Jelenlegi hely

Élet a felnőttkori ADHD-val

A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség.

A felnőttkori ADHD (Attention Deficit HyperactivityDisorder – Figyelemhiányos/Hiperaktivitási zavar), az egyik legkevésbé ismert, ám korántsem ritka pszichiátriai probléma. A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség. Tüneteinek kezelésére hatékony terápiás módszerek léteznek. 

Talán mindannyiunk számára ismerős jelenség a következő: szorít a határidő, nem tudunk befejezni egy elkezdett feladatot, kicsúszik minden a kezünk közül, képtelenek vagyunk odafigyelni a dolgunkra, máshol járnak a gondolataink. Időről időre átéljük ezeket, ha túl nagy a nyomás, ha sok a gondunk, vagy ha épp szerelmesek, emiatt pedig szórakozottak vagyunk. Átmeneti jelleggel… De képzeljük el, mi van akkor, ha ezeket a jelenségeket valaki állandóan tapasztalja. Ha az időérzékelése nem működik, emiatt aztán folyamatosan mindenhonnan elkésik, a határidőket képtelen betartani, nem tud koncentrálni, folyton „máshol jár”, a folyamatos belső nyugtalanság miatt lehetetlen ellazulnia, kikapcsolódnia. Milyen, ha egy jó filmet sem tud végigülni, ha folyamatosan úgy érzi, hogy szétrobban, állandóan forrófejű és meggondolatlan; milyen, ha visszafordul a sorból, mert képtelen várakozni, ha állandóan veszélyes helyzetekbe kerül? Azok az emberek, akik ADHD-val küzdenek, naponta találkoznak a fenti dolgok sokaságával...

A felnőttkori ADHD előfordulása a felnőtt lakosság körében kb. 1-3%. A tünetek mindig gyermekkorban kezdődnek, azonban Magyarországon a gyermekkori ADHD jelenleg is aluldiagnosztizált – annak ellenére, hogy egyre több fórumon hallani róla. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy a tünetek sok esetben felnőttkorra is átívelnek – az irodalmi adatok elég eltérőek, 30-70 százalék közöttire becsülik ennek előfordulását. A gyermekkori problémával csak az utóbbi 10-20 évben kezdtek el hazánkban foglalkozni, tehát a mostani felnőttkori ADHD-ban szenvedő páciensek nagy részénél gyermekkorukban nem ismerték fel a betegséget...

A felnőtt ADHD-s pácienseknél sokszor észleljük azt, hogy elsősorban depresszió, szorongás, személyiségzavar miatt fordulnak hozzánk, és csak később derül ki, hogy mindezek mellett/mögött ADHD húzódik. Öngerjesztő folyamat ez: a rengeteg kudarc tovább mélyíti a nehézségeket, újabb konfliktusok, életvezetési problémák jelennek meg...

Merjünk segítséget kérni!

Mit tehetünk, ha észrevesszük, hogy mi magunk, vagy a környezetünkben valaki a fenti nehézségekkel küzd? Először is ne szégyelljük, és ne bagatellizáljuk. Sok ADHD-val küzdő, vagy ilyen beteg környezetében élő ember gondolja azt, hogy a tünetek – mivel már a gyermekkor óta fennállnak – a jellem, a személyiség részei. Nem arról van szó azonban, hogy „jellemhibából” adódóan nem tudunk megbirkózni feladatainkkal, és nem is arról, hogy szülőként bárki is „félrenevelte” a gyermekét. Az ADHD biológiai eredetű probléma, nem rossz nevelés vagy szokás eredménye. Nagyon fontos: ne nyugodjunk bele abba, hogy „én ilyen vagyok, nem vagyok képes nagyobb teljesítményre”, hanem merjünk segítséget kérni! Ma már Magyarországon is a legtöbb szakember tisztában van az ADHD létezésével, speciális ambulanciákon is egyre többen foglalkozunk ezzel. Ha az ADHD-t kezelik, a tünetek hatékonyan csökkenthetők, s az adott páciens nagy eséllyel teljesebb életet élhet, az őt körülvevő magánéleti, szociális, egzisztenciális gondok egyaránt ritkulnak. Minél korábban diagnosztizálják a rendellenességet, annál nagyobb az esély a nehézségek és a másodlagos pszichiátriai problémák elkerülésére.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 február–márciusi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. február

  • Ki vagy az álarc mögött? A hamis szelf

    A hamis szelf nem valódi arcunk, sokkal inkább egy álarc vagy pajzs, mely az egyén valós énjét védi. Eközben az álarc mögött lévő személy érzi, hogy érzéseiben, életvezetésében, annak eldöntésében, ki is ő valójában, nem tud valódi lenni… A hamis szelf, mint „védőálarc” elengedése sokszor nagyon nehéz feladat. Hosszú folyamat, melyben az első és alapvető lépés annak kialakítása, hogy az egyén legalább egy fontos kapcsolatában szeretve és érzelmi biztonságban érezhesse magát. Szükséges az is, hogy nyitott legyen saját belső élményei, érzései megfigyelésére, beazonosítására, azaz egyfajta befelé figyelésre, ami sokak számára nem könnyű feladat

