Jelenlegi hely

Megáll az ész s megáll az idő?!

A tudatos jelenlét a figyelem gyakorlásának specifikus módja, a jelen pillanatra vonatkozó tudatosság

Becslések szerint másodpercenként eszünkbe jut valami – ez pedig naponta mintegy hatvanezer különálló gondolatot jelent. Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy baráti társaságban ülve vagy este tévézés közben arra leszünk figyelmesek, fogalmunk sincs, miről van szó, annyira elmerültünk a gondolatainkban, problémáinkban. Kivel ne fordult volna elő, hogy fürdés, zuhanyozás közben szinte nem is hallotta a víz csobogását vagy nem érezte a víz finom érintését a bőrén?  

Akár hisszük, akár nem, ha a pillanatra fókuszáljuk figyelmünket, arra, ami épp most történik velünk – és amit éppen megélhetnénk ahelyett, hogy túlélnénk –, akkor nem sodornának el szüntelenül a gondolataink. A kevesebb élmény, a koncentráltabb gondolkodás ugyanis kevesebb feldolgoznivalót jelent agyunknak, emiatt ilyenkor egy kicsit „megáll az ész”. S ekkor elkezdjük megtapasztalni a környező világ és saját életünk gazdagságát. Észrevesszük a fák koronája közt áttűnő őszi napsütés meleg fényét, a fákról lepergő aranysárga, barna vagy rézvörös leveleket, a kissé csípős őszi levegő simogatását az arcunkon – vagy azt, ahogy a metró fékezésekor megfeszülnek testünk izmai, hogy ellensúlyozzák a tehetetlenségi nyomatékot. Egy hosszú munkanap után elkezdünk tudatában lenni szükségleteinknek, figyelmesebbé (íme, a magyar nyelv kifejezőereje!) válunk arra, hogy „tele van a fejünk”, elfáradtunk és csendre van szükségünk, vagy hogy egésznap ültünk, s jólesne egy kis mozgás, egy könnyű séta. Azt is észrevesszük, hogy fel vagyunk zaklatva és megfájdult a fejünk, esetleg valami rossz hírt kaptunk – a megoldás keresése helyett azonban egyszerűen csak megéljük, hogy „ez van”, ez az, ami történik velünk, más szóval: ez az életünk. Megérkeztünk, itt vagyunk. Minden értelemben. Szinte „megáll az idő”, ahogy jobban megéljük a pillanatot. 

Az épp megélt pillanatot a legritkább esetben szoktuk élvezni – gondolataink leginkább a múlton merengenek, vagy az aznapi vagy másnapi teendőkön, elintézendő dolgokon járnak: mit kell elintézni holnap, hogy ment a mai tárgyalás, hogyan lehetett volna jobban megoldani a dolgot?  Nem csoda, hiszen elborítanak minket a teendők, jóval több dolgunk van, mint amennyi belefér az időnkbe. S ahogy tele vagyunk emlékeinkkel, terveinkkel, érzéseinkkel és gondjainkkal, szép lassan elveszítjük kapcsolatunkat a jelennel. Így aztán szinte öntudatlanul, ún. automata üzemmódban éljük napjainkat, a gondolatok szinte „beszippantják” vagy magukkal sodorják az embert. A tudatos jelenlét azonban segít abban, hogy kissé eltávolodva gondolatainktól ne automatikusan, hanem tudatosan reagáljunk.

Ez a hozzáállás nemcsak súlyos problémák esetén hatásos: a meditációt ezer éve használják és napi szinten gyakorolják a legkülönfélébb kultúrájú emberek. Arra törekszenek, hogy megismerjék és felismerjék gondolataikat és érzelmeiket, hogy képesek legyenek együtt élni azokkal – megengedve létüket, de mégsem azonosulva teljes mértékben velük. A legfontosabb cél annak elsajátítása, hogy van választásunk, mely érzelmekre, gondolatokra hagyatkozzunk és melyeket engedjünk el; hogy megnyíljunk a választás szabadságára – arra, hogy nyitottabbá, éberebbé váljunk saját magunk számára. 

