Jelenlegi hely

Én a lelkem is kiteszem...

Az anyai túlvédésről három felvonásban
A túlvédett gyermek és a túlvédő szülő között gyakran érezhető a kölcsönös elégedetlenség

A lakás kisebbfajta csatatérre emlékeztet, már megint fél éjszaka fent kell lennem, hogy minden rendben legyen. Ruhák szanaszét, mosatlanhalmok a konyhában, a szemetest se vitte ki senki, pedig az tényleg a gyerek feladata lenne. Hol a gyerek? Benézek a szobájába: a számítógép előtt ül, se hall, se lát... Miért van az, hogy én a lelkemet kiteszem értük, és semmi segítség, semmi köszönet?  

Cikkek: 

A lakás kisebbfajta csatatérre emlékeztet, már megint fél éjszaka fent kell lennem, hogy minden rendben legyen. Ruhák szanaszét, mosatlanhalmok a konyhában, a szemetest se vitte ki senki, pedig az tényleg a gyerek feladata lenne. Hol a gyerek? Benézek a szobájába: a számítógép előtt ül, se hall, se lát... Miért van az, hogy én a lelkemet kiteszem értük, és semmi segítség, semmi köszönet?

Nagyon sok anya küzd manapság a fenti önvallomásban is megfogalmazott nehézségekkel. A perfekcionizmusra hajlamos nők helyzete különösen nehéz, mert ők azok, akik se otthon, se a munkahelyen nem tudnak nemet mondani, ami egyenesen vezet a túlterhelődés felé.

De vajon törvényszerű-e, hogy (többnyire) csak az anyán múljon a család és a gyermekek jólléte? Lehet-e több terhet rakni a többi családtagra és a gyerekekre? Az anyai túlvédéssel foglalkozó pszichológusok szerint lehet – és kell is. Ennek két jótékony hatása is van: egyrészt az anya terhei csökkennek, pszichés jólléte növekszik, másrészt a családtagok odatartozónak és hasznosnak élhetik meg magukat. Ehhez viszont az anyának el kell hinnie, hogy attól még nem dől össze a világ, ha kiengedi a kezéből az irányítást – lehet, hogy időlegesen több feszültség keletkezik, de nem kell megijednie az addig túlvédett családtagok természetes ellenállásától.

Munkám során gyakran kérdezik tőlem az elkeseredett anyukák: “Miért nem végzi el magától a feladatait, pedig már elég nagy ahhoz, hogy megértse?” Ezt a kérdést általában a gyermek folyamatos passzivitása kíséri – a családtagokat otthon rendszeresen kiszolgáló, de panaszait, kéréseit gyakran ismételgető anyákat ugyanis általában nem veszik komolyan. Tudomásul kell venni, a gyerekek önként ritkán vállalnak magukra feladatokat. Vagyis sokkal jobban hisznek a szülő határozott, következetes viselkedésének, mint a szülői “monológoknak”. Végtelen szólongatás helyett jobban beválik a következményekkel való szembesítés: ha nem készítette el a feladatát, akkor anélkül megy iskolába, ha nem pakolta el a játékát, akkor bizonyos ideig nem játszhat velük. Vagyis az imamalomként ismételgetett kérések, könyörgések, fenyegetőzések helyett tettekkel tegyük egyértelművé szándékunkat (akkor teszem meg neked azt, ha Te is megteszed ezt).

A túlvédés persze nemcsak az anyát terheli túl – a gyermektől is elveszi a fejlődéshez, a korának megfelelő önállóság kialakulásához szükséges teret.  Hosszú távon huzavonákhoz, játszmákhoz és rossz közérzethez vezet.  Az anyukáknak tehát azt tanácsolom, legyenek bátrabbak! Ne engedjék magukat lerázni, mert ha lerázhatóak, kizsákmányolhatóak maradnak, akkor tényleg nem változik semmi. Ne feledjék: a túlvédett gyermeket Önök szoktatják rá az élet passzív élvezetére – tehát elsősorban Önök tudnak ezen változtatni. Az ilyen gyermek ugyanis élvezi a szülő szolgálatait, amíg azok kielégítik grandiózus igényeit. A túlvédett gyermek és a túlvédő szülő között gyakran érezhető a kölcsönös elégedetlenség: a gyermek elégedetlen, kritikus a szülővel szemben, így téve folyamatossá (bűntudatának felkeltésén keresztül) a vele való foglalkozást – a szülő pedig elégedetlen a gyermekkel szemben, mert nem érti, miért nem lesz önállóbb. Terheljék hát meg a gyermekeket feladatokkal, felelősséggel, így hagyják őket felnőni, fejlődni – s majd amikor eljön az ideje, leválni is.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

 

A Mindennapi Pszichológia
2017 december – 2018 januári számában
ezekről olvashat:

Mindennapi Pszichológia 2017. december – 2018. január

  • Szerencsés természeted van?

