Jelenlegi hely

Én a lelkem is kiteszem...

Az anyai túlvédésről három felvonásban
A túlvédett gyermek és a túlvédő szülő között gyakran érezhető a kölcsönös elégedetlenség

A lakás kisebbfajta csatatérre emlékeztet, már megint fél éjszaka fent kell lennem, hogy minden rendben legyen. Ruhák szanaszét, mosatlanhalmok a konyhában, a szemetest se vitte ki senki, pedig az tényleg a gyerek feladata lenne. Hol a gyerek? Benézek a szobájába: a számítógép előtt ül, se hall, se lát... Miért van az, hogy én a lelkemet kiteszem értük, és semmi segítség, semmi köszönet?  

Cikkek: 

A lakás kisebbfajta csatatérre emlékeztet, már megint fél éjszaka fent kell lennem, hogy minden rendben legyen. Ruhák szanaszét, mosatlanhalmok a konyhában, a szemetest se vitte ki senki, pedig az tényleg a gyerek feladata lenne. Hol a gyerek? Benézek a szobájába: a számítógép előtt ül, se hall, se lát... Miért van az, hogy én a lelkemet kiteszem értük, és semmi segítség, semmi köszönet?

Nagyon sok anya küzd manapság a fenti önvallomásban is megfogalmazott nehézségekkel. A perfekcionizmusra hajlamos nők helyzete különösen nehéz, mert ők azok, akik se otthon, se a munkahelyen nem tudnak nemet mondani, ami egyenesen vezet a túlterhelődés felé.

De vajon törvényszerű-e, hogy (többnyire) csak az anyán múljon a család és a gyermekek jólléte? Lehet-e több terhet rakni a többi családtagra és a gyerekekre? Az anyai túlvédéssel foglalkozó pszichológusok szerint lehet – és kell is. Ennek két jótékony hatása is van: egyrészt az anya terhei csökkennek, pszichés jólléte növekszik, másrészt a családtagok odatartozónak és hasznosnak élhetik meg magukat. Ehhez viszont az anyának el kell hinnie, hogy attól még nem dől össze a világ, ha kiengedi a kezéből az irányítást – lehet, hogy időlegesen több feszültség keletkezik, de nem kell megijednie az addig túlvédett családtagok természetes ellenállásától.

Munkám során gyakran kérdezik tőlem az elkeseredett anyukák: “Miért nem végzi el magától a feladatait, pedig már elég nagy ahhoz, hogy megértse?” Ezt a kérdést általában a gyermek folyamatos passzivitása kíséri – a családtagokat otthon rendszeresen kiszolgáló, de panaszait, kéréseit gyakran ismételgető anyákat ugyanis általában nem veszik komolyan. Tudomásul kell venni, a gyerekek önként ritkán vállalnak magukra feladatokat. Vagyis sokkal jobban hisznek a szülő határozott, következetes viselkedésének, mint a szülői “monológoknak”. Végtelen szólongatás helyett jobban beválik a következményekkel való szembesítés: ha nem készítette el a feladatát, akkor anélkül megy iskolába, ha nem pakolta el a játékát, akkor bizonyos ideig nem játszhat velük. Vagyis az imamalomként ismételgetett kérések, könyörgések, fenyegetőzések helyett tettekkel tegyük egyértelművé szándékunkat (akkor teszem meg neked azt, ha Te is megteszed ezt).

A túlvédés persze nemcsak az anyát terheli túl – a gyermektől is elveszi a fejlődéshez, a korának megfelelő önállóság kialakulásához szükséges teret.  Hosszú távon huzavonákhoz, játszmákhoz és rossz közérzethez vezet.  Az anyukáknak tehát azt tanácsolom, legyenek bátrabbak! Ne engedjék magukat lerázni, mert ha lerázhatóak, kizsákmányolhatóak maradnak, akkor tényleg nem változik semmi. Ne feledjék: a túlvédett gyermeket Önök szoktatják rá az élet passzív élvezetére – tehát elsősorban Önök tudnak ezen változtatni. Az ilyen gyermek ugyanis élvezi a szülő szolgálatait, amíg azok kielégítik grandiózus igényeit. A túlvédett gyermek és a túlvédő szülő között gyakran érezhető a kölcsönös elégedetlenség: a gyermek elégedetlen, kritikus a szülővel szemben, így téve folyamatossá (bűntudatának felkeltésén keresztül) a vele való foglalkozást – a szülő pedig elégedetlen a gyermekkel szemben, mert nem érti, miért nem lesz önállóbb. Terheljék hát meg a gyermekeket feladatokkal, felelősséggel, így hagyják őket felnőni, fejlődni – s majd amikor eljön az ideje, leválni is.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2018 október–novemberi számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2018. október–november

