Jelenlegi hely

Élet a felnőttkori ADHD-val

A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség.

A felnőttkori ADHD (Attention Deficit HyperactivityDisorder – Figyelemhiányos/Hiperaktivitási zavar), az egyik legkevésbé ismert, ám korántsem ritka pszichiátriai probléma. A tévhitekkel ellentétben nem a rossz nevelés, a rossz szokások eredménye, és nem is karakterjegy vagy a személyiség része, hanem neurobiológiai fejlődési rendellenesség. Tüneteinek kezelésére hatékony terápiás módszerek léteznek. 

Talán mindannyiunk számára ismerős jelenség a következő: szorít a határidő, nem tudunk befejezni egy elkezdett feladatot, kicsúszik minden a kezünk közül, képtelenek vagyunk odafigyelni a dolgunkra, máshol járnak a gondolataink. Időről időre átéljük ezeket, ha túl nagy a nyomás, ha sok a gondunk, vagy ha épp szerelmesek, emiatt pedig szórakozottak vagyunk. Átmeneti jelleggel… De képzeljük el, mi van akkor, ha ezeket a jelenségeket valaki állandóan tapasztalja. Ha az időérzékelése nem működik, emiatt aztán folyamatosan mindenhonnan elkésik, a határidőket képtelen betartani, nem tud koncentrálni, folyton „máshol jár”, a folyamatos belső nyugtalanság miatt lehetetlen ellazulnia, kikapcsolódnia. Milyen, ha egy jó filmet sem tud végigülni, ha folyamatosan úgy érzi, hogy szétrobban, állandóan forrófejű és meggondolatlan; milyen, ha visszafordul a sorból, mert képtelen várakozni, ha állandóan veszélyes helyzetekbe kerül? Azok az emberek, akik ADHD-val küzdenek, naponta találkoznak a fenti dolgok sokaságával...

A felnőttkori ADHD előfordulása a felnőtt lakosság körében kb. 1-3%. A tünetek mindig gyermekkorban kezdődnek, azonban Magyarországon a gyermekkori ADHD jelenleg is aluldiagnosztizált – annak ellenére, hogy egyre több fórumon hallani róla. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy a tünetek sok esetben felnőttkorra is átívelnek – az irodalmi adatok elég eltérőek, 30-70 százalék közöttire becsülik ennek előfordulását. A gyermekkori problémával csak az utóbbi 10-20 évben kezdtek el hazánkban foglalkozni, tehát a mostani felnőttkori ADHD-ban szenvedő páciensek nagy részénél gyermekkorukban nem ismerték fel a betegséget...

A felnőtt ADHD-s pácienseknél sokszor észleljük azt, hogy elsősorban depresszió, szorongás, személyiségzavar miatt fordulnak hozzánk, és csak később derül ki, hogy mindezek mellett/mögött ADHD húzódik. Öngerjesztő folyamat ez: a rengeteg kudarc tovább mélyíti a nehézségeket, újabb konfliktusok, életvezetési problémák jelennek meg...

Merjünk segítséget kérni!

Mit tehetünk, ha észrevesszük, hogy mi magunk, vagy a környezetünkben valaki a fenti nehézségekkel küzd? Először is ne szégyelljük, és ne bagatellizáljuk. Sok ADHD-val küzdő, vagy ilyen beteg környezetében élő ember gondolja azt, hogy a tünetek – mivel már a gyermekkor óta fennállnak – a jellem, a személyiség részei. Nem arról van szó azonban, hogy „jellemhibából” adódóan nem tudunk megbirkózni feladatainkkal, és nem is arról, hogy szülőként bárki is „félrenevelte” a gyermekét. Az ADHD biológiai eredetű probléma, nem rossz nevelés vagy szokás eredménye. Nagyon fontos: ne nyugodjunk bele abba, hogy „én ilyen vagyok, nem vagyok képes nagyobb teljesítményre”, hanem merjünk segítséget kérni! Ma már Magyarországon is a legtöbb szakember tisztában van az ADHD létezésével, speciális ambulanciákon is egyre többen foglalkozunk ezzel. Ha az ADHD-t kezelik, a tünetek hatékonyan csökkenthetők, s az adott páciens nagy eséllyel teljesebb életet élhet, az őt körülvevő magánéleti, szociális, egzisztenciális gondok egyaránt ritkulnak. Minél korábban diagnosztizálják a rendellenességet, annál nagyobb az esély a nehézségek és a másodlagos pszichiátriai problémák elkerülésére.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