    Szerencsés természete van – szoktuk mondani az olyan emberre, aki valahogy mindig a talpára esik, akit nem törnek meg a kudarcok, akinek, bármi történjék is, van ereje és kedve továbblépni. Vajon az effajta szerencsére születni kell? Vagy ezen a téren is igaz, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa?

  • „Rövid távon az amatőr is szakít”

    Stratégának kell lenni, matematikusnak, tapasztaltnak és fegyelmezettnek – véli a nagyközönség, és inkább távol is marad az online pókertől. Pedig a felsorolt képességek a játéknak csak a 20 százalékát adják, a többi pszichológia és szerencse – mutat rá Bence, akit ma is simán megkopaszthat egy amatőr játékos, bár tíz éve hivatásos pókeres.

  • Lélektelenül – Antiszociális és pszichopátiás személyek a társadalomban

    Az irodalom vagy a filmművészet a pszichopátiás karakter számos hiteles ábrázolásával nyűgözte le – vagy éppen ejtette irtózatba – a közönséget. A lélektelen, mások érzései iránt közömbös, céljaikat számító hidegvérrel elérő, kriminális személyek azonban az antiszociális magatartások spektrumának csak kisebb részét teszik ki. Az amoralitás lólába éppúgy kilóg az autópályán mindenkit leszorító, a mozgássérültek számára fenntartott parkolóba lelkifurdalás nélkül beálló kigyúrt „terepjárós”, mint a kapcsolatról kapcsolatra vándorló, érzelmi és anyagi károkat maga után hagyó sármos házasságszédelgő esetében.

  • Alhasi titkok

    A hétköznapokban akkor érezzük jól magunkat, ha nem veszünk tudomást az alhasban elhelyezkedő szervekről… A szobatisztaságra való szoktatás elfelejtett emlékei ugyanúgy nyomot hagynak az idegrendszerben, mint a kultúra, amelyben felnőttünk – s amely évszázadokig szégyellni- és titkolnivalónak bélyegezte az ürítési funkciókat és a nemiséget. Ám amit tilos szavakba önteni, érthetetlen nyelven kommunikálhat velünk: fájdalom, furcsa érzés, gyenge működés, görcsösség formájában.

  • El tudunk-e képzelni egy fenntarthatóbb világot?

    Mit gondoljunk erről az egész fenntarthatósági történetről, amikor ezer meg ezer egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, és megbízhatónak feltüntetett tudósok állítanak mindenfélét – és annak pont a szöges ellentétét is? Olyan bonyolultnak látszik az egész, mi pedig olyan elenyészően kicsi fogaskeréknek tűnünk a nagy rendszerben.

  • Életveszélyben: családi vállalkozások

    Reneszánsza van a kisméretű, illetve a családi vállalkozásoknak, ámulatba esünk a semmiből született „minicégek” láttán, csodáljuk, amikor valaki a maga erejéből hozta létre… A legtöbb mikrovállalkozás nem a tudatosan hosszú távú tervezés eredményeként jött létre – ez bennük egyébként a szép –, hanem valamiből való menekülésként. Szabadságkeresés, önmegvalósítás, a függetlenség iránti nagyon rokonszenves igény volt a háttérben – később azonban éppen e faktorok válnak majd a fenntarthatóság és a növekedés akadályává

ÉS MÉG: Szerencse – holtomiglan – A főszerkesztő előszava • A pszichológia világa • Introvertáltak egy zajos világbanA játékká varázsolt matematika. Dienes Zoltán pszichobiográfiája • A szerencse bűvöletében„Az isteni szikra csak az agyi neuronjaink játéka” • Péntek 13A csimpánzok okosabbak a gyerekeknél? A „Homo Technicus” születése • „Hogyan mondjam el neked?”Rangok és szerepek az iskolai osztályban – egy iskolapszichológus szemével • Újragondolt engedelmesség – Mit tudtunk meg valójában a Milgram-kísérletből? • Zaklatás vagy udvarlás?Orvosként a menekülttáborban – börtöngyakorlattal • Állati függőségek • Kongresszusok, konferenciák • A pszichológus válaszol

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A férfiak kezdetben a jóval fiatalabb feleség mellett a leginkább elégedettek, ugyanez a nőkre is jellemző: a legjobban a jóval fiatalabb férjnek örülnek.

Egy friss kutatás szerint az amerikai gyerekek mintegy felének van tévéje a szobájában hétéves korára, de a 24 órás tévéhasználatot a szülő képtelen ellenőrizni.

Úgy tűnik, egyre több az olyan tartós párkapcsolat, melyben a felek nem költöznek össze.

A szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is.

Ha a család együtt tud időt szánni a természet felfedezésére, akkor önmagukról is rengeteget tanulhatnak.

Mindenki átél aggodalmakat gyermekével kapcsolatban, töpreng azon, hogy vajon mi és miért foglalkoztatja cseperedő gy