  • A játék szabaddá tesz

    A játék olyannyira természetes velejárója az életünknek, hogy ritkán gondolkodunk el gazdagságán és mélységein – pedig csodálatos birodalomra látunk rá, ha górcső alá vesszük! Nemcsak a gyermekek, minden ember játszik – életkortól, fizikai és mentális korlátoktól függetlenül. Lehet, hogy különböző módokon, de mindenki játszik. És az állatok is, nemcsak az emberek.

  • Sikeres párkapcsolatok

    Mi a siker? Nézetem szerint az, ha olyan életet élhetünk, amit élni szeretnénk. Ez a definíció kellően konkrét, de mégis tág teret ad valamennyiünknek, hogy ki merjük mondani, milyen az az élet, amit élni szeretnénk a mezei hétköznapokon. A párkapcsolati siker ugyanis sosem az ünnepnapok eposzi nagyságában keresendő – az legfeljebb apró tükör lehet –, hanem a mindennapok szürke forgatagában, amit a legdrágább kincsünkkel mérünk: a közösen megélt és nem csupán leélt idővel.

  • A művi abortusz hatása a párkapcsolatra

    Párkapcsolatunkban optimálisan azt éljük meg, hogy a másik támogatást, érzelmi támaszt nyújt a nehézségek megoldásához – de mi van akkor, ha a probléma magából a kapcsolatból fakad, és annak jövőjét érinti? Ha elfogadjuk, hogy egy párkapcsolatba a partnerek különböző személyes preferenciákkal, hiedelmekkel, erkölcsi megfontolásokkal, vágyakkal és elvárásokkal érkeznek, érthető, hogy egy nem várt várandósságról hozott döntés a konfliktusok forrása lehet, hisz ez az érzelmileg rendkívül telített téma egyszerre érinti a két fél egymáshoz való viszonyát és a fejlődő magzathoz való kötődésüket.

  • Jóga – út az egyéni szabadság és jóllét legmagasabb foka felé

    A jóga segítségével gyakorolható, hogy az „automata vezérlés” álmából hogyan lehet felébredni, hogyan lehet tudatosítani hétköznapi helyzetekben is az érzelmeket, gondolatokat, és ezáltal hogyan lehet szabadabb döntést hozni… Az öntudatosság és önszabályozás preventív (és terápiás) hatását aknázza ki a manapság annyira divatos mindfulness is, ami szintén az indiai filozófiából származik, és a meditáció mellett jógás testgyakorlatok is szerves részét képezik programjának…. Az öntudatosság melletti másik fontos mentális fejlesztő hatása az önismeret.

  • Betegség-e a pszichopátia?

    Az antiszociális megnyilvánulások legsúlyosabb formája a pszichopátia, amire a legújabb idegtudományi kutatások alapján úgy is tekinthetünk, mint egy súlyos mentális zavarra, ami genetikailag erősen meghatározott biológiai adottságok és hátrányos környezeti tényezők összjátékaként alakul ki. Tudományos vizsgálata jelentősen gazdagítja tudásunkat az érzelmek szocializációban betöltött szerepéről és az empátia működéséről.

ÉS MÉG: Egy félrecsúszott pulóver – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Igazságosabb gazdaság? A félelem és szorongás VR-re megy?Mit tesz velünk a szerelem?Randi a technoszexuális űrkorbanHogyan szeret a kutya?A policisztás-ovárium szindróma (PCOS) lelki terheiStresszevés, új megvilágításban Vélemények az alternatív medicináról – Reflexiók egy kutatás eredményeire • Hiszem, ha látom? • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mindez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek fokozott mértékben ki vannak téve a szívbetegség, a rák vagy a cukorbetegség

A nőkhöz képest nagyon kevés kutatás foglalkozik a férfiak oldaláról a terhességmegszakításra adott érzelmi reakciókkal, annak pszichés következményeivel.

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád.

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox

A fiatal felnőttkor egyik embert próbáló feladata a szülőktől való fizikai és érzelmi eltávolodás, az optimálisnak tűnő távolság megtalálása, kialakítása. 

A legtöbb szülő nem is sejti, mennyire veszélyes egy kisgyerekkel az ölben csúszdázni.