntudatlanul, ún. automata üzemmódban éljük napjainkat, a gondolatok szinte „beszippantják” vagy magukkal sodorják az embert. A tudatos jelenlét azonban segít abban, hogy kissé eltávolodva gondolatainktól ne automatikusan, hanem tudatosan reagáljunk.

Ez a hozzáállás nemcsak súlyos problémák esetén hatásos: a meditációt ezer éve használják és napi szinten gyakorolják a legkülönfélébb kultúrájú emberek. Arra törekszenek, hogy megismerjék és felismerjék gondolataikat és érzelmeiket, hogy képesek legyenek együtt élni azokkal – megengedve létüket, de mégsem azonosulva teljes mértékben velük. A legfontosabb cél annak elsajátítása, hogy van választásunk, mely érzelmekre, gondolatokra hagyatkozzunk és melyeket engedjünk el; hogy megnyíljunk a választás szabadságára – arra, hogy nyitottabbá, éberebbé váljunk saját magunk számára. 

A gyakorlással a meditáló képessé válik arra, hogy rálásson elméje és teste működésére, s az azonnali és automatikus reagálás helyett ún. létezés-üzemmódba kapcsoljon. Képes lesz arra, hogy tudatosan döntsön: hogyan reagáljon, mit tegyen, és mit ne tegyen. A tudatos jelenlét meditációban a gyakorlatok az ősi vallásgyakorlás módszereit követik – leválasztva annak szakrális jellegéről. Ugyanakkor nem egy újabb relaxációs módszerről van szó, mert nem az ellazulás a cél, hanem a gondolatok, érzelmi állapotok felismerése és ítéletmentes elfogadása azzal a hozzáállással, hogy „ez a valóság”, ez az életem.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2019 június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2019 június–július

  • A kulturális sokk és az időutazás

    A globalizáció egyre gyakrabban teremt kultúraváltási helyzeteket. Diákok külföldre mennek tanulni, nemzetközi intézmények a dolgozóikat más országokba küldik, a jobb körülmények reményében egész családok váltanak hazát, illetve gyakran emberek tömegeinek kell akaratuk ellenére menekültként a saját kultúrájuktól eltérő országban folytatni életüket. A kulturális sokk fogalma tehát mindinkább előtérbe kerül.

  • Megbízható tanúk-e a gyermekek?

    A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát tanúvallomásaik? Vajon képesek-e megbízhatóan, torzításmentesen mesélni egy eseményről? Mennyire befolyásolhatók a kérdező által? Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb tanúvallomásokat kapjunk?

  • „Elég magas lesz kosarasnak?” – A fiatalok fejlettségi szintjéről nem a naptár árulkodik. De akkor mi?

    Képlékeny határokkal fészkelte be magát a serdülőkor a gyermek- és a felnőttlét közé. A fejlődési szakasz meghatározása nemcsak izgalmas elméleti kérdés: fontos oktatási, egészségügyi, büntetőjogi implikációkat rejt magában, hogy mennyire tartunk érettnek valakit. Miért van az, hogy kizárólag a naptár alapján hozunk ilyen döntéseket? A PPKE BÉTA projektjének serdülőkorról szóló cikksorozata most a biológiai kor becslési eljárásait mutatja be.

  • Légy önmagad terapeutája! A kognitív pszichoterápia

    Pszichés zavarokban szenvedők gyakran eltúlozzák, rendkívül szubjektíven értelmezik a helyzetüket, ami intenzív érzelmi állapotokhoz vezet, és ez megfordítva is igaz: erősen zaklatott, dühös vagy stresszes állapotban sérül a valóság objektív felfogása. Felfokozott érzelmi állapotban szélsőségesen negatívan vagy pozitívan értékeljük az egyes helyzeteket, és ez ráadásul még a cselekedeteinket is befolyásolja. Miután mind a tapasztalat, mind a klinikai pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az érzelmi problémák forrása gyakran a torzult, hibás gondolkodás, a kognitív viselkedésterápia célja az alaposabb önismeret.

  • Muzsikus a díványon – Személyiség és zenei teljesítményszorongás

    Képzeljük csak el, hogy érezheti magát egy alapvetően zárkózott, érzékeny és kissé szorongó ember, amikor ki „kell” állnia több száz ember elé, és az addig a próbatermek magányában csiszolgatott művet rá szegeződő szempárok százainak kereszttüzében kell hibátlanul bemutatnia?

ÉS MÉG: Egy gallér üzenete – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaHová tűntek az érzelmek?A háttérbe szorított szolidaritás. Összetartozás, együttérzés, közösségvállalás • „Ne forgasd ki a szavaimat!” – Szalmabábok a vitában • Túl a babonán – avagy a kényszerek markábanKulináris terápiaA trollok pszichológiájaAz agy öregedése – az időskori demenciák • Motiváció: tényleg szükség van rá?Egy jó tér csodákat művelhet – Beszélgetés Sylvester Ádám építésszel • Az örökmozgó szem • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Közkeletű hiedelem, hogy egy kis tombolással, töréssel-zúzással le lehet vezetni az agresszivitást. Csakhogy – sajnos! – ez óriási tévedés.

A 65 év felettiek táplálkozása külön odafigyelést igényel, fontos számukra a fehérjebevitel, a rendszeres folyadékfogyasztás.  Három, változatosan összeállított főétkezést...

Hiába teljesen egészséges valaki, ha a munkájában a „menedzserbetegségnek” is nevezett burnout veszélye fenyegeti, nála is könnyen kialakulhat szívbetegség.

Számos korábbi hiedelem  megdőlt, például, hogy ne együnk semmit este 8 után, vagy, hogy mindenképpen kell reggelizni, ennek ellenére aki vigyázni kíván a szívére, annak...

A másik ember szenvedése vagy a másikkal szembeni igazságtalanság nem nagyon érint meg mélyen. Látjuk ugyan a szenvedést, értjük az igazságtalanságot, de az első gondolatunk az...

Amikor vitatkozunk, szavaink a fegyvereink. A szavak erejével állítunk, bizonyítunk, kritizálunk, próbáljuk meggyőzni vitapartnerünket...