A gyakorlással a meditáló képessé válik arra, hogy rálásson elméje és teste működésére, s az azonnali és automatikus reagálás helyett ún. létezés-üzemmódba kapcsoljon. Képes lesz arra, hogy tudatosan döntsön: hogyan reagáljon, mit tegyen, és mit ne tegyen. A tudatos jelenlét meditációban a gyakorlatok az ősi vallásgyakorlás módszereit követik – leválasztva annak szakrális jellegéről. Ugyanakkor nem egy újabb relaxációs módszerről van szó, mert nem az ellazulás a cél, hanem a gondolatok, érzelmi állapotok felismerése és ítéletmentes elfogadása azzal a hozzáállással, hogy „ez a valóság”, ez az életem.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2018 december – 2019 januári számában
ezekről olvashat:

2018 december – 2019 január

  • Mit kockáztatsz?

    A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Ám rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak.

  • Párkapcsolati tojáshéjtánc – avagy borderline partnerrel az élet

    A párkapcsolat egy borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel leginkább valamiféle tojáshéjtáncként írható le. Partnerének ugyanis olyan feszültségekre és kapcsolati történésekre kell felkészülnie, amelyek nem kevés szenvedést okozhatnak. A viharos párkapcsolati események hátterében (elsősorban) a borderline fél – és valamennyire partnere – korai kötődésbeli és alapvetően kedvezőtlen kapcsolati tapasztalatai állnak.

  • Aikido testnek és léleknek – a béke harcművészete

    A harcművészet szó hallatán gyakran az agresszió, a sérülések jutnak eszünkbe. De létezik egy harcművészeti ág, mely kifejezetten a békét, a nem ártást hirdeti, miközben mégis egy hatékony önvédelmi technika. Az aikidózás elősegíti a testi egészség megtartását, ugyanakkor a lélekre, pszichére gyakorolt hatásai olyan sokrétűek, hogy egyes esetekben már akár hatékonyabb lehet, mint egy pszichoterápia.

  • Rejtett üzenetek a társalgásban

    A rejtett jelentések születésének igazi terepe a társalgás világa. A társalgás sok mindent megmutat arról, milyen emberek is vagyunk – feszültek vagy lazák, körülményesek vagy rámenősek; arról, hogy mi is fontos számunkra, milyen az általános értékrendünk, s épp most a szendvics fontosabb számunkra vagy egy fiú érdeklődő tekintete; és arról is, aktuálisan milyen érzelmi állapotban vagyunk.

  • Virtuális valósággal a medve ellen

    „Hova futsz?” „Üldöz a medve!” – kiáltja kétségbeesetten az emberünk. „Milyen medve?” – hangzik a kézenfekvő kérdés. Főhősünk megáll, hátranéz – és nem ért semmit. „Ha nincs medve, nem kell futni” – gondolja, ugyanakkor érzi testében azt a feszültséget, amely vagy harcra, vagy futásra kényszerítené. Feszült, de fogalma sincs arról, miért.

ÉS MÉG:Mese egy szelfiről – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Döntés, választás, sors„A tökéletesség kényszerében élünk” • Anyád lehetnék – Korkülönbség a párkapcsolatban • Függés és függetlenségMi uraljuk a játékot – vagy a játék ural minket? Gyermekek a videojátékok bűvkörében • A ruha teszi – vagy nem teszi – az embert?Tekintsünk máshogy (is) a depresszióra! A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektanaA kávézás pszichológiája • Nézzünk a szavak mögé • Formát adni a lehetetlennek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Acsády László, Mátyás Ferenc, Komlósi Gergely és munkatársaik (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve MT

Csalánkiütés, pikkelysömör, ekcéma, akne, rosacea, herpesz: bőrbetegségek, melyek tünetei súlyosbodhatnak, ha valamil

Ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”.

Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a stressz ronthat az emberek egészségén, ám most először derült ki, hog

Nem mindegy, hogy a pohár nézőpontunk szerint félig tele vagy épp félig üres. Az utóbbi opció mellett ugyanis nagyobb az esélyünk arra, hogy szívinfarktus miatt kerülünk idő...

Bár az evés köztudottan biológiai működésünk alapja, a mindennapokban hajlamosak vagyunk egyfajta „időrabló szükségességként” kezelni.