  • Önbizalmunk (ál)arcai

    Akinek van önbizalma, annak nincsenek álarcai, csak arcai. Ezekből persze lehet több, elvégre nem vagyunk ugyanolyanok minden egyes helyzetben, amivel az élet megkínál. Akinek azonban nincs önbizalma, tele van és lesz álarcokkal. Nem vállalja az arcát, különféle maszkok, jelmezek, álcák mögé rejtőzik, elkendőzve az igazságot: senki sem tudja, ki ő valójában – önmagát is beleértve. Szerepeket játszik, jobb esetben persze megkap az élettől egy főszerepet, rosszabb esetben azonban csak statiszta a saját mindennapjaiban.

  • A lázadás kora(i)

    „Amikor megéreztem az irodaház-szagot, és megpillantottam az öntudatosan járkáló, ambiciózus 30-as fiúkat és lányokat, konkrétan elkapott egy pánikroham. Úgy éreztem, belehalnék, ha nekem még egyszer egy ilyen helyen kellene dolgoznom. Elég volt.” Kisgyörgy Éva ül velem szemben. Ezen a néven talán nem sokan ismerik, de ha azt mondom: Travellina, máris ismerősebben cseng a név. Travellina az ország egyik legismertebb utazós bloggere, aki főállása szerint utazik, majd beszámol a tapasztalatairól. Éva, azaz Travellina 51 éves, és mindössze öt éve hivatásos blogger. Igen, jól számolják. 46 évesen kezdett új életet.

  • Lejtőn

    Nyilvánvalónak látom, hogy bennem van az, ami ennyire hullámzik, ami mindig visszatér, és szinte egész életemben lebénított, legalábbis, akadályozott gyakorlatilag mindenben – ha nem nyomtam el időlegesen valamivel. Ez a valami lehetett az életerő, az alkohol, a bulik, a lányok/nők – akikkel hiába volt annyi sikerem, valódi kielégülést, öt percnél hosszabb, félelem nélküli örömet, magabiztosságot, szeretetet soha nem éltem át velük. (Őrült szerelmet, önfeladó rajongást, igen.) És, lehetett még ez a valami a kudarc utáni újrakezdés lendülete is, egy-egy sikeres munka, lehetett a pénz, a ház építése, a gyerekeim születése, a velük töltött reményteli idők – de aztán mindig minden kipukkadt, és én zuhantam a mélybe, a sötétbe, a rémületbe.

  • Tömeglélektani folyamatok a virtuális közösségekben

    Az internetes közösségekhez hasonlatos egyéniségvesztést hagyományos, „offline” környezetben – vagyis a való életben – leggyakrabban ún. „nagycsoport-helyzetben”, egy tömeg tagjaként élhetünk meg. Ilyenkor a fentiekhez hasonlóan drámaian csökken az egyén észlelt egyéni felelőssége, mint ahogyan az az érzése is, hogy hatással tud lenni a körülötte zajló dolgokra. A kommunikáció általában szaggatottá válik, elenyészik az egymás szavaira adott visszacsatolás. Általában azok a csoporttagok vannak a leginkább kitéve a csoport irányából feléjük érkező támadásoknak, akik megpróbálják valamelyest fenntartani individualitásuknak legalább egy részét – vagyis valamelyest képviselni saját különbözőségüket, meggyőződéseiket.

ÉS MÉG: Bluggyk – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világaKüzdelem a hamis én ellenA felfújt önértékelés – Hamis és törékeny, de legalább pozitív • Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Az attól függ… • Közösségi média és valóság: filterek mögött •A dizájner drogok új világa„Akkor legalább a fájdalmat érzem…” – Önsértés kamaszkorban • A derékfájás mítoszrombolásaFelnőtt színezők tündöklése…A változatosság gyönyörködtet (?) – Tucatnyi költözés és munkahely vár ránk • Mi a közös Garfieldban, a „bogárhátúban” és a kisbabákban? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Nincs összefüggés a gyerekkori macskatartás, illetve a pszichiátriai és mentális problémák között

A kamaszok önsértő viselkedése napjainkban kifejezetten gyakori, a vizsgálatok alapján 15-46 százalékuk életében legalább egyszer megsebzi magát

Így az idős ember egyrészt kimozdul, emberek közé megy, másrészt viszont az elméjét is használnia kell, hogy kövesse és értelmezze a darabot.

A házi kedvencek rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy a mentális betegséggel küzdő páciens nem hagyja el teljesen magát, és nem süllyed teljes apátiába.

A demenciák, időskori szellemi hanyatlással járó betegségek nemcsak az ezekben szenvedők, hanem a családjuk, közvetl

Rengeteg információval találkozunk nap mint nap: tudományos igényű kutatások cáfolják egymás állításait, a bulvár- és közösségi média pedig cenzúrázatlanul, leegyszerűsítve,...