A Mindennapi Pszichológia
2017 augusztus-szeptemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. augusztus–szeptember

  • Külön lakó élettársak

    Az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban mind nagyobb figyelmet kap egy érdekes társadalmi folyamat: úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze. A jelenség szociológiai szempontból meglehetősen összetett, és még nevet sem könnyű találni neki. Együttjárás? LAT? Látogató kapcsolat?

  • „Ez is miattad van!” – Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban

    „Nem én voltam, hanem Te voltál!”„Te vagy a hibás, Te csináltad!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Valamilyen szinten biztosan. A párokkal folytatott beszélgetésekben sokszor találkozom azzal, hogy egyikük folyamatosan mentegetőzik, tisztára akarja mosni magát a párja előtt – de akár előttem is –, míg a másik hibáztat és „mossa kezeit”. A felelősség hárítása igen megterhelő úgy a környezet, mint a kapcsolatban élő felek számára.

  • Könnyes szemmel – mosolyogva – A leválás szülői szemmel

    Azt mondják, ne csináljunk drámát az elengedésből, mert az az élet része. Vegyük könnyedén ezt az élethelyzetet, és ahogy gyermekünk teszi, lépjünk mi is előre egyet saját életünkben. Ez a mindenki számára jó megoldás – és hovatovább ez az elvárt szülői hozzáállás. Pedig próbatétel ez a javából! Szülőnek, gyereknek egyaránt. A kérdés csak az, hogy tudunk megbirkózni a kísérő fájdalom és öröm vegyes érzéseivel? Egyáltalán, merjük-e őszintén vállalni érzéseinket?

  • A maximalista vezető

    A maximalista vezető mindig elégedetlen. Saját és kollégái munkájával és viselkedésével szemben is folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat támaszt. S mivel minden téren tökéleteset akar alkotni – tehát nem jelöli meg az egyetlen legfontosabbat – voltaképpen soha nem tud száz százalékot teljesíteni.

  • A drogprevenció modern útjai

    „Ne drogozz, fiam, mert junkie-ként végzed a híd alatt!”. „Ha kipróbálod a füvet, az egyenes út a kokainhoz és heroinhoz!”. „Ha már választanod kell, igyál inkább!”. Gyakran elhangzó intelmek ezek, melyek – túl azon, hogy társadalmunk pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ambivalens viszonyulását tükrözik – lényegében széles körben elterjedt tévhiteken alapulnak. A hatékony megelőzés azonban nem építhet efféle féligazságokra és moralizáló tévhitekre.

ÉS MÉG: Szagelszívó és lételmélet – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Se házasság, se szenvedély„Legyünk együtt, de külön!” A mingli avagy 'lat' kapcsolatok... • Ösztönös vagy túlszabályozott? Freudi kapcsolatok • „Pozitív mementó”A szolgálat becsületeMit tud a baba? A mozgás szerepe az értelmi fejlődésben • „Mindig a nő dönt!”A betegség előnyös oldala. –  Freud betegségelőny-fogalma a hétköznapokban • Az ember, aki elkerülte a boldogságotA bűntudat ingében • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az "anorexiás" próbababa azt az üzenetet küldi a lányok és a nők felé, hogy az átlagon aluli testsúly vonzó, elvárt dolog.

Magyarországon minden huszadik, közel félmillió ember betegszik meg élete során a depresszió valamelyik formájában.

Nincs összefüggés a gyerekkori macskatartás, illetve a pszichiátriai és mentális problémák között

A kamaszok önsértő viselkedése napjainkban kifejezetten gyakori, a vizsgálatok alapján 15-46 százalékuk életében legalább egyszer megsebzi magát

Így az idős ember egyrészt kimozdul, emberek közé megy, másrészt viszont az elméjét is használnia kell, hogy kövesse és értelmezze a darabot.

A házi kedvencek rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy a mentális betegséggel küzdő páciens nem hagyja el teljesen magát, és nem süllyed teljes apátiába.